Bricskák és furcsa ruhák | Jodie Picoult: Egyszerű igazság

Írta: Fekete Judit

Nem tudom, ki hogy van vele, de én könnyedén rávágom a kérdésre, hogy elfogadom a másságot. És így is érzem. De amíg nem kényszerülünk más­fajta kultúrába, más­fajta emberek közé, amíg nem verik bele orrunkat a más­mi­lyenség szabály­rend­szerébe, addig bizony nem tapasz­talhatjuk meg, vajon tényleg elfogadóak vagyunk-e. Jodi Picoult regényét végigolvasva pedig komolyan elgondol­kodha­tunk, vajon hány dolgot utasítottunk már életünk során csak azért, mert számunkra idegen volt.

Induljunk ki abból, hogy az olvasó már hallott az ámisokról, legalább egy filmben találkozott velük. A könyv története egy békés Pennsylvania állambeli, ámis városkában zajlik, ahol is egy istállóban pokrócokba bugyolált, halott újszülöttet találnak. A nyomozás hamar kimutatja, hogy minden egyértelműen Katie Fisher, a csendes, tizennyolc éves ámis lány ellen szól. Elle Hathaway, a sztárügyvéd már torkig van a városi élettel, beleugrik az ügybe, de ez azzal jár, hogy kénytelen a családhoz költözni, és alkalmazkodni hozzájuk. Ahogyan halad előre az ügy felfejtése, minden egyre bonyolultabbá és érthetetlenebbé válik. A mélyen vallásos, nagyon hagyományőrző közösségben semmi nem az, aminek látszik. Ebben a világban nincsen szürke. Csak fekete és fehér.

Bár van bűntett a könyvben, mégsem széria krimi, nincs lövöldözés, nem fröcsög a vér, a történet mégis lebilincselő és letehetetlen.

A szerző érezhetően sokat foglalkozott az ámis kultúrával, és ettől úgy mutatja meg őket, hogy nemcsak közelebb hozza, de el is fogadtatja velünk. Az ámisokról ugyanis lássuk be, nem sokat hallunk, olvasunk. A Discovery hosszabb sorozatot mutatott be Ámis maffia címmel – de mint minden ilyen, ez is csak a felszín és jobbára közhelyek gyűjteménye. Arról viszont nem sokan tudnak, hogy a fiatalokat milyen elvek alapján terelgetik. Nem számít ugyanis a születés utáni megkeresztelkedés, tizennyolc évesen elengedik őket, hogy kipróbálhassák a világi életet, szórakozzanak, barátkozzanak, és ha ezután is úgy döntenek, a közösség tagjai kívánnak lenni, csak ekkor keresztelkednek meg (ismét, ezért anabaptista, vagyis újrakeresztelő az egyházuk besorolása). Felnőtt fejjel dönthetik el, gyakorolják-e hitüket az ámis közösségben. A gépek és a technológia teljes kizárása vitatható, de mostanában inkább csak irigyelhetjük őket. Milliónyi lehetőségünk van, hogy egymással telefonáljunk, e-mailezzünk, cseteljünk, egymást jelölgessük közösségi portálokon, – mégis magányosabbak vagyunk, mint ők, akiknek nincs más, csak a család, a barátok, a zöld fű és a legelők. És persze a Biblia, mint életmérce és szabálygyűjtemény.

A történet érdekessége, hogy a nézőpontváltások – melyek egyébként könnyedén össze­zavar­hatnának –  itt teljesen egyértelműek és hasznosak. Amikor arra van szükség, hogy az ügyvédnő fejével gondolkodjunk, akkor Elle mesél, amikor kívülről kell látnunk a történetet, akkor változik a nézőpont. Nem mindenki alkalmazza ilyen profi módon. Jodie Picoult korábbi regényeivel is bizonyította, milyen remek író.

Jól esik az időnként megcsillanó humor, önirónia, Picoult egy-egy apró bölcselkedése komo­lyan elgondolkodtat. Va­jon érdemes zsigerből elutasítani, ami nem megszokott? Vagy inkább próbáljuk meg kiszűrni azt, ami nekünk is hasz­nunkra válhat? És akkor egyszerre kitágul a kérdés: vajon jó-e, hogy ennyire bonyolultan és gyorsan élünk.

Picoult nem viselkedik életmód-tanácsadóként. Nem erő­szakol ránk örök érvényűnek tűnő igazságokat. Mesél, és csupán megmutatja, hogy bizony lehet így is. A választás joga az olvasóé.

Jodie Picoult: Egyszerű igazság
Athenaeum Kiadó, 2013

»Jodie Picoult: Egyszerű igazság – megvásárolható a polc.hu webáruházban«

• Olvass bele!
• Fülszöveg