Tóth Zsuzsanna | Még napokkal azután is, hogy befejeztem Iselin C. Hermann könyvének olvasását, fejemben dönögtek a regény sorai. Jó volt olvasni, pedig nem mondhatom stílusát se túl különösnek, se túl különlegesnek. Vonzó, lendületes és játékos, szellős és mégsem felszínes szöveg. Ráadásul a történet meglehetősen egyedi. Mondhatnánk kaméleon-regénynek akár, hiszen rejtőzködés is akad benne bőven. […]
október 4, 2013 Írta: olvassbele
| 1964 | A szerelem figyelmeztetés nélkül kezdődik. Felkészületlenek vagyunk, nem figyelünk a jelekre, melyeket már hetekkel vagy hónapokkal azelőtt észrevehetnénk, hogy bármi történne. Az első napokban kerüljük egymást, ideges udvariasságokat mondunk, az időjárásról beszélgetünk. A férfi szórakozottan ül a konyhaasztalnál. Megken egy szelet kenyeret, kinyitja az újságot, a nyakát vakargatja. Mennyi utánozhatatlan mozdulat, az […]
október 4, 2013 Írta: olvassbele
| Október: A Halott Ember fjordja, 1944 | Bába vagyok, Isten kegyelméből, és neked írom e sorokat, Johannes. A mi Urunk, a Mindenható bölcsességében a világ összes embere közül nekem adott képességet arra, hogy kinek életet adjak, kitől elvegyem azt. És én, ebben a világégésbe fulladt életemben, mindkettőt osztottam, hol életet, hol halált, és nem […]
november 23, 2015 Írta: olvassbele
0