Bedő J. István | Nézni és látni vajon ugyanazt jelenti? Láthat-e az, akinek nincs szeme, lehet-e vak, akinek van? Hogyan ragadhatjuk meg a látszat mögött rejtőző valódit, lényegeset? Ezeket a kérdéseket próbálja megfejteni különleges előadásában a Baltazár Színház, együttműködésben a kifejezetten kísérleti, szűkebb, értő közönségnek szánt előadásokat színre vivő Artus Stúdióval. Nagy érdeklődéssel és várakozással mentem […]
január 17, 2014 Írta: olvassbele
Krivánszky Emőke | Amikor az ember éppen csak előjön a fenyőfa jótét árnyékából, és visszatámolyog a munka világába vagy az iskolapadba, akkor rendszerint az esztendő első, kellemesnek ígérkező kulturális eseményeivel próbálja kúrálni magát. Az évente januárban megtartott, a rövid koreográfiák nyitott fórumának számító SzólóDuó fesztivál tulajdonképpen kortárstánc-verseny, melyen fele részt magyar, fele részt nemzetközi, többnyire […]
január 7, 2014 Írta: olvassbele
»2014. január 8—12.« Krivánszky Emőke | Volt egyszer, hol nem volt, indult egyszer, pontosan 15 évvel ezelőtt egy kortárstánc verseny, a Szóló Tánc Fesztivál, melyet nem sokkal később (és onnantól fél éves váltásban) a Duó Tánc Fesztivál követett. Bár páros, mégis páratlan vállalkozás volt ez akkoriban, a kortárs táncélet éppen újjáéledőben, még mindenki ott lehetett […]
november 14, 2024 Írta: olvassbele.com
0