Sándor Júlia, negyedéves SZFE hallgató első rendezését láthatta a közönség október 12-én a Jurányi Inkubátorházban. A fiatal rendező a brit Dennis Kelly drámáját vitte színre, melynek címe: Dzsuva. Sűrű, erőteljes, költőien gazdag előadás a Dzsuva, benne egy felnőtt testvérpár számol be gyermekkorukról, amelyet alkoholista apjukkal töltöttek. A kilenc képből álló darabban a fantázia segítségével egy anya […]
december 5, 2014 Írta: olvassbele
(Előzetes) K. E. | 2014-ben meglepően sok művészeti projekt és előadás épült a kivándorlás témája köré. Tudniillik, hogy az elmúlt öt-hat évben érezhetően megugrott a külföldön szerencsét próbáló magyarok száma. A jelenséget olyannyira sikerült tematizálni, hogy ma már minden valamire való, nagyvárosi gimnazista, egyetemista, pályakezdő és kisgyerekes család fejében megfordul a »menjek vagy maradjak« gondolata. […]
február 22, 2012 Írta: olvassbele.com
»Elmondok egy történetet… Mózes így szólt a névtelen prófétához: Követhetlek-e, hogy láthassam cselekedeteidet, és taníts engem az igaz útra? Mózes, Mózes – mondta a próféta – nem fogsz türelemmel kitartani mellettem. Hogyan is tarthatnál ki olyasmiben, amit értelmeddel nem fogsz át? Megrémülsz majd, és felháborodsz cselekedeteim láttán, végül meggyűlölsz. Erre Mózes így szólt: Ha Allah […]
október 13, 2016 Írta: olvassbele.com
0