Jéghideg rémület | Lavina – Ruben Östlund filmje

Jeges-Varga Ferenc |

Minden turista vágya, hogy a távoli tájakon tett kirándulása felejthetetlen élmény legyen, vésődjön mélyen az emlékezetébe. Az utazásról készült em­lék­fotók aztán a nappali falára, az éjjeli­szekrényre, vagy az íróasztal sarkára helyezhetők, de még ajándékba is szívesen adhatók. Nincs azonban garancia arra, hogy az utazás résztvevői ugyan­azzal a derűvel gondolnak majd vissza a vakáció napjaira, mint ahogyan azok tekintenek e képekre, akik csak utólag látják őket.

A szép és egészséges, magazinok címlapjára kívánkozó család téli üdülésre érkezik az Alpokba. Maguk mögött hagynak munkát, iskolát, háztartást, kikapcsolódásra vágynak. Vagy ahogy a feleség megfogalmazza: végre apa öt teljes napot a családjával együtt tölthet. A megjegyzés előre vetíti, hogy talán mégsem annyira csillogó az összkép. De a fotókon, amelyeket mindjárt az első napon készítenek róluk, háttérben a havas csúcsokkal, a vakító fehérségben mindannyian elégedettnek és boldognak tűnnek.

Ám az éjszaka el-elsütött hóágyúk puffanása, a sífelvonók csikorgó zöreje, s a rendszeresen felhangzó, fülsértő hegedűszó halk rettegést csepegtet a síparadicsom csendjébe. De Ruben Östlund ezt csak előkészítésnek szánta, hogy ravaszul összetörje az idillt. A szálloda teraszán ebédhez készülődik a família, amikor egy mesterségesen keltett lavina megindul a szemközti hegyoldalon. Páholyból lehet csodálni a természeti erők tombolását. Előkerülnek a fényképezőgépek és a mobiltelefonok, a néző pedig mosolyog napjaink újabb keletű reflexein. Csakhogy a hógörgeteg megállíthatatlanul közeleg, s kitör a pánik. Az anya – gyerekeit védve – összegömbölyödik, az apa viszont felkapja mobilját, és ordítva elrohan – mindenkit hátrahagyva.

A sokk totális a teraszon – de a nézőtéren is. Nem a lavina látványa szorítja marokba a szívünket, hanem ami a teraszon a szemünk láttára megesett. Bántódása szerencsére senkinek sem esik, csak a lavina által felkavart porhó teríti be az éttermet. S a férfi, mintha mi sem történt volna, visszatér. Mindenki örülhetne a szerencsés fordulatnak, de a családfő pillanatnyi ösztönös gyávasága megroppantja a családi harmóniát.

Elsőre úgy tűnhet, hogy a Lavina csupán egy valódi veszéllyel nem fenyegető – bár rémületre okot adó – szituációból kibontakozó házastársi konfliktust jár körül, ami később egy egész családot alapjaiban megrengető, súlyos drámává mélyül. Östlund azonban még ennél is tágabbra húzza a hócsuszamlás utóhatásait. De tévúton járunk akkor is, ha mondanivalójának csupán társadalomkritikai hangját akarjuk meghallani. Persze fontos felismerni, hogy a sikeres középosztálybeli családmodell pusztán jól mintázott tapéta egy fényesre suvickolt, de rideg IKEA-nappali falán. Tanulságos megfigyelni, a hirtelen rémület hatására hogyan kezd leolvadni a cukormáz a szereplőkről.

Könnyű lenne zsigerből elítélni a férfit, hogy képes volt a halálos veszélyhelyzetben magára hagyni gyerekeit és a feleségét – nekem mégsem sikerült. Csak remélem, soha senki nem kerül olyan helyzetbe, hogy választania kell a szeretteiért érzett felelősség és gyáva életösztönei között. Östlund nem kényszeríti nézőjét arra, hogy folyamatosan azon rágódjon, vajon hogyan cselekedett volna a nem mindennapi szituációban. Ezért amikor filmjében – a thriller-iparosok legjobbjait is lekörözve – szinte az elviselhetetlen szintig feszítette a húrt, apró gesztusokkal enyhít szenvedéseinken. S persze jót nevetünk a szereplőkön, különben el sem bírnánk viselni a feszültséget.

De hát jogos a nő felháborodása. Hiszen csalódik a társában, aki nem csupán gyáva, de még beismerni is képtelen gyengeségét. Östlund mulatságos és kegyetlenül kínos pillanatokkal érzékelteti, hogy a szereplőkben miként ver újabb hullámokat a lavina. A nő napokig nem képes feldolgozni, hogy a férje cserbenhagyta őket. A férfi először sunnyog, majd követ­keze­tesen tagadja tettét, végül nevetséges sírógörcsben megtörve ismeri be családfenntartói énje totális vereségét.

Őrülten pontos látlelet a Lavina a mai társadalmakról, amelyben a modern kori pater familias megkérdőjelezhetetlennek hitt fensőbbsége porlik el. Östlund filmje mégis akkor mar igazán mélyen az elevenünkbe, amikor szembesít emberi mivoltunk kisszerűségével. A madártávlatból mutatott hegyek fogságában, a fényes havon ballagó, síelő alakok sziluettjei arra figyelmeztetnek minket, hogy „sárból és napsugárból összegyúrt” lényünk csupán tünékeny földi lenyomat. Azzal áltatjuk magunkat, hogy a dolgokat ellenőrzés alatt tartjuk. De valójában nem vagyunk urai saját sorsunknak. Mindenki ki van szolgáltatva a nálánál sokkal nagyobb erőknek. Azokhoz képest porszemek vagyunk, melyekkel a viharos szél játszik.

Akár a Lavinában, olykor egy egészen apró esemény is elég, hogy kibillentsen a biztonsági zónánkból, s kényelemesen berendezett világunk kártyavárként omlik össze. Tehetetlenségünk felismerése után képtelenek vagyunk változatlanul folytatni az életünket. Fájdalmas pillanat a szembesülés saját jelentéktelenségünkkel, miként a férj is megtörik, amikor az esetről készült videofelvételt nézi, s meggyőződhet arról, hogy „még a bakancsa csattogása is hallatszik”, amint ész nélkül rohan a hóáradat elől.

Tökéletes az egyensúly a Lavina egymást váltogató, komikus és borzongató jelenetei között. Ez köszönhető egyrészt a rendkívül feszesre szabott forgatókönyvnek (és vágásnak), valamint az operatőri munkának, amely a szálloda és a hegyvidék üres díszletvilágát hangsúlyos hangulatú filmnyelvvé ültette át. De ugyanígy tulajdonítható a remek színészi alakításoknak is. Különösen a szülőket játszó Lisa Loven Kongsli és Johannes Kuhnke lenyűgöző; őszinte, hiteles emberi gesztusok sokaságából építik fel szerepüket.

Östlund lépésről lépésre építi fel a néző tompa rettegését, ezért alig várjuk, hogy a konfliktus megoldásával mi is némi békére leljünk. S amikor már majdnem helyrebillen a lelkünk, Östlund még egyszer arcunkba vágja súlyos diagnózisát az ember magányáról és halandóságáról.

Nehogy már olyan kényelmesen érezzük magunkat a mozi akolmelegében, a mozivászon előtt.

Lavina (Turist)
svéd-dán-norvég filmdráma, 2014
Rendező és forgatókönyvíró: Ruben Östlund
Operatőr: Fredrik Wenzel
Zeneszerző: Ola Flottum

A főbb szerepekben
Johannes Kuhnke (Tomas)
Kristofer Hivju (Mats)
Vincent Wettergren (Harry)
Clara Wettergren (Vera)
Lisa Loven Kongsli (Ebba)
Brady Corbet (Brady)
Fanni Metelius (Fanny)

Magyarországi bemutató: 2014. október 2.
Forgalmazó: Cirko Film