A pokolba vezető út | Philipp Vandenberg: Bíbor árnyak

Posted on 2011.11.30. Szerző: olvassbele.com

Az, hogy Philipp Vandenberg érti a dolgát, már többszörösen bizonyította. Tíznél több könyvét olvashatja magyarra fordítva az arra érdemes közönség. De ez a vegytiszta krimi végképp beemeli őt a nagy elődök közé, Agatha Christie és Simenon között van a méltán megérdemelt helye polcunkon. Ugyanis a Bíbor árnyak azok közé a mesterien megírt detektívregények közé tartozik, amit bosszankodva tesz le az ember, ha cseng a telefon, vagy akár csak villanyt kell kapcsolni a további olvasáshoz.

Mit is tartunk a kezünkben? Egy bíborszínű könyvet, mely egyrészt a címre reflektál. Ám a bíbor beszűrődik a lapok közé is, többször át-meg átütve az eseményfolyamon. Például Brodka, a befutott német sztárfotós kifejezetten szenved ennek a színnek a látványától. Kerüli is, mint ördög a tömjénfüstöt. Megteheti, pozíciójának köszönhetően az alkalmazottai ugrálnak körülötte, és ha le kell cserélni a floridai tengerparton a lila robogót a tökéletes fénykép érdekében, akkor lecserélik. Ám ez a gőgös, rátarti magatartás hamarosan lefoszlik róla; az idilli homokparton utóléri anyja halálhíre. Hazautazik Németországba, de sajnos már csak a temetés után ér oda. Ez a hirtelen ügymenet még nem keltené fel Brodka gyanúját, viszont a sírásó motyogása már bogarat ültet a fülébe: „Szerintem az a koporsó üres volt”

Alexander Brodka szeretőt tart, életvitele alkalmatlan a tartós párkapcsolatra. A partnere egy alkoholista sebészprofesszor elhanyagolt felesége, aki jól menő galériát vezet. Nos, úgy tűnik, az első száz oldalon belül lezajló ágyjelenet Vandenberg „szakmai névjegye”, többször megfigyelhető ez a kissé hatásvadász, de működő dramaturgiai eszköz. (Bár ennél az aktusnál ágy a közelben sem volt.) Egyébként is jól egyensúlyoz a „fenntartom a figyelmet – ellazítom egy romantikus jelenettel” részekkel, minden a helyén van. Persze a szálak összekuszálódnak, Juliette képhamisítási botrányba keveredik, ami ellehetetleníti őt is, a galériáját is. Brodkára rálőnek, mindemellett szemérmetlenül nagy vagyont örököl anyja után, aki tudomása szerint sosem volt gazdag. Honnan a pénz? Ki és miért lőtt az egyébként jóhiszemű főhősre? A féltékeny professzor van a háttérben? Isten tudja. S hogy ez mennyire így van, mi sem igazolja jobban, mint hogy a saját szakállukra elkezdett nyomozás Rómába, sőt a Vatikánba vezet.

Szerencsére Philipp Vandenberg korunkat alaposan ismeri, tisztában van azzal, merre halad a világ. Naprakész, és ez átjön a regényen is. Az 1999-ben írt műben még német márka és olasz líra a fizetőeszköz, ami engem kesernyés mosolyra fakasztott. A mosolyt pedig egyre többször váltotta fel egy szélesebb, karakteresebb vigyor: ugyanis Vandenbergnek jó a humora, és nem habozik használni. Ezt a humort aktualizálva fordítja igen kreatívan, kicsit sajátságos, magyar ízre Boda András.

Ördög és pokol! Belfegor, Molloch, Lilith, Belzebub, Nergal! Ők tagadhatatlanul a Sátán szolgái. Hol máshol tevékenykednének a legaktívabban, mint a tűz közelében? A Szent Péter-bazilikában és a Sixtusi-kápolnában. Ők a Szent Maffia (bíborszín ruhás) tagjai, akiknek a levesébe Alexander Brodka és Juliette akarva-akaratlanul is beleköp. Szerencsétlenek nem tudják, kivel húztak ujjat, de Vandenberg nem kíméli őket, összefonja sorsukat.

Philipp Vandenberg

Remekül megírt mellékszereplők teszik még hihetőbbé a történetet. Például Titus, a vatikáni ex-lelkipásztor, aki inkább lesz tartós alkohol-aurával körülvett, hívő gengszter, mint istentelen vallási vezető. Nyíltan vállalt homoszexualitása teszi még hitelesebbé jellemét. Vagy itt van a börtönből éppen szabaduló Giuseppe jelenete. Ez a profi képhamisító annyira nyers, annyira bunkó, hogy csak szeretni lehet. Megjelenése hirtelen felfrissíti, még pergőbbé teszi a sztorit. Folytathatnám, de minek? Vandenberg érti a dolgát, nem okoz csalódást. A végkifejlettől tátva maradt a szám. Triplacsavar. Adrenalinfüggőknek kötelező.