Pion István: Atlasz bírja (részletek)

Siránkozó

látod-e esteledik
és nincs már sem szögesdrót sem tölgykerités
sem semmi sem sem minden sincs
csak az van amit itt hagytál
én
de azt is inkább vitted volna magaddal
föld alá ég fölé mindegy hová csak el
mert kifordultam önmagamból
a beleim vannak kint a bőröm bent
s láthatnád ahogy dobog a szívem
egyenletesen hiszen semmi sem zavarja
semmi sem izgatja fel semmi sem szomorítja
és nem is örül nem is repes

hiába röpködnek itt nyomorult kis puttók
lövöldözik csámpás nyilaikat
mind elsuhan a levegőben
aztán úgy állnak bele a földbe mint az elrontott dobáskor a gerely
himbálóznak még egy picit
végül vízszintesen dőlnek el a füvön
de a csámpás nyilakon és a nyomorult kis puttókon kívül
nem repül senki sehová
főleg haza nem hiszen éppen te nem vagy itthon
1752 kilométerre
vagyis 16 órára és 17 percre vagy
hegységek alföldek folyók és tenger választ el tőlem
ettől a hatalmas nehéz fejű bazsarózsától
és a szirmok alól üzenem neked
innen Kelet-Európa legnyugatibb csücskéből
hogy itt van a tavasz lásd itt van a nyakamon
de messze még a nyárvég
és csak siránkozom jaj hogy elhullnak szirmaim mire hazaérsz
útra kellene kelnem azt hiszem
legalább elindulni feléd mint ahogy a nap teszi
reggel felkel keleten azonban sohasem ér oda hozzád
ehelyett itthon ülök várlak a sötét konyhában
és üres előttem az asztal
mert úgy tűntél el mint forró leves fölül a gőz

Tévémaci meghalt

Én már nem lehettem úttörő és
az iskolában nem tanultam oroszul.
Az óvodában pedig nem kellett
pajtásnak szólítanom a Petikét,
de a tévémacival még én is
mostam együtt fogat, ahogy a
kis piros barátja, akinek a nevére
nem emlékszem. Ha volt
neki olyanja, egyáltalán.

Én már Kennel játszottam,
az asztal alatt dugásra
kényszerítettem Barbie-val.
És úgy tanultam németül,
hogy utáltam a németet,
közben meg oroszul is
tanultam számolni a
nővéremtől, és felvettem
a piros nyakkendőjét, mert
mindkettőt irigyeltem tőle.
Aztán szegény tévémaci
meghalt. A barátjával nem
tudom, mi lett, mert akkor
ő is eltűnt a képernyőről.
Közben megszerettem a
németet, de most már nehéz
tanulni ezt is. Oroszul még
el tudok számolni tízig.
A gimnáziumban meg
cserkész akartam lenni,
de nem lettem. És szerintem
a pajtás elég ciki megszólítás,
én mindenkit a nevén hívok.

Téli játék

félhavas háztetőn megül a téli fagy,
és a hó nem olvad tovább, hullámsírba
vész az energia, olykor néhol kihagy
a hullám, s a tiszta cserép olyan, mint a
kivétel, aztán a szemközti oldalon
pont megfordítva van ugyanez, kevés hó,
az is megbújik egy sarokban, s a napon,
legyen akár mínusz, elpárologva lesz jó,
páradús levegő, nagyanyám háza ez,
meg a nagyapámé, mindkettő már halott,
én innen, az ablak mögül, hátha lesz
ma is egy kis téli játék, a házon, ott,
amit mindig nézek, mert az íróasztal
pont szemben van vele, játék: fény és árnyék,
ahogy megfagy a hó, és a másik oldal
elolvad, akárha ettől csodát várnék

Pion István: Atlasz bírja
Helikon Kiadó, Budapest, 2013

• Recenziónk: Múltsoroló