Láthatatlan munka és emberi méltóság | Kim Van: Takarítás a holtak otthonában

Riedl Annamária |

Elgondolkodtató irodalmi ritkaságot kínál Kim Van könyve, a Takarítás a holtak otthonában. A dokumentum-esszé és lírai fikció határán mozogva a szerző szinte szilárd tárgyakká változtatja az emlékezetet, a halált és a rendetlenséget. A mű nem pusztán a „különleges takarítás” szubkultúráját közelíti hozzánk, hiszen hőse belép olyan terekbe, amelyeket mindenki más elkerül. Emellett azonban etikai és filozófiai tükörként is szolgál, amelyben az olvasó rátekinthet saját létének láthatatlan szegleteire. Kim Van nem elborzasztani akar, hanem felmutatni: az elhagyatott lakás nem csupán fizikai törmelék, hanem életek, viselkedések, gondolkodásmódok lenyomata is, és benne rejlik a magányos halál története is.

A kötet narrátora, a „speciális takarító” nem kívülálló megfigyelő, hanem a cselekmény résztvevője: jelen van minden porszemben, minden foltban, minden illatban, de nem engedi, hogy a borzalom uralja a bemutatott pillanatokat. A kezdő fejezetek olyan helyszínekről beszélnek, ahol hónapokig nem szólalt meg senki, ahol testek feküdtek, a lakások rothadás és bomlás szagával teltek meg. Ebben a kontextusban a takarítás már nem kizárólag fizikai feladat, hanem rituálé: egyszerre tisztít és visszaad. Ezekben a szakaszokban a részleteket finom, egyben megrendítő szavak írják le – Vörös Erika érzékeny fordítása –, az egyes narratívák egyetlen tárgy, egy folt, egy illat köré épülnek, s az erejük éppen ebből a minimalizmusból fakad.

A kötet közepe táján Kim elhagyja a helyszíni történetek sterilitását (mennyire ide nem illő szó…), és belső reflexiók, önvizsgálatok felé nyit: megjelennek a narrátornak a múlt iránti érzelmei, és mellettük a kötelesség és szégyen feszültsége is. Kim írásának ereje abban rejlik, amit nem mond ki. Az kibeszéletlen feszültség, a ki nem mondott asszociációk, a csendek ugyanolyan súlyúak, mint a történet epizódjai. A kötet záró része nem kínál feloldást, épp ellenkezőleg. Erőteljes kérdések várnak válaszra: miként viseljük el, hogy tetteink vagy általában: a tettek nem maradnak utóhatás nélkül, hogyan tehetünk rendet előbb a tárgyak között, aztán önmagunkban is. A visszatérő motívumok– egy fülhallgató, egy fényképalbum, egy elszórt ételmaradék – új megvilágításba kerülnek, ismétlődnek, érlelődnek. Ezek hatására az olvasóban is tovább tartanak az utórezgések.

• Olvass bele!

A könyv nem él vissza a taszító környezet okozta szenzációval, de nem is idealizál. Nem csap át szenvtelen dokumentarista stílusba, de a testi valóságot sem hagyja el. A stílus visszafogott, a szóhasználat pontos, szimbólumok szövik át – a narrátor nem engedi, hogy a holtak csupán árnyékként legyenek jelen, de nem is használja őket puszta látványként. Az erkölcsi tartalom nem takarja el szemérmesen a naturális részleteket, de ezek sem válnak öncélúvá. Minden folt, minden beszáradt vércsepp a halhatatlanságról, az emlékezésről és a holtak méltóságáról szól.

Az olvasást két ellentétes erő hajtja előre: vonz a testek titokzatos világa, de közben visszahúz a kézenfekvő kérdés, hogy mit kezdünk mindazzal, ami a halál után belőlünk marad. Ez a kettősség a mű legnagyobb bravúrja: nem engedi, hogy az olvasó csak „felületes kalandként” tekintsen a történetekre. A könyv nem egyszerűsít, nem ítél, hanem lehetőségeket kínál azok számára, akik az élet rendje miatt elégedetlenséget éreznek – mert tudják, hogy sok dolog „nincs rendben” körülöttük és önmagukban –, Kim Van kötete nem kínál kényelmes felmentést. Cserébe viszont átfogóbb, szélesebb merítésű narratívát mutat be a mulandóságról és a rendről, a látható és láthatatlan határokról.

Kim Van: Takarítás a holtak otthonában
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2025
Fordította: Vörös Erika
267 oldal, teljes bolti ár 4299 Ft,
online ár a kiadónál 4299 Ft,
e-könyv változat 2999 Ft,
ISBN 978 615 106 0704 (papír)
ISBN 978 615 106 1541 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Legyen az egy véres bűntény tetthelye vagy egy egyedül élő ember utolsó pillanatainak, magányos elmúlásának gyakran csak hetekkel, hónapokkal később felfedezett színtere, az extrém takarító megérkezik, sietség nélkül felméri a helyzetet, majd elvégzi a munkát, amivel megbízták: rendet és tisztaságot teremt a halál romboló, rothadó káoszában.
A védőruházat és a maszk azonban nem óv meg senkit az ember egyre magányosabb életével és halálával való szembesülés iszonyatától és katarzisától.
A különleges hangulatú könyv már-már szemérmes tárgyilagossággal néz szembe az élet eltűnésével működésbe lépő szerves folyamatokkal, és tapintatosan, a sajátjaként őrzi-vigyázza a holtak méltóságát.