kistibi | Két áltörténeti kisregény, olvashatjuk a zárójelek közé fogott alcímet, s ez minden történelmi regény iránt rajongónak rögtön felkelti a figyelmét. Mit jelent az, hogy áltörténeti, miközben a fülszövegben olvashatjuk, hogy a Vörös Rébék előzménytörténetét eredeti bírósági forrásokban kutatta az alkotó, illetve Petőfi Sándor halál utáni „utóélete” szinte a nagyközönség szeme előtt játszódott, rengeteg […]
május 6, 2024 Írta: olvassbele.com
Eszéki Erzsébet | A Vita élő időben című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Rakovszky Zsuzsa kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Győri László, Milbacher Róbert, Bényei Tamás, Darvasi Ferenc és Reményi József Tamás (posztumusz) részesül elismerésben, négy különböző kategóriában. Az Artisjus-díjat alapítása óta eddig 89 költő és író vehette át. Az Artisjus Egyesület […]
január 5, 2022 Írta: olvassbele.com
H. Móra Éva | Már az előszó mottója belopta magát a szívembe: Petőfi Sándor gatyába’ táncol, / Felesége bugyiba’, úgy mennek a moziba. Még az eredetet is pontosan megjelöli: 20. századi népköltészeti gyűjtés. Zseniális kezdés. Nemcsak a figyelmet kelti fel, hanem szelíd figyelmeztetés is az olvasónak: akinek sérti az ízlését az efféle „szobordöntögető” hangnem, még […]
május 14, 2012 Írta: olvassbele.com
Írta: Milbacher Róbert Bernard Cornwell történelmi regényeinek különlegességét nem csupán a hiteles és minden részletre kiterjedő korrajz adja, hanem az a figyelemre méltó tényező is, hogy minden esetben olyan történelmi problémával szembesíti az olvasót, amely ha tetszik, máig ható érvényű. Szinte szaktörténészeket meghazudtoló vehemenciával nyomozza egy-egy történeti esemény mozgatórugóit, a történeti szereplők motivációit, illetve a […]
március 12, 2026 Írta: olvassbele.com
1