Szindbád feltámad – és mit lát? | Ercsey Dániel: Szindbád borversenyre megy

Cserhalmi Imre |

Szindbádról nehéz elképzelni, hogy borszakíró (is) volna, Ercsey Dániel borszakíróról pedig azt, hogy ő lenne Szindbád, noha a könyv címe arra utal. Természetesen nem Krúdy világa, még csak nem is a felejthetetlen Huszárik & Sára-film légköre jellemzi a könyvet, sokkal inkább a könyv Ercseyt. Aki hivatalosan borszakértő, borversenyeken hivatalos kóstoló és zsűrielnök, több világnyelven (is) publikáló, angol nyelvű lapot is szerkesztő, magyar újságíró.

Milyen ember Ercsey-Szindbád? Szintén imádja a természetet, a gasztronómiát és – hadd ne soroljam tovább – úgy általában a szépséget. De nem csak a történetekben, hanem a látomásokban is, nem csak a tényekben, hanem a hiedelmekben is, erőben és gyengeségben, sikerekben, sőt a kudarcokban is.

Amit szerzőnk nem tud a borok fajtáiról, ízéről, illatáról, eredetéről, állagáról, történetéről, készítőiről, üzleti perspektíváiról, amit nem tud Közép-Kelet Európa hagyományos gasztronómiájáról – az vagy nincs, vagy lényegtelen. Természetes, hogy ez az elképesztő ismeretgazdagság fontos tartalma a könyvnek, de nem a lényege. Hanem csak az ürügye, az apropója. Mert a szerző imád és tud is enni-inni (Szindbád), ennél már csak utazni szeret jobban. Kíváncsi a szőlőültetvényekre és a borkereskedelemre, a borversenyekre, az ételspecialitások receptjeire, az ételek és italok kívánatos és ajánlatos egymáshoz válogatásának az ínyencségig körültekintő műveleteire – de leginkább Közép-Kelet Európára.

Ennek a történelmileg százszorosan megtépázott földnek a logikus és indokolhatatlan, elragadó és riasztó világára, amelyben az évszázadok során kiontott vér mennyisége talán a megívott boréval is vetekszik, amely talán minden más világtájnál inkább bizonyítja, hogy a nacionalizmus – alig néhány évszázados „fennállása” után – ma már az emberiség legsúlyosabb és legfenyegetőbben ragályos betegségévé válhat.

Ercsey a borügyi utazásai ürügyén, mondhatnám kulináris úton közelíti meg, tárja fel a világot. Vitathatatlan, hogy szerelmes belé. A kolostorokba, olykor az útikönyvekből kifelejtett képzőművészeti és építészeti emlékekbe, amelyeket gyakran por fed és gaz takar el, és persze szerelmes az emberekbe, is akiknek errefelé vagy a papok vagy a politikusok – vagy ők együtt – mindig megmondták, kit kell szeretni és főleg kit gyűlölni. Ahol a lepukkantság csendje mögött mindig érződik a fellobbanásra kész parázs halk sziszegése, és ahol a gyakori tüzek a legújabb kori európai történelem legvéresebb konfliktusait szolgáltatják. De nem oldják fel. Talán sohasem.

• Olvass bele

Bor-ürügyű vándorlástörténetének főbb színtere Dalmácia, Szlovénia, Lengyelország, Szlovákia, Észak-Macedónia, Moldova, Ukrajna, Románia, Bulgária. Tisztában van a szakmai és marketingcélokkal, de mindenhol a „történelemszag” érdekli igazán. Mert Közép-Kelet-Európában nemcsak a múltnak, de a jelennek is ilyen szaga van. Százfajta életmód, hagyomány, dialektus, meg „érlelőpincének álcázott turistacsapda”, meg a „lokális istenségnek” nevezett határőr, meg a húszdolláros, ami olykor még mindig jól jöhet útlevélbe csúsztatva a bolgár–török határon. A több tucatnyi tájnak, etnikumnak a történelme is sokban hasonlít: önreflexióra képtelenség, kivagyiság és maradiság, alkoholba fulladás és vitalitás, számtalan örökölt és nem múló gyász, és ugyanennyi üresen kongó büszkeség a teljesítményhiány leplezésére.

Ercseynél a vonat „gyökkettővel közlekedik”, és nem akarja elhallgatni, hogy „állami pénzek számolatlanul ömlenek Tokajba”. Felháborodik, amikor külföldön piros-fehér-zöldre festett házikóban „nutellával megszentségtelenített lángost” árulnak, ahogyan egyébként a Balatonnál is. A bártfai zsinagógába csak kölcsön kipával tud bejutni, a rossz kávéval szerinte „meg lehetne ölni egy etióp falut”, úttalan utakon is jár, keserves repülőtereken és iszonyú vasútállomásokon, csaknem létformájává válik fűtetlen szállodában aludni, miközben persze azt is megtudhatjuk tőle, hogy milyen az a bor, amelyik „tiszta virágpor és ásványosság”, vagy hogy melyik bor hat „sós citrommal a lecsengésben.”

És amit különösen kedvelek benne: mindenről eszébe jut egy-egy vers, regény, történelmi személy naplója, író, festő, színművész és publicista (idézget is tőlük, amiért külön kézszorítás), szóval utazásai, felfedezései, gondolatai mélyen ágyazódnak be az élet talán legfontosabb adományába: a kultúrába.

Szindbád Ercsey-változata tehát szellemesen lényeglátó, megértően, ám engesztelhetetlenül kritikus. Olyan, aki a legfájdalmasabb közlendője közben is azt hirdeti, vagy csak sugallja, hogy az élet – mégiscsak! – szép. Kell és lehet is örülni neki, de nem lehet eléggé vigyázni rá. Csak hát az őrzésének nélkülözhetetlen eszköze lenne – ami Ercsey könyvének jellemzője – a bölcs derű. Ez sajnos még nem igazán megy Közép-Kelet-Európának… A felsorolt országok mindegyikében számot tarthat hasonlóan gondolkodó barátra. Mostantól pedig bizonyára nagyon sok olvasóra is.

A Cser Kiadó a szerzőt és művét körültekintő gondoskodással, igényességgel kínálja. A szellemes borító – P. Szathmáry István műve –, az egyes szövegrészek és finom grafikai elemek elrendezése, mindezek tetejébe a szerkesztő – Fejérvári Gergely – szemérmes iróniába csomagolt elfogultsága az utószó-ajánlóban: üdítő élmény.

Ercsey Dániel:
Szindbád borversenyre megy
– Kalandozások Közép-Kelet-Európában 
Cser Kiadó, Budapest, 2025
264 oldal, teljes bolti ár 5495 Ft,
online ár a kiadónál 4946 Ft
ISBN 978 963 278 8128

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Bor, mámor, Provance… Azaz: egy fenét! A bor még rendben van, a mámor (hol ilyen, hol olyan előjellel) szintúgy magával ragad, a kalandok helyszíne azonban Közép-Kelet-Európa, reflektorfényből egyelőre kicsúszó, de annál több titkot és izgalmat rejtő otthonunk.
Ercsey Dániel klasszikus utazó. Klasszikus, hiszen útjai nem a modern turizmus uniformizált, sokszor felszínes módján zajlanak. A térbeli helyváltoztatás mellett elmerül az időben, a kultúrában, de megnyitja személyes élettörténete privát tereit is. Nem önreprezentációra törekszik: médiummá válik, s így képessé arra, hogy minket, olvasóit is részeltesse a megtapasztalt élményekben. Az utazások apropója: borvidékek, borversenyek és borászok meghívása. Célja: a gasztronómiai és egyéb élményeken keresztül megerősíteni regionális identitásunkat, Ady és Bartók szellemében megélhetővé tenni kényszerű és felemelő együvé tartozásunkat. Így, miközben szőlők és borok, vallások és legendák, ízek és történetek nyomába ered, modern mitológiát ír, amelyben a legújabb kori ember kapcsolódási lehetőségeit is kutatja a sok száz vagy ezer éveshez.
A kötet olvasható útikönyvként, esszék lazább-szorosabb füzéreként, regionális borkalauzként, szociográfiaként és még sokféleképpen. Viszont előre jelezzük: megvásárlása esetén a heveny utazási kedvért és leküzdhetetlen kalandvágyért felelősséget nem tudunk vállalni.