Újravágva | Pálfi György: Final Cut – Hölgyeim és uraim

Írta: Jeges-Varga Ferenc

Mit csináljon a magyar filmrendező, ha a kívánt támogatás nem jön össze tervezett filmjének megvalósítására, de buzog benne az alkotási vágy? Hogy véletlenül se tékozolja el tehetségét, egyetlen tanács adható számára: a forgatást tessék elfelejteni, irány a vágószoba! Vegye elő a klasszikusokat, legyen nyersanyaga a mások filmművészete. De vajon teremthető a megőrzés szándékából is új érték?

Emlékszünk még a közszolgálati televízió „100 éves a mozi” sorozatára? 1996-ben Szabó István felvezetésével láthattuk a filmtörténet nagy mozidarabjait. Ez a múltidézés máig felejthetetlen pillanatokkal gazdagított bennünket. Életkoromból adódóan csak ekkor fedeztem fel magamnak az Aranypolgárt, ismertem meg François Truffaut nevét. Chaplint persze nem kellett már bemutatni. Azóta ott mocorog a fejemben a kérdés, hogyan lehetne a filmtörténet egészét, sőt a filmezés lényegét egyetlen alkotásba belefogalmazni.

Erre tessék: Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Nem vagyok a barátod) gondolt egyet, s megvalósította régóta dédelgetett álmát. Az ötlet már a századik évforduló kapcsán megszületett a rendező fejében: csinálni kellene egy olyan filmet, amely a száz év műveiből kivágott jelenetekből összevágva kerek történetet ad ki. Több mint másfél évtizeddel ezelőtt az akkori körülmények még nem tették lehetővé egy ilyen ötlet megvalósítását, mára azonban elhárultak a technikai akadályok. Pálfi ezért kimazsolázta a videotéka kínálatát, és a találati listát leszűkítette mintegy ötszáz filmre.

A kiválogatott és digitalizált művekből az alkotók kiemeltek százhúszat, melyeket szétszedtek snittekre. Olyan képeket kerestek, amelyeken kizárólag nő vagy csak férfi szerepel, illetve nő és férfi együtt látszik. Ezt követően cselekvések szerint csoportosították a jelenteket. A férfi felébred, felül, borotválkozik, öltözködik, kinyitja az ajtót, becsukja, kilép rajta, kinéz az ablakon, fut, sétál, eszik, csókol, szeretkezik, cigarettára gyújt. A nő elmosolyodik, szemérmesen lesüti a szemét, haragszik, sír, nevet, szeret és szerelembe esik, elélvez.

Három évig készült a nagy montázs, a Final Cut – Hölgyeim és Uraim című 80 perces mozi, amely csaknem félezer (450) filmtörténeti klasszikusból áll össze. A legalapvetőbb történetet meséli el, amely folyamatosan inspirálja a filmeseket, és ami miatt a mozgókép, születése után, önálló művészeti ággá nőtte ki magát. Természetesen férfi és nő találkozásáról van szó. Meglátni egymást az utcán, sőt szinte egymás karjaiba rohanni. A fájdalmas és gyönyörűséges összeütközésből születik meg a kölcsönös szimpátia, mi több, vonzódás, amely örökké előre hajtja az embert. Nem elég azonban meglátni és megszeretni, meg kell küzdeni a másik nemért. A férfiszemek könnyen elveszthetik a nagyvárosi tömegben a vágy titokzatos tárgyát.

Fuss utána! Ha meglelted a nőt, irány a diszkó vagy a bálterem, és nem árt vacsorára invitálni a partnered. Édes mindegy, hova viszed. Lehet ötcsillagos étterem vagy a legócskább lebuj, esetleg resti vagy gyorskajálda, a nő így is, úgy is elalél, mert csak te kellesz neki. Bújik is a láb az asztal alatt az öled felé, és valld be, egy kis tipitapinak te sem tudsz ellenállni. Jöhet a csók meg az ágyjelenet, a gyöngéd szex vagy a kemény pornó. Mit számít, hogy van egy harmadik fél is. Férfi vagy, akinek lételeme az ökölcsapás. Véresen, izzadtan végül karjaidba veheted a kedvest, és meg sem állsz a házasságkötő teremig.

A nemek párharcából természetesen nem maradhat ki a bonyodalom, a neve: féltékenység. Pálfi sokszereplős férfi főhőse az istenverte asszony nyomába ered, mert valaki vagy valami a fejébe ültette, hogy a szeretett személy félrelép. Mit ad isten, a nő valóban egy másik férfi ajtaján kopog be. Sőt! Levetkőzik és elnyúlik az idegen heverőjén. Mikor később rákérdez egyik nem a másikra, elhangzik egy harmadik nem is. Szót szó követ, csattan egy pofon, meg kettő, de végeredményként az összes nyakleves visszaszáll a férfira. A nő az anyjához siet, a férfi nem tehet mást, irány a hadsereg. De lehet, hogy mindez csak trükk és álom. S ha van belőle ébredés, jöhet a hepiend. Sose féljünk, nincsen más férfi a nő életében, maximum egy egészen aprócska. Meglátjuk, úgy kilenc hónap múlva.

Pálfi és csapata okosan, jó ízléssel pakolja egymásra a kiragadott filmképeket, és a különböző művek mozzanataiból építi fel a folyamatos, összefüggő cselekményt. Összesen csaknem 1400 jelenetet használtak fel. Egy-egy alkotásból olykor több töredéket is beépítettek a végső változatba. Részleteket láthatunk a Lumière-fivérek 1895-ös korszakalkotó munkájából (A vonat érkezése), de még James Cameron 2009-es Avatarja is feltűnik (sőt: a film épp azzal indít). A szereplők eredeti hangjukkal, olaszul, franciául, németül, angolul, magyarul és sok más nyelven szólalnak meg. Az aláfestést is emlékezetes filmzenékből válogatták össze.

Az ügyes vágómunkának köszönhetően egyáltalán nem zavaró, hogy a főszereplők több figurából, a magyar, az európai és az amerikai filmművészet legnagyobb alakjaiból vannak összerakva. Van, aki csak egyszer tűnik fel, és akadnak visszatérő szerepelők is. Ha ilyen sok helyről kell összeollózni a filmet, nehéz elkerülni, hogy ne változzanak képről képre a napszakok. Ezen is könnyen felülemelkedik a néző, mert a rendező frappáns jelenetekkel érzékelteti az idő előrehaladását. A külső környezet változása (az egyik pillanatban térre néz a szoba ablaka, máskor meg tengerpartra) sem tűnik fel, mert a néző a szereplőkre koncentrál. Az sem érdekel senkit, hogy egy végletekig közhelyes, melodramatikus sztorit kapunk. A sablonosság ugyanis szándékos, önmagára reflektáló geg.

A montázstechnikának köszönhetően a Final Cutban szereplő színészek megszabadulnak a felelevenített műben rájuk osztott szerepektől. Itt már nem rettenthetetlen akcióhősök, vérszomjas gonoszok vagy bárgyú lúzerek, hanem valamennyien hősszerelmesek. Persze a játék lényege, hogy miközben a néző felismer egy rakás idézetet, az összevágott cselekmény egyes pillanatait az összetartó elemek eredeti története átértelmezi. Pálfiék remekül kiaknázzák a közönség filmes műveltségében rejlő humorforrást. Ki ne röhögne azon például, amikor Yoda az aggódó anya szerepében tetszeleg vagy a Terminátor szigorú arccal lesi meg a titkos találkozóra siető feleséget. De önmagában remek szórakozás már az is, ha felismerünk egy-egy filmrészletet.

Mondjuk ki nyíltan: Pálfi György nem lopott, plagizált, lenyúlt, csórt – hanem idézett. Egy az egyben. De! Szorgalmasan lábjegyzetelt, élt a forrásmegjelölés módszerével. A film főcíme a szerepeltetett alkotások rendezőiből áll össze, s aki az apró betűset is el tudja olvasni a végén, megtudja, pontosan milyen munkákból is láthattuk a részleteket.

Lehetetlen vállalkozás lenne valamennyi alkotót és jogdíjra jogosultat felkutatni. Ha sikerülne is, többe kerülne kifizetni őket, mint amekkora költségvetésből Pálfiék dolgoztak. A Final Cut ezért valószínűleg sosem kerül forgalomba, nem játsszák a mozikban és a televíziók sem fogják vetíteni. Jogi státusza egyelőre oktatási film, amelyből a Színház- és Filmművészeti Egyetemen vágás- és montázselméletet, dramaturgiát, történetkezelést tanulhatnak a diákok.

Jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, mi értelme úgy mozit készíteni, hogyha szinte senki nem nézheti meg. A film csak akkor él, ha közönsége van. Aggodalomra azonban semmi okunk. Kis artmozik szűkös termében együtt fogunk majd tolongani, hogy „illegalitásban” megnézzük Pálfi vágástechnikai csodáját, persze szigorúan ellentételezés nélkül. Pedig én fizetnék, ahogy fizetnének sokan mások is, hogy legalább egyszer lássák.

Bár a rendező határterületen mozgó kísérleti filmként címkézi saját művét, bizton állítható, hogy ízig-vérig közönségfilmmel állunk szemben. A Final Cut című legó-műtárgynak nincsen más célja, minthogy megszerettesse magát. Emlékeztet arra, hogy miért is járunk moziba. Egy mosolyért, egy legördülő könnycseppért. Álmainkért, ki nem mondott gondolatainkért. Vászonra festett képmásunkért.

Hölgyeim és uraim! Pálfi hozott anyagból dolgozott ugyan, de nagyon úgy tűnik, hogy mások szellemi termékének felhasználásából mégiscsak valami egyéni, eredeti született. A montázs is alkotás, s a végső vágás a szabad művész joga. Ami a legfontosabb, hogy munkája a mozi szeretetét hirdeti. Ez pedig a néző privilégiuma.

A képek forrása: Filmszemle.hu

Pálfi György: Final Cut – Hölgyeim és Uraim!

Final Cut – Hölgyeim és Uraim
magyar játékfilm, 2012
rendező: Pálfi György
dramaturg: Ruttkay Zsófia
hangmérnök: Zányi Tamás, Balázs Gábor
gyártásvezető: Téni Gábor
vágók: Czakó Judit, Szalai Károly, Richter Nóra, Lemhényi Réka