Háború szerelem idején | W. Somerset Maugham: A legsötétebb óra

Írta: Hegedűs Claudia

Lehet-e háborús (nagy) regényt írni mindösszesen 252 oldalban? Túlélheti-e a szerelem a vészkorszakot, vagy megengedett-e a cinizmus, amikor bombák potyognak az égből? Az igazán fogas kérdés azonban mégiscsak az, hogy lehet-e megrendelésre remekművet írni. A sűrítés nagymestere – Somerset Maugham – mindenesetre A legsötétebb óra című regényében megpróbálta.

Anglia örökké él. Így fejeződik be a regény. De hogy kezdődik? Egy tablószerű idillel.

A történet szereplői – Hendersonék, amolyan tipikus angol földbirtokos család, papa, mama és a négy gyerek, ahol a jólét csendes-unalmas felszíne alatt izgalmas némafilm pereg. A regény „nyitóképében” az idősebbek teáznak, a fiatalok teniszeznek, vagy sétálnak, titkaikon merengve. A lapok már az elején leosztódnak – van a rendes, becsületes fiú – Roger, mintaférj és még példásabb hazafi, a család fekete báránya a pacifista Jim, a legifjabb gyermek pedig a szeleburdi Tommy. Az úrhölgyek sem hasonmásai egymásnak; a látszólag szótlan-savanyú May – Roger felesége – tökéletes ellentétpárja a maskarákban és elképesztően groteszk sminkekkel mutatkozó Jane, aki a külsejében is életigenlő férjével (Ian) a klasszikus buffó párost alakíthatná egy színdarabban. Ez a két szerethető figura sajnos csak epizódszereplője a háborús szerelmi háromszögnek. Merthogy a „tökéletes” házasságban élő Jane – kissé banálisan – nem a férjébe, hanem a birtok intézőjébe (Dick Murray) habarodik bele. Még mielőtt azonban bárki azt hinné, hogy annyi szereplő vonul fel a Maugham-regényben, mint a Háború és békében, megnyugtatom, már csak egy karakterre érdemes kitérni, aki az események egyik katalizátora: az osztrák/német lány, Dora.

Lélekfeszültség tálalva.

A békésen csordogáló regényidő és a háborús metronóm azonban ezen a kései augusztusi napon összecsúszik. Miközben a család arra készül, hogy megünnepelje a ház asszonyának a születésnapját, Anglia hadat üzen. Egy pillanatra meg is állítanám a regénybéli némafilmet. Gondoljunk csak bele: egyik nap még ráérősen leveleket írogatunk, baráti körben iszogatunk, gyereket nevelünk, ne adj’ isten, hivatalba indulunk, és akkor egyszer csak beront a szomszéd, hogy kitört a háború. Egyszerre abszurd és hihetetlen, amikor az idő hirtelen kizökken. Délután még béke, hajnaltól háború. A Nagy Sors ezúttal is felülírja a családi ütközeteket, hiszen a tét immár nem a személyes boldogság, hanem a túlélés. Hendersonéknál sincs ez másként, a nők otthon maradnak, a férfiak bevonulnak, kivéve a pacifista Jimet, persze.

Maugham szikár tömörséggel megírt regényében csak a történeti szál szempontjából lényeges háborús és családi epizódok villannak fel. A legsötétebb órában nincsenek felesleges mondatok, csatajelenetek, csak árulkodó pillanatképek. Az olvasó szinte látja maga előtt, ahogy a londoni óvóhelyen egyformán gömbölyödik össze a nagybirtokos és a gyári munkás, a copfos kislány és a vagány siheder. Lássuk be, még belegondolni is szörnyű, hogy milyen lehet légitámadás idején gyermeket szülni, vagy betegen és kiszolgáltatottan kórházban feküdni. Maugham azonban a feloldásban is remekel. A regény viccesen ironikus pillanata, amikor az egyik londoni bombatámadás idején, Jane, visszarohan az égő házába, hogy magához vegye az „arcát” – az alaposan telepakolt sminktáskát –; ugye ehhez azért nem szükséges kommentár?

Senki ne gondolja azonban, hogy a rövidre vágott Henderson-saga szereplői csupán papírmasé figurái a kornak. Maugham regényalakjai ugyanis pontosan tudják, hogy amit a békeidő megad, azt a háború elveszi. Vagy éppenséggel fordítva? Azt A legsötétebb óra is tanúsítja, hogy a nagy érzelmeket, az erkölcsi tartást, a helyzetfüggetlen humorérzéket, és a jól-rosszul értelmezett patriotizmust nem olthatják ki egy csapásra a történelmi sorsfordulók. A gátlástalan, szemét ember nem válik példás úriemberré a békekötés pillanatában, a gerincesek pedig (remélhetően) felegyenesedett emberek maradnak a legborzalmasabb kataklizmák idején is.

Mindazonáltal a moralizálás mindig az utókor csemegéje. Aki a békébe születik, talán soha nem értheti meg, hogyan írja át az egyes ember életét a háború. Mit tesz olyankor a kisember, ha bekeríti a történelem? Megpróbál élni – és túlélni. Így vagy úgy.

Azért azt elismerem, hogy egy háborúba oltott családregény másodfélszáz oldalban még Somerset Maugham tollából is bravúr. Úgy könnyű, vághatja rá a felszínes olvasó, ha hosszú hónapokat átugorva beszéli el a történelem (egyik) legsötétebb korszakát. De nem úgy van ám! A szépirodalom, Maugham pontosan tudja, nem történelemkönyv. A tényekkel persze nem lehet vitába szállni, mert az már csak igaz, hogy a regényt a brit Tájékoztatási Minisztérium felkérésére írta, de bárcsak minden megrendelésre született mű megütné ezt a mércét. Egy jó író ugyanis zsigerből tudja: legyen bár háború vagy boldog békeidő, a nők szülnek, a férfiak dohányoznak, a boldogság kék madara pedig jó esetben is csak grafitszürke.

Anglia (pedig) örökké él.

Olvass bele: Részlet a könyvből

Adatok: A könyv fülszövege

W. Somerset Maugham: A legsötétebb óra

Partvonal, 2011