Társadalomszobrászat | JAMAMOTO Jukihisza: Egy kis tokiói virágboltban

● N Ő N A P I
A J Á N D É K N A K
A J Á N L J U K ●

Fazekas Erzsébet |

Azt szeretném kideríteni (nehéz feladat!), miért tetszik annyira ez a szép, színes, ragyogóan megtervezett – kívül-belül virágos’–, ám nagyon egyszerű könyv (a borító a művészeti vezető, Tabák Miklós munkája). Miért ragadott meg ennyire? Ha megtalálnám az okát, talán érthetőbben tudnám továbbadni az élményt. És miért tettem félre oly nehezen, amikor egyéb dolgom támadt. Pedig nincs benne drámai sorsfordulat, különleges karakter, izgalmas helyzet, még bonyodalom is alig. A könyv nem szól semmiről. Szinte a semmiről (csak semmiségekről): a kis virágbolt életéről szól. A virágairól. A boltba betérőkről: a filmekből, irodalomból számunkra is egyre ismerősebb ázsiai alakokról vázol tablót, akik udvariasan, szemérmesen hajlongva, képes beszéddel – itt a szó szoros értelmében virágnyelven – utalnak érzelmeikre.

Finom eszközökkel ábrázolva jelenik meg egyféle keleti (itt most japán, de lehetne akár dél-koreai) életérzés. Hangulat. Éterien könnyed ecsetvonásokkal festett képnek hat minden beszámoló egy-egy párbeszédről, virágvásárlási helyzetről. Mindennek kerete pedig egy szorgalmas, de igényesebb kihívásokra vágyó fiatal női munkavállaló esete, akit munkahelyén kihasznált, megzsarolt, elnyomott a főnöke. Lehetetlenné tette, hogy hivatást, életcélt adó, jó közérzetet nyújtó munkát végezzen. Ez tehát Kikuko Kimina társadalmi, lelki és botanikai fejlődésregénye.

Motivációs levéllel jelentkezik a virágbolti állásra: „A virágok nem csupán azzal okoznak örömöt, hogy gyönyörködhetünk bennük, hanem a kommunikáció legmélyrehatóbb eszközei is, mert összekötik az embereket. Szerintem azzal, hogy virágot árulunk, ha csak egy kicsit is, de gazdagíthatjuk a társadalmunkat.” Belépése pillanatától kezdve követjük, hogy a virágbolt ismeretlennek vélt tulajdonosának, Ritának mentőötlete nyomán, miként talál életcélt, otthont, menedéket a szinte ismeretlen virágok között. Nemcsak kollégákra, de barátokra, majd szerelemre is lel az eddig sosem látott növények között és a virágkötő/-szállító munka révén. Járulékos gazdagodás, hogy filozófiát épít magának, amíg a számtalan virág nevét, szimbolikus jelentését, az általuk közvetített hagyományokat megtanulja. Minderről a szerző részletesen ír – s ezzel mintha filozófiai esszé formájában adná kezünkbe növénytani könyvét. A préritárnics és a kardvirág is mást jelent virágnyelven, attól függően, hogy milyen színű a szirma. A napraforgó szimbolikája a szálak számától függ: „999 szál azt jelenti: akárhányszor születünk újjá, én akkor is szeretni foglak! 108 szál: házasodjunk össze! 99 szál: örök szerelem, 11 szál: a hőn szeretett kedvesnek. A 7 szál a titkos szerelemre utal. Egyetlen szál: szerelem első látásra. És a 3 szál? – szerelmi vallomás.”

• Olvass bele!

A 6 éves Ran állandóan a boltban téblábol, az eladókkal beszélget: „a virágok izgisek, mi? A legizgisebb mindig az, amikor azt hiszem, virágszirmokat látok, de kiderül, hogy valójában azok csésze- vagy murvalevelek. A katicavirág szirmai is ilyenek, de a fekete hunyor, a kerti hortenzia, az iszalag, a szellőrózsa szirmai is. Úgy tűnhet, a tulipánnak is hat szirma van, de abból a három külső: csészelevél. Ahol a murvalevelek néznek ki sziromnak, az a pompás virágú som, a kála, a murvafürt és a fehér lápbuzogány.” A kisfiú virágtudós akar lenni, mint Haga, az Északi-sarkra készülő botanikus fiatalember. Haga folyton az USA-ba vándorolt szerelmére gondol, aki végleg elhagyta. És ráadásul az a fiú egy nővel készül összeházasodni. Ran még nem érti, ebben mi a külön dráma Haga számára, de vigasztalni próbálja: „Bármilyen messze is van az Északi-sark, ugyanúgy a Földön van, az északi-sarki és a kudzsiranumai ég ugyanaz. Ha az eget nézed, nem leszel magányos.”

A könyv végére érve nyílik meg Kikuko: „18 éves koromban felköltöztem a fővárosba. Hat évig laktam itt úgy, hogy nem tudtam semmit Kudzsiranuma városrészről, egyetlen boltban sem voltam törzsvásárló, se barátokat, se ismerősöket nem szereztem. De amióta a Kavarazaki Virágboltban dolgozom, rengeteg emberrel találkoztam itt, és feltűnt, hogy mindannyian azt éreztetik velem, szükségük van rám, és én is úgy érzem, szükségem van rájuk. Ezért érzem nap mint nap, hogy igazán élek.” A magyar olvasónak meghökkentően furcsa nevű emberek dolgoznak a boltban, térnek be oda virágért. Elképzelhetetlen nevű virágokból rendelnek csokrokat és miközben a bukétát kötik, olyan szálak is szorosra kötődnek, amelyek végül elhozzák a boldogságot. Az érzelmekre, a hangulatra minden utalás pasztellszínű. Finom japán selyemfestményt, tusrajzot idéz.

Kikuko Kimina megpróbálja kitalálni, melyik virág illik Ifukubéhez, a fiatalemberhez, aki tetszik neki. „Nézzük először a sziámi tulipánt. Az indiai kurkuma rokona, hosszú szára végén rózsaszín vagy fehér virág nyílik, ami hasonlít a lótuszéra. Vagyis nem is virág, hanem úgynevezett murvalevél, amely eredetileg a rügyeket és bimbókat hivatott megvédeni. Nyílik benne egy virág, ám az nemcsak parányi, de roppant rövid ideig virágzik.” Kikuko rákeres, hogy ez a sziámi tulipán virágnyelven mit szimbolizál. Téged látva megmámorosodom. Ez nem jó. Olyan lenne, mintha szerelmet vallanék neki.

A következő jelölt az iringó. Kicsiny virágai pomponhoz hasonló gömb alakba tömörülnek, amelyet kívülről szúrós murvalevelek vesznek körbe – mértani formákat idéz. Az is tetszett benne Kikukónak, hogy fémesen fénylik. A boltban kék színben árulták, ami tökéletes választás egy agglegénylakásba. „Lássuk, virágnyelven mire utal. Titkos szerelem. Néma szeretet. Ez túlontúl sokatmondó. A harmadik lehetőség a vörös méhbalzsam lenne. Japánul fáklyavirágnak (taimacubana) is nevezik, élénkvörös virága akár egy égő fáklya. Lángoló szerelem, égő vágy. Sztornó. Gerbera. Az őszirózsafélék családjába tartozik, vastag szára végén egyetlen virág nyílik. Ezeket Rita hozta, s most a kirakatban sorakoznak, azoknak a virága telt szirmú. tíz centi átmérőjű. Akarat, folytonos előrehaladás. Á, azt hiszem, ez jó lesz. Csakhogy az üzletben mindegyiknek piros a színe. A piros gerbera virágnyelvű jelentése: izzó, rejtélyes szeretet. Miért ilyen gyakori a szerelemhez fűződő szimbolika? Mi lenne, ha ezt a fehér ernyős virágot választanám? Amminak hívják, apró fehér virága nagyon hasonlít a fátyolvirágra. Csakhogy míg utóbbit a szegfűfélék családjába, addig az ammit a zellerfélék családjába sorolják…. Virágnyelven tisztaszívűséget, hálát jelent. Illetve homályos vágyat. Hááát, a homályos vágy talán még elmegy.”

Rita korábban jogi pályára készült, de a virágokhoz menekült, már csak azért is, hogy a több generáció óta működő családi boltot megmentse a hagyatékra éhes rokonoktól. „Az ügyvédnek pont annyi köze van a jogi asszisztenshez, mint a vajnak a margarinhoz. Csaknem három évnyi munka után rájöttem, az ügyvédi munka nem nekem való. Azt hittem, ha törvények alapján ítélkezünk, mindent meg lehet oldani. Azt gondoltam, ezt jelenti az igazságosság. A legfőbb indok, amiért felhagytam az egésszel, hogy rájöttem: ez nem így van.”

Ilyen a könyv, mégis – vagy tán éppen ezért? – vonzó, élményszerű. Miért is? Ki tudja, nem is igazán fontos. De azt talán fontos volna megtanulni, milyen kultúrája van Japánban a virágajándékozást kötelezően feltételező jeles napoknak: a krizantém, a szegfű, a gyöngyvirág napjának – a tisztelgő megajándékozás nálunk is kötelező alkalmai (anyák napja, nőnap) mellett. Mimóza-napon „a nők nemcsak mimózát kapnak a férfiaktól, hanem a munkát és a ház körüli teendőket is mind a férfiakra bízzák és elmehetnek szórakozni.” Mi mutatna jól a mimózával? – töpreng Kikuko. „Háromféle tulipánt választott: a bíborvörös, telt virágú Margaritát, az egyszerű virágú, de kétszínű, sárga-fehér cirmos Flaming Flaget. Azután kétfajta szellőrózsát is: a lila színű, fodros szélű, szimplavirágú Mona Lisát és a fehér, nagyobb átmérőjű Portót. Vágott zöld gyanánt hozzáadott némi havasi eukaliptuszt, és végül a bablevelű mimóza következett.”

Érdemes volna eltanulni a virágkötés tudományát is, a kedves gesztusoknak a naptárunkba illesztése mellé. Ennek nyomán nem csak illatossá, de színessé, örömtelivé válhatna sok unalmas, szürke hétköznapunk.

Kikuko tervezőgrafikusként Joseph Beuys egy poszteréből merít ihletet a virágbolt lógójához, hiszen a legkelendőbb termék szinte mindenütt a rózsa. Amúgy pedig megfogta Beuys elmélete is: „együtt faragjuk a társadalmat.” A művészet fogalmát így terjesztette ki: „mi magunk döntjük el, milyen lesz a jövő társadalma, és ennek fényében mi mindnyájan művészek vagyunk.” Beuys szerint ez a társadalomszobrászat.

Ebben a könyvben amúgy minden a virágokról szól. Virágba borult itt minden, a könyv címlapjára festett virágfejek, szárak a könyvlapok mindhárom élén tovább pompázva folytatódnak. Kézbe venni is jóleső élmény. Olvasni is, miközben bárhol felütve, a szöveg mindenütt szinte ugyanaz… Szkeptikus lévén, magam sem értem, mindezt mégis miért olvastam – ráadásul kifejezett érdeklődéssel. Hiszen sose hallott, amúgy is megjegyezhetetlen nevű virágok tucatjait ismertetik velem, fölöslegesnek ható részletességgel. És mégis. Mintha szabadverset olvasnék. A szövegnek lírai sodrása van. S ráadásként kapja az olvasó, hogy megtudja, Kikuko eközben végre rátalált a régen megálmodott grafikusi hivatására is.

A fordító, Slánicz Balázs fantasztikus munkát végzett. Még úgy is, ha nyilvánvaló, hogy hatalmas terhet vett le válláról a virágszakértő Szűts Krisztina – jó okkal igénybe vett – segítsége.

JAMAMOTO Jukihisza:
Egy kis tokiói virágboltban 
Fordította: Slánicz Balázs
Európa Kiadó, Budapest, 2025
352 oldal, teljes bolti ár 5499 Ft,
online ár a kiadónál 4949 Ft
ISBN 978 615 106 1671

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A 24 éves Kimina Kikuko kiégett. Hiába áldozza fel minden idejét és energiáját a munkája, a munkahelye, az érzéketlen és igazságtalan főnökei oltárán, nincsenek örömei, céljai, a jövő kietlenül, siváran tátong előtte. Ekkor a véletlen elsodorja a Kavarazaki Virágboltba, ebbe az aprócska, de mozgalmas üzletbe, amely a vasútállomás közelében várja a vásárlókat. Kikuko megismerkedik Todzsima Ritával, a kedves és bohókás tulajdonossal és a munkatársaival, majd elfogadja a Rita által felkínált álláslehetőséget, és ezzel belép a virágok csendes csodavilágába.
Ebben a barátságos és inspiráló közegben Kikuko elkezdi figyelni és szavak nélkül is érteni azokat az érzéseket, amelyek a boltba látogató vagy virágot rendelő vásárlókat mozgatják. Minden csokorban ott lapul az a szépség, az az öröm, amely a legnehezebb pillanatokban is képes vigaszt nyújtani, begyógyítani a lélek sebeit. A méltóságot szimbolizáló kecses magnóliától a reményteljes napraforgón át a krizantém őszies, bölcs szépségéig minden fejezetben egy-egy újabb leheletfinom, a virágok titokzatos és illékony üzeneteivel átszőtt történet tárul fel előttünk.
Kikuko lassan maga is a gyógyulás útjára lép, újra felfedezi a saját álmait és azokat az apró örömöket, amelyek széppé, tartalmassá tehetik az életet.
Az Egy kis tokiói virágbolt lefegyverzően bájos, szívhez szóló regény, amely a lélek tisztaságát, a vigaszt, a szelídséget, a virágok és a bennük örömöt lelő emberek csendes erejét ünnepli.