Folytatódik Lolával az élet | D. Tóth Kriszta: Nagylánykönyv

Írta: Erdélyi Z. Ágnes

Szerencsés egymásra találás volt. Adva volt egy fiatal anyuka, D. Tóth Kriszta egy kisbabával Brüsszelben, ahol egyszerre kellett eleget tennie tudósítói feladatainak, és megtanulnia, mit is jelent anyának lenni. Úgy sejtem, és talán ő maga is úgy magyarázza, hogy a félelmek és aggodalmak ellen kezdett írni. Mindarról, ami vele történik. Ami egy anyává érlelődő fiatal nőt foglalkoztathat.

A Nők Lapja főszerkesztője pedig meglátta ebben egy sorozat lehetőségét. Valószínűleg egyikük sem számított akkora sikerre, amekkorát öt éve a Lolával az élet hozott. Vajon miért? A gyerektéma miatt? Hiszen nyilvánvaló volt mindig is, hogy a gyerekvállalás a nők egyik kedvenc témája. Mindnyájan órákig tudunk beszélni a szülés élményéről és gyerekeink cseperedéséről, botladozásairól és jópofaságairól. De volt egy nagy különbség: Kriszta nem szokványos babanaplót vezetett, hanem olyan fejlődésregényt írt az anyaságról, amelyben mindenki ráismerhetett a saját problémáira. Remek stílusban és sok humorral.

A Lola-rovat népszerűségét azzal is magyarázhatnánk, hogy D. Tóth Kriszta hírességnek minősült, hiszen a televízióból az egész ország ismerte őt, sorozata mégsem áhítatos és szirupos álomsztori lett, nem olyan, mint a bulvárlapokban áradozó „sztármamáktól” megszokhattuk. A gyerekét egyre növekvő csodálattal, önmagát és környezetét pedig szeretetteljes iróniával ábrázoló anyuka vállalta, hogy őszinte lesz: a kétségeiről, a félelmeiről, a kétségbeeséseiről, a nagy ijedtségeiről ugyanúgy híven beszámolt, mint a boldogság pillanatairól. A szoptatásról, az anyaság és a munkavállalás összeegyeztethetőségéről, a cumi-dilemmákról, a hisztiző kétéves láttán érzett gyötrő tanácstalanságról, a bili-ügyekről, a bölcsődei első napokról… Kapott is érte olvasói levelekben hideget, meleget. De Kriszta megedződött, és folytatta. Természetes volt, hogy az eredeti hangvételű napló könyvbe kívánkozik, s Faltisz Alexandra remek rajzai csak emelték a történetek báját.

Közben Lola egyre nőtt, már az 5. életévét is betöltötte, és az idei könyvhéten megjelent a második kötet, a Nagylánykönyv is. Értelemszerűen ebben már nem a klasszikus csecsemőproblémák, hanem a nyiladozó értelmű, a világ felfedezésére induló kislánynak és lépéseit éber szeretettel figyelő anyukájának újabb és újabb kalandjai játsszák a főszerepet: milyen érzés, amikor gyermekünk óvodába megy, barátokat szerez, súlyos betegségen esik át, megsejti, mit jelent az elmúlás. Lola kicsit szerelmes is lesz, felfedezi a tánc örömét, az országok és népek különbözőségét, egyre jobban beszél magyarul és angolul, hiszen kétnyelvű családba született, és már három hosszú napot is képes eltölteni a szülei nélkül – vagyis, ahogy mondani szoktuk, „mindjárt felnő”. Senki sem hinné, hogy ez milyen gyorsan bekövetkezik. De akkor majd nagy örömmel fogja olvasni élete első éveiről szóló remekbe szabott történeteket. Amelyek jobban megőrzik őt a jövőnek, mint bármilyen valósághű filmfelvétel.

Gyönyörű folyamat megélni, ahogy a szemünk előtt kialakul egy kis ember jelleme és személyisége – D. Tóth Kriszta a könyv fejezeteiben ennek fontos állomásait veszi sorra és írja meg egyszerre szívfájdítóan és kacagtatóan. Csak első ránézésre folytatása az előző kötetnek, valójában összegzés, lezárás és búcsú is. Lola ugyanis tényleg nagylány lett, önálló lény, akit zavarba ejt a nyilvánosság. D. Tóth Kriszta pedig eljutott a felismerésig, hogy a saját életében és munkájában is új utakra vágyik. Mindketten megérdemlik, hogy sikerrel járjanak további pályájukon, és hogy ugyanolyan szeretetben éljenek családjukkal együtt, mint eddig. A tanácsokra szomjazó és megnyugtatásra vágyó leendő anyák és gyakorló kismamák pedig forgassák bátran e könyvet, ha elakadnak a gyereknevelésben. Sok esetben jobban eligazítja majd őket, mint egy komoly, tudományos szakkönyv.

A könyv fülszövege

D. Tóht Kriszta: Nagylánykönyv

Sanoma Kiadó, 2011