A zákányosság esztétikája | Cserna-Szabó András – Darida Benedek: Jaj a legyőzötteknek…

Posted on 2011.11.18. Szerző: olvassbele.com

Cserna-Szabó András és Darida Benedek

Ha másnaposan, szégyenkezve próbálod kézbe venni ezt a könyvet, olvasván hamarosan észreveszed: a világ megváltozik körülötted. Egyenes derékkal állsz a tükröd előtt, és büszke vagy előző napi teljesítményedre.

Noha a másnaposság, a macskajaj, a zsibbadt agyvelő, a rémisztő szájíz ilyen közvetlenül még sosem került terítékre, mint ebben a könyvben. Mégsem szörnyülködsz, hanem röhögsz, és közben potyognak a könnyeid. Írhattam volna a címbe durvábbat is, ha a finomkodás nem ütne el teljesen a könyv stílusától (hajjaj, de mennyire elüt!), de Cserna-Szabó András és Darida Benedek mindenben megelőz.

A Jaj a legyőzötteknek művelődés- és szellemtörténet, komoly jegyzetapparátussal, csakhogy a nézőpont még Örkény Istvánnak a groteszkről szóló elhíresült magyarázatát (nézzünk fejjel lefelé egy temetést) is messze meghaladja. Látószögét annak a pocsolyának a színe (vagy mélye) határozza meg, melybe a módszeresen utántöltő delikvens feje csapódik.

És megtudjuk, a hellén kortól napjainkig mennyi mindent köszönhet az irodalom az eltúlzott szeszfogyasztásnak. Csupa részeges, iszákos, botló lábú, olajozandó gégéjű fickó, aki csak feltöltve bírt remekműveket alkotni. Minden remekmű mögött egy minősíthetetlen mértékű piálás áll!

Távol esik ez a mű Krúdy étkezéseinek áhítatos leírásaitól, Hamvas Bélának a bor iránt érzett vallásos szerelmétől. Cserna-Szabónak semmi és főleg senki nem szent (nem is csoda). Maga is roppant mélyre hatoló tanulmányokat folytatott tűrőképességének tesztelése végett. Egykori filozófusunk nyomán rekonstruálta Szókratésztől Rejtő Jenőig műveiknek meg nem írt részleteit (szinte jobbak az eredetinél), a szerzőpáros közösen rántja le a leplet Kafka és Ibsen magánéletéről, feltárja a világjáró szakács életrajzának csak Photoshoppal eltüntethető foltjait.

Nem tudom tetszettek-e megfigyelni, mai napság egy sor szerző támaszkodik a szakácsmítoszra. Toszkánában házat veszünk és főzünk, Párizsban szerelmi életet élünk, és az érzelmek mellett vörösborral forraljuk a kakast, Mexikóban háborúzunk, és közben kavarjuk a serpenyőt, Amerikában süteményes boltot tartunk fenn, és… na itt nem főzünk, hanem sütit sütünk a hullák mellé. A siker tuti, ha a regény nem állná meg a helyét, még mindig receptkönyvként sikeres lehet. De többnyire mindkét hozzávaló jól működik.

Szinte evidens tehát: a másnaposság kúrálására (máskor meg előidézésére) az olvasó kap az év minden hetére egy receptet. A recepteket persze vérbeli író meséli el, amitől az olvasó a nevetés szinonimáinak teljes skáláját tapasztalja magán, de ha lehántja az olykor igen húzós kommentárokat az ételleírásról, valódi étkeket, italokat (is) elkészíthet.
Ha ezek után még mer.