Magyari Hajnalka: Trendi nő a szocializmusban (részlet)

Bevezetés

Amikor évekkel ezelőtt belekezdtem a Trendi nő a szocializmusban. Szépségideálok és szépségápolási szokások a Kádár-korszakban című disszertációm megírásába, először csak a korszak szépségápolási szokásaira voltam kíváncsi. Aztán ahogy kutattam, egyre inkább kirajzolódtak előttem a szocializmus hosszú évtizedeinek sajátságos mindennapjai, amelyeket mélyen átitatott a korszak politikai és gazdasági helyzete, továbbá a társadalom rugalmatlanul konzervatív és patriarchális mentalitása.

Rájöttem, hogy a téma sokkal többet rejt, mint azt a kérdést, bármely korszakban öncélúan cicomázkodtak-e a nők. Az 1950-es években leginkább az általános nincstelenség és a hiánygazdaság miatt számított az esővíz a legáltalánosabb szépítőszernek, a pártpolitika ezért tette a puritanizmust az egyik legfőbb női erénnyé. Az 1960-as, immár konszolidált kádári évek púderfelhőibe burkolózó pesti női pedig szintén a politikai propagandát szolgálták, de már sokkal kellemesebb női szerepkörbe helyezve.

A könyvem pont ezért azt követi nyomon, hogyan változott a mindenkori modern, divatos nő szépséghez és divathoz való viszonya, hogyan változtak higiéniai és szépségápolási szokásai és ismerkedési lehetőségei. Vizsgálódásaim az emblematikus traktoroslányoktól a nyolcvanas évek nyugatorientált, szexualizált nőtípusáig tartó korszakot fogják át. A trendi nő kutatásom szempontjából az a 16-40 éves, többnyire (nagy)városi nő, aki a szocializmus szürke hétköznapjaiban is követte a változó divattrendeket, és gyakori vendége volt az állami és szövetkezeti fodrászipari üzleteknek. És bár a korai államszocializmus erőltetett puritanizmusa miatt az áhított szépség elérése néha nehézségekbe ütközött, az általam trendinek nevezett, divatérzékeny, modern nő ügyesen lavírozott a politikai és gazdasági viszonyok között, megoldva ezt a problémát is.

Kutatásom a magyar szakirodalmon túl széleskörű forrásfeldolgozáson alapul, az elsődleges és másodlagos írott forrásanyagtól a tárgyi emlékeken át a narratív forrásokig. Ezek felsorolásával nem terhelem az olvasót, aki szeretné, megtalálja az információkat a lábjegyzetekben és a könyv végén feltüntetett forrásjegyzékben, illetve azonos című doktori értekezésemben, és annak téziseiben. Könyvem igazi célja interdiszciplináris nőtörténeti kutatás keretében végigkövetni azt a változást, amelyen a trendi nő bonyolult szerepkonstrukciói és szokásai átmentek a szocializmus hosszú évtizedei során.

Hogyan lettek az ötvenes évek traktoroslányaiból és fényűzést nem ismerő, puritán asszonyaiból a hatvanas évekre sikkes pesti nők? Hogyan vált az egykor burzsoá szokásként megbélyegzett szépségápolás a mindennapi ember számára is elfogadottá? Hogyan fért össze egy olyan luxusszolgáltatás, mint a kozmetika, a Kádár-korszak hiánygazdaságával? Melyek voltak ennek a kornak a divatos kozmetikai kezelései, és milyen szépségápolási praktikákat alkalmaztak a nők a gyakorlatban? Hogyan vált a szépségápolás a fogyasztás részévé a Kádár-korszakban? Miként változott a női test megjelenése és megítélése a közvéleményben, és a korabeli tömegkommunikációban? Hogyan és hol zajlott a társkeresés a szocializmusban? Könyvemben ezekre a kérdésekre keresem a választ, az olvasót pedig olyan időutazásra hívom, amelynek során korabeli képek, újságcikkek, és a korszakot átélt trendi nők visszaemlékezései idézik fel az államszocializmus állítólagos szürke hétköznapjait.

Végezetül bízom benne, hogy az olvasó ugyanolyan örömmel fogja forgatni ezt a könyvet, mint amilyen örömmel én írtam.

1. A nőkép és női szépségideál változásai

A nőképek és a szépségideálok nem önmaguktól kialakuló kódexek, hanem olyan folyamatosan változó társadalmi konstrukciók, amelyek magukon viselik az aktuális történelmi változások nyomait.¹ Minden társadalom minden korban újradefiniálja a saját aktuális, számára politikailag és társadalmilag előnyös nőideálját. A szépségideálokra vonatkozó tudományos kutatások szerint gazdasági válság idején az idősebb, markánsabb nők kerülnek előtérbe, akiknek a megjelenése biztonságot sugároz, míg kedvezőbb gazdasági helyzetben a fiatalabb, kislányos nők számítanak eszményinek.²

A szépségideál és a nőkép és nem teljesen ugyanazt jelenti, mert míg az előbbi külsőségekről, addig az utóbbi ideológiákról szól. A szépségideál az a tökéletesnek feltüntetett, hús-vér nő, akit az aktuálisan szépnek kikiáltott külső szépségjegyek jellemeznek, a nőkép viszont sokkal inkább az elfogadtatni kívánt női szerepeket (anya, feleség, dolgozó nő stb.) testesíti meg. A szépségideál tehát az emberek ízlésvilágát tükröző társadalmi konstrukció, ezzel szemben a hivatalos nőkép legtöbbször a társadalom valamennyi női tagját manipulálni kívánó politikai propaganda része. Ugyanakkor a szépségideál alakulása mögött is meghúzódhatnak gazdasági érdekek, hiszen ha meg akarunk felelni neki, ahhoz nem kevés anyagi forrás szükséges. A szépség iránti vágy azonban örök, és elérése még a legnehezebb időkben is rendkívül fontos a nők számára.

De hogyan alakult Magyarországon a szocializmus szürke évtizedeinek nőképe és szépségideálja? Inkább a szovjet modellt, vagy a nyugati trendeket követték a magyar nők? Hogyan változtak az ötvenes évek traktoroslányai a hatvanas évekre sikkes pesti nővé? És hogyan lett a főleg külsőségekre adó pesti nőből emancipált, modern nő, majd nyugati popdívákat utánzó menő csaj? A következő fejezetekben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat, végigkövetve a szocializmus évtizedeinek nőkép- és szépségideál-változásait a Rákosi-korszaktól a Kádár-kor végéig.

Az ínséges 1950-es évek

„Talán a szép női mell is kapitalista csökevény, vagy történelmi kategória,
aminek el kell múlnia?”
(Muskát Mária, az Angi Vera című film szereplője)³

A 2. világháború után a nagyhatalmak kettéosztották a világot. A nyugatot intenzív gazdasági gyarapodás, a keleti blokkot pedig a Valuch Tibor történész által „bőséges ínségnek”⁴ nevezett helyzet jellemezte. A gazdasági és politikai különbségek a korszak hivatalos nőképeire és nőideáljaira is ráütötték a bélyegüket, valamint meghatározták a nők szépségápolási szokásait és lehetőségeit.

Az ötvenes évek nőideálját a politikai aktualitás meghatározta kettőség jellemezte. Az Egyesült Államok és szövetségesei, illetve a Szovjetunió és „baráti országai” nemcsak a politikában, hanem a nőideálok terén is ellentétes álláspontot képviseltek. Míg az Egyesült Államok fogyasztói kultúrán alapuló mentalitása az amerikai álom miliőjébe beleillő, ultrafeminin nőt helyezte előtérbe, addig a szovjet blokk a férfival látszólag egyenjogú, erős fizikumú dolgozó nő ideálját részesítette előnyben. Az előbbi feleség, anya és háztartásbeli, aki gyöngysorral a nyakában, tökéletes megjelenésével a boldog békeidők hangulatának helyreállításán fáradozik, az utóbbi a szovjet politikai eszmék birtokában a szocializmust építi, és mint ilyen, hasznos tagja a társadalomnak.

Felvetődik a kérdés, hogy a nők érdekeit vajon a nyugati, vagy a szovjet modell nőképe helyezte-e előtérbe, vagy mindkettő inkább háttérbe szorította. A nyugati modell ugyanis, miközben a nőiességüket hangsúlyozta, az emancipációnak kevés teret hagyótársadalmi státuszba kényszerítette a nőket. „A nőnek a konyhában a helye” sztereotípiát megvalósítva, a társadalmi elvárás nyomására, látszólag önszántukból vették kezükbe a fakanalat, és bújtak vissza a fűzőbe,⁵ amely elnyomásuk örök szimbóluma volt, és amelynek elhagyásáért hosszú időn át harcoltak. Az erőszakos emancipáció jegyében a keleti blokkban pedig részben megfosztották feminin jellegüktől a nőket, részben a felszabadítás helyett sokkal inkább kettős terhet raktak rájuk. Meglátásom szerint a korszellem mindkét modellje egy-egy szupernő alakját álmodta meg, ám mind a tradicionális szerepeket betöltő, tökéletes dáma, mind a szocialista elveket valló, sztahanovista dolgozó nő ideálja megvalósíthatatlan volt.⁶

Az 1950-es évek elejének foglalkoztatáspolitikája erőszakosan toborozta a nőket férfi típusú munkára, és ennek megfelelően a dolgozó kommunista nő imázsát propagálta. Ennek hátterében a női munkavállalás ösztönzése húzódott meg. A Rákosi-korszak első felében az egyik fő programnak számító, újfajta szocialista mezőgazdaságot úgy próbálták megvalósítani, hogy hangsúlyozták és társadalmilag elfogadottá tették a fizikai munkát végző nők hősiességét. A szocialista mezőgazdaságnak azért kellett alapvetően a női munkaerőre épülnie, mert a férfiakat elszippantotta a falvakból az extenzív iparosítás. Ezért 1949–1952 között a mezőgazdaságban jártas, fiatal falusi lányokat, nőket megcélzó, erős propagandahullám indult, lehetőséget kínálva nekik a társadalmi felemelkedésre.

——-

1 Kovácsné Magyari, Hajnalka (2020): Ideálok – szerepek – trendek. Nőképek változásai a Kádár-korban. In: Doktorandusz hallgatók IX. konferenciájának tanulmányai. Az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának Kiadványai – Konferenciák, műhelybeszélgetések (18). EKE Líceum Kiadó, Eger. 2020. 147.
2 Meskó Norbert: A szépség eredete. Pro Pannonia. Budapest, 2012. 240-245.
3 Angi Vera (1978): Bár a film 1978-ban készült, cselekménye a Rákosi-korban zajlik, főszereplője egy fiatal munkáslány, akit a párt felkarol, és karriert ígér neki a feltétel nélküli hűségért cserébe. A fenti idézet a zuhanyzós jelenetben hangzik el Muskát Máriától, a szép pártaktivistától, akit felháborít idősebb párttársnőjének, Traján Annának képmutató és prűd megnyilvánulása, amikor az „polgárasszonyi” viselkedésűeknek a titulálja vidáman nevetgélő, meztelenül zuhanyozó párttársnőit, és a női test szépségének dicséretéből is politikai kérdést csinál.
4 Valuch Tibortól származó kifejezés. Valuch Tibor: A bőséges ínségtől a fogyasztói társadalomig – A fogyasztás változásai és jellegzetességei In: Magyar hétköznapok. Fejezetek a mindennapi élet történetéből Magyarországon a második világháborútól az ezredfordulóig. Napvilág Kiadó, Budapest. 2013. 65-130.

5 A „fűzőhöz való visszatérés” nem retorikai fordulat. Christian Dior (1905–1957) francia divattervező 1947-ben debütáló „New Look” kollekciójával visszahozta az elegáns női divatba a fűző viselését.
6 Kovácsné Magyari Hajnalka (2020): Traktoros lányoktól a Csemege-kosárig. Propagált nőképek és kialakult szépségideálok a szocializmusban. Polymatheia 2020. 1-2.10. 174.

Magyari Hajnalka:
Trendi nő a szocializmusban.
Nőideálok, szépségápolás, szépségipar
Modern magyar történelem sorozat
Jaffa Kiadó, Budapest, 2024
240 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft