A hazugság vására | Molnár Ferenc: Az ördög / Karinthy Színház

Bedő J. István

Vannak darabok: színművek, komédiák, amiket nem muszáj időről időre átszabni. Tragédiával még csak-csak megesik az ilyesmi, hiszen minden (igazi) tragédia nemcsak nekünk, de rólunk is szól. De ha valami jól meg van csinálva, nem kellenek hozzá (át)rendező dramaturgok. Nem titok, Molnár Ferencről van szó. Az ördög – agyonverhetetlen, feldarálhatatlan, nem kell szétdarabolni, hogy újracsiszolják, mint valami selejtes gyémántot.

A Faust-parafrázis cinikus főhőse a mai (szép)irodalmi kínálatban talán nem keltene semmilyen feltűnést, annyi akad a könyvpiacon a másik világból érkezett manipulátorból. De egyik sem ilyen.

A századfordulói történet nagyon pontos lenyomata a kornak. László Alfréd, az erősen középkorú, újgazdag tőzsdejátékos elviszi gyönyörű ifjú feleségét Jánoshoz, a fiatal festőhöz. Az indok: hogy János portrét fessen Jolánról. Ők – mily különös véletlen – még kamasz korukból ismerik egymást, annak idején szikrázott is köztük valami, de mindketten gondosan eltagadják azóta is érzelmeiket.

János könnyű kalandokat él át modelljeivel, az asszony pedig hűséges nem-szeretett férjéhez, de az el nem csókolt csókok, ugyebár… Szóval a festéshez nekivetkőző szépasszony az üres műteremben, egyszer csak ott találja – kit is? Hát az ördögöt, Lucifert, aki doktor Kovácsként, János barátjaként mutatkozik be, és elkezdi gyakorolni a mesterségét. Tudniillik pokoli ötleteket, ördögi cseleket dob be, hogy egyrészt meggyőzze a jelenlévőket – mármint arról, hogy ottléte természetes –, másrészt, hogy lehántsa a kegyes hazugságokról, az eltagadott érzésekről a kor erkölcsének álcáját.

Mivel a történetben mindenki színjátékot játszik, a fő bajkeverő és bajelsimító pedig a nagy rendező, tehát nem meglepő, hogy rendező-színész választja jutalomjátékul (mármint: magát jutalmazza meg vele).

Most Balikó Tamás rendezi a Karinthy Színházban, és persze ő maga is dr. Kovács. Ehhez a szerephez olyan színész szükséges, aki könnyedén veszi a lapot, amit Molnár felkínál. Tud olyan ironikus és cinikus lenni, mint a szerző, és aki hihetően vágja ki a Molnár-féle parádés riposztokat. Mert szellemes aforizmából, szemtelen visszavágásból bőségesen jut az ördögnek. Hiszen itt van ez a két szép fiatal, az egykori szegénysorból kiemelkedők: a tehetséges festő, és az egykori kislány, Jolán, aki most gazdagné. És hogy mindketten védve legyenek a régi parázs fellobbanásától, az úri hölgyek Jánosra feleséget tukmálnának. Lucifer ebbe a leosztásba tenyerel bele, ezért hazudik, csal, kicsit még lop is. De főleg addig piszkálja a történet összes fontos szereplőjét, amíg mindenki meg nem mutatja igazi arcát – ő pedig összeboronálja a titkolt szerelmeseket.

Újraolvasva látszott meg, hogy csupán két jelenettel lett rövidebb a darab, az egyik valóban szükségtelen, a másik – az előadásból kimaradt, de nem hiányzott –, amelyben László Alfréd estélyén az ördög egyenként megsérti a vendégeket, hogy hagyják magára a feleségnek kiszemelt hajadonnal.

A Karinthy Színház kicsi színpadán a tágas műteremlakás és a hatalmas Andrássy úti palota illúziót keltő képét kapjuk Horesnyi Balázstól. Ebben tűnik fel Szabó P. Szilveszter rokonszenves külsejű, kicsit link festője, akit minden nő szeret. Őt a hírneve teszi vonzóvá, a monológjai kissé patetikusak (de hát ilyen a bonviván sorsa), és olyan „szép meghatóan mond le a szerelmérül” – hogy az ősbemutató korának stílusát idézzem.

Selyem Cinka, a szegény kis modell, aki minden újabb „privát” (mármint nem a festők köreiből való nő) miatt hátrébb sorolódik, a teltidomú Balázs Andrea. Nagyszerű lelemény a sok karcsú előd után őt beállítani ebbe a szerepbe. Elbájolóan kesernyés rezignációval veszi tudomásul, hogy a kapcsolatuknak vége, mert János aktok helyett inkább tájképeket fest.

Szintén másodhegedűs, és az Ördög manipulációjának tárgya a „szemtelen Elza”, aki dacosan felemelt fejjel akar harcolni Jánosért, akihez csak feleségül adják. Balázsovits Edit kisasszonya tündérien csúszkál a két szélsőség, a nagyszájú társaságréme és a sírdogáló gyönge áldozat figurája között. Molnártól egy kicsit „cselédnótás” fogalmazású szöveget kapott, és erre (mint afféle hazai Eliza Doolittle) ráépített valami különös artikulációt, ami valószínűleg sosem létezett, de a csekélyebb iskolázottságot sugallja – ettől pedig nagyon szerethető és sajnálható lesz.

Schlanger András adja a századfordulós pénzembert, Alfrédot, akinek érett fejjel csupán egy ékszerként viselhető fiatal feleségre volt szüksége, de a szép asszony valódi érzelmei nemigen izgatják. Hogy valójában mi a fontos számára, csak akkor látjuk meg, amikor a tőzsdei veszteségek hírét veszi Lucifertől.

Gubás Gabi az elfojtott emlékeket hordozó feleség szerepében legelőször is rettenetesen fél találkozni a festővel. Keresi a helyzethez illő hangot, ami persze hamis. Az ördög felbukkanásától kezdve fokozatosan adja meg magát a manipulációnak. Nemcsak Jolán, hanem Gubás is egyre jobbá válik, és végül boldogan szabadul meg a gátlásaitól. Hat év után végre megtalálja a vágyat, a szerelmet, és úgy megcsalja az urát Jánossal, ahogy ez a kettőjük sorsában előre kódolva volt.

Balikó Tamás Luciferje a legvalóságosabb képtelenség. Oly kézenfekvő a megjelenése, oly elbűvölő machinátor, hogy mindenki magától értetődően fogadja el a létezését. A néző is. Még ha ismeri, látta is a darabot, előre várja, hogy miképp állít csapdát lánynak, asszonynak, férfinak – és igazítja helyre a világ kerekét. Molnár ellentmondásba futó sziporkái hihetően hangzanak a szájából. Balikó doktor Kovácsa látja, hogy ami körülveszi (konkrétan: a polgári erkölcsök világa), mennyire hamis, hazug. Hazugok a házasságok, hazugság tartja távol egymástól az egymásnak rendelt szerelmeseket, hazugsággal kárpótolja magát a festő, amikor – jobb híján – Cinka a szeretője, s hazug és már előre kihűlt kapcsolat lehet az Elzával kötendő házasság is. Hazug a börzejáték, hazug minden. Ehhez képest a szép háziasszonyról azt hazudni, hogy az estélyi köpeny alatt meztelen – semmiség. (Jelmezek: Pilinyi Márta, csillagos ötös!)

Nagyon szép összjáték Az ördög előadása. Amíg nézzük: vígjáték. Ha utána gondolkodunk rajta: dráma, ahogy Molnár megjelölte a műfaját. Balikó rendezőként a darabot, Luciferként pedig a – felemelkedés korának (Gründungszeit) polgárait felháborító – történetet példásan vezényelte le. De azért tegyük hozzá, ebben a mesében egy főszereplő van: az Ördög. A többiek neki szekundálnak. (Képzeljük el: Menuhin fellép a Tátrai-vonósnégyessel. Hiába remek a kvartett, a közönség csak a szólistára figyel…)

Fotók:  Nird /Karinthy Színház

Molnár Ferenc: Az ördög – vígjáték három felvonásban
Rendezte: Balikó Tamás

Szereplők
Alfréd – Schlanger András
Jolán – Gubás Gabi
János – Szabó P. Szilveszter
Az Ördög – Balikó Tamás
Elza – Balázsovits Edit
Selyem Cinka – Balázs Andrea
András – Honti György
Vendég – Földvári Péter

Jelmez: Pilinyi Márta
Díszlet: Horesnyi Balázs

Karinthy Színház (1113 Budapest Bartók Béla út 130.)
Bemutató: 2013. november 15.
További előadások: 2013. november 30. (szombat. 19.00), december 4. (szerda, 19.00), december 23. (hétfő, 19.00), december 29. (vasárnap, 15.00)