Fazekas Erzsébet | Hogy a továbbiak érthetőek legyenek, idemásolom a kiadvány alcímét is: Transzgenerációs önismereti kártyák. A klasszikus kártyára emlékeztető lapokon olyan kérdések vannak, amelyeket Orvos-Tóth Noémi kizárólag szakembereknek ajánl feltenni. Nem úgy értem, hogy őket kell kifaggatni: épp ellenkezőleg. Persze őket is meg lehetne kérdezni adott témákban – ám ilyenkor előáll ’a hóhért akasztják’ […]
március 25, 2023 Írta: olvassbele.com
H. Móra Éva | Igazán sok és sokféle vállalkozást mondhat magáénak Prieger Zsolt: éppen harminc éve alapította és azóta is vezeti az Anima Sound System együttest, középiskolában és egyetemen tanít, irodalmi műsorokat állít össze és ad elő. Szabadgondolkodó, aki nem kötelezi el magát sem művészi, pláne nem politikai irányzatok mellett. (Sőt a politikát fölösleges dolognak […]
március 25, 2023 Írta: olvassbele.com
annyi bajom volt mindig is az átkokkal, a próféták kardforgatásával. Mi is a Biblia? Kutatom évek óta, hol ellustulva, hol sarokba vágva. Mi is annak a könyvnek lényege, amit szerelemmel és haraggal végigcipel az ember a történelmen, és amely körülbelül arról szól, hogy mindent elrontottunk. A Biblia a realitás angyala, a valóság pallosa, nem egy […]
július 9, 2023 Írta: olvassbele.com
1