| Bevezető és köszönöm | Ez a könyv a Nemzeti Színház elmúlt öt évéről szól. Úgy, ahogy én láttam, persze: kritikusként, színházi szakmabeliként, nézőként, magánemberként. Az ötlet nagyjából egy évvel ezelőtt született, amikor világos lett: ennek az öt évnek nem lesz folytatása. Kiknek szól? Azoknak mindenképpen, akik közelebbről vagy távolabbról ugyancsak tanúi-nézői voltak az elmúlt […]
október 9, 2013 Írta: olvassbele
Tóth Zsuzsanna Nézzük ezúttal egy kicsit másképpen. Mert amit eddig hallottam, olvastam erről a könyvről – olvasása előtt –, az többnyire arról szól, hogy a szerző, Csáki Judit miért és hogyan elfogult Alföldi Róbert iránt. Aki valójában szintén szerzője e műnek, hiszen rengeteg hozzászólása, megjegyzése olvasható a könyvben, amit tekinthetünk vallomásnak is. Nyilván nagyon nehéz […]
október 9, 2013 Írta: olvassbele
0