Sherlock Holmes nyomdokain | A. A. Milne: A Vörös Ház rejtélye

Somogyi András |

Milne 1926-ban megjelent detektívtörténete ugyan sikert aratott a maga idején, de világhírűvé a saját kisfiának (és -ról) írt gyermekkönyveitől lett. Az ugyancsak 1926-ban megjelent Micimackó és a két évvel későbbi Micimackó kuckója napjainkig – hazánkban Karinthy Frigyes zseniális fordításában (vagy inkább átköltésében) – az egész világon minden generáció gyermekeinek kedvence.

Visszatérve azonban a Vörös Ház ügyeihez azt látjuk, hogy a szerző már az előszóban rögzíti az ideális detektívregényre vonatkozó ars poeticáját, vagyis azt, hogy történetének megírásában milyen elvek vezérlik. Milne három lényeges követelményt fogalmaz meg. Az első: a szerelem kizárva. Ugyanis, ha például Roland a társasági szokásoknál egy perccel tovább szorongatja Angela kezét, az olvasót megfosztjuk azoktól az izgalmaktól, amelyekben az alatt a perc alatt részesülhetne. A második szempont a nyomozó személye: feltétlenül legyen amatőr, és nem lehet több különleges képessége, mint az átlagos olvasónak, akinek viszont éreznie kell, hogy ha megfelelően használja az agyát, ő is megfejtheti a rejtélyt. Végül pedig – utalva Conan Doyle történeteire – mindenképpen szükség van egy Watsonra. A nyomozónak a vele folytatott párbeszédben kell ismertetnie gondolatait, következtetéseit. Watson kicsit lassú szekundáns, de egyáltalán nem ostoba és szerethető.

Nos, A Vörös Ház rejtélye tökéletesen megfelel a fenti követelményeknek. Az amatőr nyomozó, a kiváló megfigyelő képességű Mr. Antony Gillingham már több fajta szakmát is kipróbált, most a detektív szerepét kívánja magára ölteni. Watsonként ifjú barátja, Bill Beverley szolgál, akinek a Vörös Ház vendégei között feltűnő fiatal hölgy iránti vonzalmát csak utalások jelzik. A történet helyszíne természetesen Anglia, a szereplők is a brit középosztály képviselői. Szokásaik is ennek felelnek meg: délutáni tea, átöltözés a vacsorához, golf, pipa, sétapálca, társasági illemszabályok. Még a kötelező nyugalmazott katonatiszt is megjelenik a vendégek között Rumbold őrnagy személyében.

• Olvass bele!

Ennyi felkészülés után nyugodt lélekkel rátérhetünk a történet vázlatos ismertetésére (krimiről lévén szó, ez nem is lehet hosszú). Antony nyaralni készül, így jut el vonattal Woodhambe. Szálláshelyén megtudja, hogy a közelben lévő Vörös Házban vendégeskedik barátja, Bill, ezért elhatározza, hogy meglátogatja. A ház gazdája Mark Ablett, aki titkáraként ügyködő unokatestvérével, Matthew Cayley-vel és néhány főnyi cselédséggel lakja a házat. Markot hiú, saját akaratát agresszíven érvényesíteni akaró, ellentmondást nem tűrő emberként ismerjük meg. Cayley nála jóval fiatalabb, személyisége átlagos (vagyis nem túl izgalmas), és állandóan Mark ügyeinek intézésével van elfoglalva. Most is: Mark bejelenti a cselédségnek, hogy Ausztráliában élő, kétes előéletű testvére, Robert – akinek létezéséről eddig csak Cayley tudott –, délután látogatást tesz náluk, ugyanis ezt tartalmazza a reggel érkezett levél. A kellemetlen vendég érkezése után a csendet lövés zaja zavarja meg. Antony akkor lép a házba, amikor Cayley a dolgozószoba ajtaján dörömbölve követeli, hogy Mark, aki feltehetően Roberttel együtt van a szobában, nyissa ki az ajtót. Amikor behatolnak, csak Robert holttestét találják meg, Marknak nyoma sincs.

Azt hiszem, itt az ideje, hogy megvilágítsam kissé Antony jellemét, viselkedését. Rengeteget gondolkodik, talán a kelleténél kissé többet is. Különböző elkövetői és elkövetési változatokat ismertet meg Bill barátjával. Ennek megfelelően a leggyakoribb szófordulata: „Tegyük fel, hogy…” Nem részletezem tovább a történetet, csak annyit árulok el, hogy az Antony által kigondolt forgatókönyvek alapján hol Mark gyanúsítható gyilkossággal, hol pedig Cayley-re terelődik a gyanú. Tisztességes kriminek megfelelően – valóban meglepő fordulatok után – megoldódik a rejtély. A szerző megidézi a középosztálybeli szereplők szinte szertartásos párbeszédeit, amin talán már száz éve is mulattak az olvasók. Mindenesetre a mai olvasót sem éri csalódás: a cselekmény kissé lassan pergő, de izgalmas és fordulatos.

A regénynek ez a harmadik magyar nyelvű kiadása. Először 1937-ben jelent meg, Halász Judit, majd 1957-ben Gábor Magda fordításában. A mostani változatot Ács Eleonóra magyarította – kiválóan –, hűségesen visszaadva a különböző társadalmi rétegekből válogatott szereplők beszédmodorát, és Milne kissé távolságtartó iróniáját.

A. A. Milne: A Vörös Ház rejtélye
Krimikönyvtár sorozat
Fordította: Ács Eleonóra
General Press Kiadó, Budapest, 2025
248 oldal, teljes bolti ár 5490 Ft,
online ár a kiadónál 4941 Ft,
e-könyv változat 3899 Ft
ISBN 978 963 452 9781 (papír)
ISBN 978 963 452 9798 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Soha nem volt még gyilkosság, amelyet az áldozat ilyen gondosan megtervezett volna.
A festői angol táj nyugalmát egy eldördülő revolverlövés hangja zavarja meg. A Vörös Ház tulajdonosának, Mark Ablettnek rejtélyes körülmények között hazatért testvérét, Robertet holtan találják a dolgozószobában, fejlövés végzett vele, Mark pedig hirtelen köddé válik.
Az események közepébe toppanó Antony Gillinghamre és barátjára, Billre hárul a feladat, hogy az amatőr detektív szerepébe bújva utánajárjanak a minden nyommal egyre több furcsaságot mutató ügynek. Aztán hirtelen nem várt helyről nyílik titkos átjáró a rejtély útvesztőjébe…