A zene állócsillaga | Norman Lebrecht: Miért Mahler?

● K A R Á C S O N Y I
A J Á N D É K N A K
A J Á N L J U K ●

Toronyi Attila |

Lehet élni az ő dallamvilága nélkül is, de nem érdemes. Sokan vélekedünk így Gustav Mahler zenéjéről – akárcsak a humorról. Kiváltképp így van ezzel Norman Lebrecht, aki több mint 35 éven át kutatta: miben is rejlik e zseniális komponista varázsa, miképpen és miért képesek hangjegyei ennyire megbabonázni a bakelitlemezek, CD-k és koncertek hallgatóságát? A nem túl vaskos kötet e rejtély megfejtésére vállalkozik; s az olvasó tanúsíthatja, hogy a londoni zenekritikusnál jobban aligha járta körbe bárki is e bonyolult titkot.

Érdekes adalék a szerzőről, hogy dirigensek sorát – mások mellett Kurt Masurt, Riccardo Mutit, Fischer Ivánt vagy Gustavo Dudamelt – mondhatja személyes jó ismerősének vagy barátjának. Sőt: a brit újságírót világszerte felkészült zenetudósnak tartják, ezért is hívják meg e minőségében előadónak, többek között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre is.

Norman Lebrecht a szó nemes értelmében megszállott híve a lenyűgöző osztrák karmester és zeneszerzőnek. Szinte napra pontosan ismeri az öntörvényű zseni életpályáját; és a szimfóniáit, valamint lemezfelvételeit (olykor túlságosan aprólékosan is) elemzi könyvében.

• Olvass bele az Előszóba!

„Breviáriumából” megtudhatjuk, hogy Gustav Mahler zsidó családban született, apja kereskedőnek szánta, de sikerült kiszakadnia a kisszerű otthoni környezetből, a csehországi Iglauból. Tizenöt évesen kerül a bécsi konzervatóriumba, s hamarosan, már húszéves korától járja– kompromisszumokat nem ismerve – saját útját; építi karmesteri és zeneszerzői karrierjét.

A császári főváros ez idő tájt az antiszemitizmus fellegvárának számított. A korábbi Judenhass, a zsidógyűlölet csupán új elnevezést kapott, és – ahelyett, hogy a polgárosodás és az asszimiláció hatására enyhült volna – e fajgyűlölet-változatában csak felerősödött. Mahler már régen elhagyta vallását, ám amikor az Operaház karnagyának kinevezték, Budapesten is azt vágták a fejéhez (ráadásul éppen a Parlamentben vádolták meg azzal), hogy „zsidó színházat” csinál. Azt is felrótták neki „nemzeti érzelmű” (értsd: vad nacionalista) kritikusai, köztük gróf Zichy Géza színházi biztos, hogy nem állít színpadra magyar darabokat. De nemcsak ezért fordított hátat Budapestnek, hanem mert az itt megírt I. szimfóniája kedvezőtlen fogadtatásban részesült, s nagyobb kihívásokra számított Hamburgban, Bécsben, majd New Yorkban.

Lebrecht könyvéből az olvasó megismerheti az alkotás kínszenvedéseit is. Mahler ugyanis sorra vesztette el szeretteit – szüleit, testvéreit –, ez mély lelki válságba sodorta, ám ebből (nem szólva a gyermekkori traumákról) ösztönzést is kapott a komponáláshoz. Már korán megérintette a halál, a gyász, s ezek a motívumok ismétlődően visszaköszönnek zeneműveiben.

• Olvass bele a Mahler Budapesten fejezetbe!

A kézikönyv sebészi aprólékossággal szedi ízekre a dirigens-zeneszerzőt. Ez a tényfeltárás igen alapos utánjárást igényelt, hiszen az elérhető archívumokban, levelezésekben, hátrahagyott naplókban eléggé sok az ellentmondás. Özvegyként a feleség, Alma Mahler sem ismert tabukat: három könyvben tárta a világ elé az általa kendőzetlennek ígért, ám alaposan eltorzított „igazságot” a házasságukról. Ám a férj sem volt különb, szándékosan ködösített, „személyes köntörfalazásaival” építgette saját nimbuszát, mert ösztönösen érezte – egyébként helyesen –, hogy egyszer majd el fog jönni az ő ideje is.

Már eddig is tudtuk, hogy Mahler voltaképpen szerelmi házasságot kötött a vérbő, kicsapongásokra hajlamos Almával, két lányuk született (egyikük korán meghalt), de Lebrecht árnyalja, új megvilágításba helyezi Gustav magánéletét. Utóbbi ugyanis igazán a zenébe volt szerelmes, és elismerést nem a szeretőitől várt, hanem az értő közönségtől. Ami viszont életében csak ritkán adatott meg neki.

De miért is? A válasz a korszak ízlésvilágában keresendő, illetve abban, hogy a mahleri zene befogadása rágós falatnak bizonyult azokban a slampos, operettes időkben, amikor a késői romantika még kemény utóvédharcokat vívott a modernitással. A közízlés csak roppant lomhán változott, idegenszerűnek ítélte Gustav Mahler nem annyira fülbemászó, olykor ironikus, idézőjelbe tett dallamait, s a közönség nem habozott kifütyülni őket.

A zene Franz Kafkáját csak halála után mintegy ötven évvel, születésének centenáriuma körül fedezte fel igazán az utókor. „Fél évszázad alatt Mahler csaknem az ismeretlenségből népi hőssé vált” – áll az előszóban.

S hogy miért éppen ekkor, a múlt század hatvanas éveiben lett időszerű, és maradt azóta is az? Ennek okairól bölcs fejtegetéseket olvashatnak a mahleri zeneművek rajongói Lebrecht könyvében. De érdekes anekdotákat is, például Raisza és Mihail Gorbacsovról, akik Mahler V. szimfóniájának segítségével jobban „megértették” hazájuk, benne a peresztrojka sorsát.

A Miért Mahler? sokkal többet nyújt az olvasónak a kissé semmitmondó, sejtelmes címnél. A szerző gyakran csapongva (olykor túlságosan is csapongva) keresi a választ arra, hogy egyáltalán miért hat ránk, és miért úgy hat ránk Mahler zenéje, ahogyan. Már az angol eredetire is ráfért volna egy alaposabb szerkesztői munka, s ennek hiánya, illetve a hevenyészettség sajnos a magyar változatban, a fordításban is visszaköszön itt-ott.

Mindez szerencsére semmit sem von le a könyv értékéből: köszönet illeti a szerzőt ismeretterjesztő művéért.

Norman Lebrecht: Miért Mahler?
– Így változtatta meg a világunkat
egy ember és tíz szimfónia
Fordította: Szántó András
Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2025
252 oldal, teljes bolti ár 6550 Ft,
online ár a bookline.hu-n 5895 Ft
ISBN 978 963 557 0652

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„A legmagávalragadóbb életrajz, amit valaha olvastam” – idézte az Amazon Norman Lebrecht könyvének egyik lelkes olvasóját. A könyvet ugyan nemzetközileg elismert szakértő zenekritikus jegyzi, de nem kétséges, hogy a szakmai tudás ez esetben lebilincselő íráskészséggel és egy kétségkívül különleges karakter eseménygazdag életútjának izgalmakkal teli leírásával párosul.
Ugyanígy minden korábbi határon túllép a szerző azzal a napjainkban egyre elfogadottabb állításával, hogy Gustav Mahler személyében Beethoven óta a zeneművészet legnagyobb alkotója született. Lehet, hogy Mahler kevésbé elragadtatott kritikusainak is megvan a maga igaza, az viszont megint csak bizonyos, mert tényekkel igazolható, hogy Mahler napjaink legtöbbet játszott szerzője a nemzetközi komolyzenei világban.
Életrajza már csak azért is kötelező olvasmány minden zenerajongó számára, mert tele van magyar vonatkozásokkal a Magyar Állami Operaház élén eltöltött évektől a hazai zenei élet szinte minden prominensének érintettségéig, Solti Györgytől Fischer Ivánig.