Kamaszok a boszorkányok és vérfarkasok ellen | Philippa Gregory: A Sötétség Rendje

Posted on 2014. szeptember 28. vasárnap Szerző:

0


GregoryPhil_a sotetseg rendje-bor180Bajtai András |

Ahogyan megszokhattuk tőle, a királyregények király­nője, Philippa Gregory ifjúsági regényciklusának első részében sem hagyja cserben olvasóit. A Sötétség Rendje bővelkedik a hátborzongató természetfeletti rejté­lyek­ben, de az érdekfeszítő és szövevényes nyomozás mel­lett ott a fiatalos romantika, csipkelődés és humor is. Vér­farkasok, rettegő apácák, boszorkányság, ink­vi­zíció és egy titokzatos Rend munkálkodása a középkori Itáliában.

Philippa Gregoryt nem szükséges bemutatni a hazai olvasóknak, hiszen az elsősorban romantikus történelmi-szerelmes regé­nyeiről ismert írónőnek az elmúlt évek során számos könyve megjelent már magyarul. Ezekben a lebilincselő műveiben a Tudor-kor, illetve a Rózsák Háborúja intrikákkal és túlfűtött szerelmekkel teli világába kalauzolta el olvasóit, nemzetközi bestsellereinek kirobbanó sikere miatt pedig méltán érdemelte ki a »királyregények királynője« megtisztelő címet. Középkorban játszódó művei közül az egyik legismertebb a 2001-ben kiadott A másik Boleyn lány, amelyért egy évvel később az év legjobb romantikus regényének járó díjat vehette át hazájában. A lenyűgözően részletgazdag és megindítóan érzelmes történet alapján előbb a BBC forgatott egy hangulatos tévéfilmet, majd 2008-ban egy magával ragadó egész estés mozifilm is készült belőle Natalie Portman, Scarlett Johansson és Eric Bana főszereplésével.

Kevesebb, mint két évvel az első angol kiadás után idén tavasszal magyarul is megjelent The Order of Darkness (A Sötétség Rendje) címet viselő ifjúsági regényciklusának első felvonása, A Sötétség Rendje. Philippa Gregory új művével már fiatalok milliót hódította meg világszerte, és nem tűnik merész jóslatnak: nálunk is rajongani fognak a kalandokban bővelkedő, misztikus történetért. Habár A Sötétség rendje ifjúsági regény, ez nem jelenti azt, hogy könyve a kamaszokon túl az idősebb korosztály tagjai számára ne nyújtana legalább ugyanolyan felejthetetlen élményt. Gregory a tinédzsereket célozta meg a középkorban játszódó művével, de története életkortól függetlenül mindenkit lenyűgöz.

1453-ban járunk Itáliában, Luca Vera a Szent Xavér-monostor 17 éves papnövendéke, akit egyik éjszaka váratlanul kirángatnak az ágyából, hogy azonnali hatállyal kihallgassák. Eretnekséggel és tiltott tanulmányok folytatásával vádolják, mivel kiváló matematikai érzékére hagyatkozva megkérdőjelezte a Krisztus keresztjéből származó szögek szent ereklye voltát. Halálos ítélet és kivégzés helyett azonban egészen más sors vár a tehetséges fiatalemberre – a rettegett és titokzatos inkvizítornak ugyanis sokkal komolyabb tervei vannak vele. Mint a vallatás végén megtudjuk az inkvizítortól, egy Rend szellemi vezetőjeként tevékenykedik, akit a Szentatya személyesen nevezett ki erre a posztra. V. Miklós pápa rendelte el a rejtélyek, eretnekségek és bűnök felderítését. Ennek a rejtélyes Rendnek kell magyarázatot találnia arra, amire lehetséges, és felszámolnia azt, ami tudható. Küldetésük nagy felelősséggel jár, hiszen munkájuk során feltérképezik az embereket nyomasztó félelmeket, bejárják a keresztény világot Rómától egészen a végekig, hogy megtudják, mit mondanak, mitől félnek, és mivel viaskodnak a helyiek. Egyszerűbben fogalmazva: egész egyszerűen tudniuk kell, hogy hova teszi be a lábát a Sátán. A Szentatya ugyanis meg van győződve róla, hogy közeleg az idők végezete.

De vajon miféle Rend tagja lehet ez az inkvizítor, aki maga mellé akarja állítani a fiatal fiút? Luca Vera a kihallgatás során csak annyit vesz észre, hogy a férfi csuklójának belső oldalára egy sárkány fejét és behajlított farkát tetoválták vörös tintával, ennél többet azonban egyelőre nem sikerül megtudnia róla. A fiú ennek ellenére mégis elvállalja a szokatlan felkérést, majd a néhány hónapos felkészítő tanulmányokat követően harmadmagával nekivág élete első küldetésének, amely a Lucretili-apátságba vezet, ahol az apácák nyugalmát rémisztő és érthetetlen jelenségek zavarták meg.

Útjára elkíséri a monostorban korábban kuktaként dolgozó Freize, aki elkötelezett szolgálójaként segít neki kalandjaik során, továbbá az inkvizítor megbízásából velük tart még egy szigorú szerzetes is, Peter testvér, aki írnokként feljegyzésekben dokumentálja munkájuk fejleményeit. A háromtagú csapatnak eleinte fogalma sincsen arról, hogy miféle borzalmas és ördögi események várnak rájuk a zárdában, ahol az apácákat hátborzongató látomások gyötrik, ismeretlen okból kifolyólag alva járnak, testükön pedig vérző stigmák jelennek meg. (…)

Philippa Gregory ebből az érdekfeszítő alaphelyzetből bontja ki letehetetlenül izgalmas regényét, melynek során Luca Vera nemcsak az apátságban történő természetfelettinek tűnő rejtélyeket oldja meg, hanem egy másik ügyet is felgöngyölít, aminek középpontjában egy évekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt kisgyermek és egy állítólagos vérfarkas portyázásai állnak. A szerző kiváló érzékkel teremti meg a kor különös hangulatát, amiben fontos szerephez jutnak a népi hiedelmek, a sötét varázslatok és az ártó boszorkányság, miközben biztos kézzel kuszálja össze a történet szálait, melynek végén Luca kitartásának és tudományos rátermettségének köszönhetően minden titokról lehull a lepel.

Gregory a sebes sodrású és váratlan fordulatokban bővelkedő történeten túl a kiváló jellemrajzok révén élettel tölti meg szereplőit, akiknek figurája mind-mind emlékezetes marad. A Sötétség Rendje azonban nemcsak az ötfőssé bővült csapat szerteágazó nyomozásainak krónikája, hanem a kibontakozó szerelmek megindító története is. Philippa Gregory tavaly már elkészült regénysorozatának második részével, amiben újabb rejtélyes kalandok elé állította főhőseit, jelenleg pedig a harmadik felvonáson dolgozik. Egyáltalán nem lenne meglepő, ha Hollywood lecsapna történeteire, és rövidesen az Alkonyat-széria trónkövetelő ellenfelét ünnepelhetnénk A Sötétség Rendje-ciklus könyveiben.

Az írás az Alexandra Könyvjelző 2014/4. számá­ban megjelent cikk szerkesztett változata

Philippa Gregory

Philippa Gregory

Philippa Gregory: A Sötétség Rendje
Fordította: Szilágyi Zsófia
Cartaphilus Könyvkiadó, Budapest, 2014
280 oldal, 2990 Ft
ISBN 978 963 266 292

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

1453, Róma. A fiatal papnövendéket, Lucát eretnek­séggel vádolja az inkvizíció, amiért útmutatás nélkül olvasta a Bibliát, tiltott könyvekből tanult. Ráadásul születésének körülményeiről is furcsaságokat plety­kálnak. Csak úgy úszhatja meg a vádemelést, ha csat­lakozik a pápa alá tartozó titkos rendhez, amely a sötétség és a félelem titkait kutatja.

Első küldetése a Lucretili-apátságba vezeti Lucát, ahol rémisztően furcsa dolgok történnek, amióta az ifjú apátnő, Isolde vette át a zárda vezetését. Az apácákat rémálmok és tévképzetek gyötrik, némelyiken megjelennek Krisztus sebei. Amikor az egyikük váratlanul és különös körülmények között meghal, a koporsója fölött összecsapnak az indulatok. A bizonyítékok minden kétséget kizáróan egyvalaki ellen szólnak – de vajon megbízhatóak-e?

Philippa Gregory új helyszínt választott legújabb regénye cselekményéhez: a középkori Itália útjait vándor szerzetesek, földesurak, keresztes lovagok, földművesek, apácák, mór rabszolgák és banditák járják. A fiatalabb olvasókat célzó fordulatos történetből nem hiányzik a nyomozás izgalma, a középkor borzongató kalandja és persze a szívdobogtató szerelmi bonyodalom sem.