Lehűlés, áradás, felmelegedés, ózonlyuk | Christian Pfister, Heinz Wanner: Klíma és társadalom Európában

Csikvári F. András |

A két szerző együtt végzett a berni egyetemen. Heinz Wanner (80) meteorológus, Christian Pfister (81) pedig történész. Ehhez a könyvhöz 1990 óta gyűjtik az adatokat, és nagy szerencsénkre közben sem vesztek össze, így jöhetett létre ez a vaskos könyv, ami mindkettőjük szakmai pályájának a betetőzése.

A könyv végigveszi az elmúlt ezer év időjárási adatait – természetesen mindent alaposan dokumentálva. Igaz ugyan, hogy a mai értelemben vett és értelmezhető időjárási feljegyzések csak pár száz éve vannak, mert először magánemberek írtak le hosszú idősorokat (talán) hobbiból, és csak később születtek meg az időjárás-figyelő mérőhelyek, a hivatalos intézmények. De ismereteink régebbről is vannak az időjárásról, elsősorban a szőlő- és a gabonatermelők feljegyzéseiből.

Más tudományos forrásokból is tudjuk, hogy voltak egészen különleges, például nyár nélküli vagy csapadékmentes évek, sőt rettentően meleg és vérfagyasztóan hideg évek is. A szerzők százéves ciklusokban tekintik át a rendelkezésükre álló adatokat, és megpróbálnak magyarázatot találni a különlegesen szélsőséges időkre. A csillagászati és geológiai, szeizmikus adatokkal összevetve megérthető, hogy ezek legtöbbször valamilyen nagy vulkánkitöréshez köthetők.

Nyilván nem mindenki szeretne szakértője lenni a meteorológiai eseményeknek, de még számukra is nagyon érdekes ez a könyv, mert a történész szerző párhuzamosan mindig beleszövi ismereteit a társadalom aktuális állapotáról – vagyis az éppen akkor zajló történelemről. Külön kis keretes írások világítanak meg egy-egy történelmi eseményt. Bevallom, ezeket mindig érdekesnek találtam, míg a tisztán meteorológiai vonatkozású oldalakat sokszor csak átlapoztam.

Néha csak egy rövidebb megjegyzés utal arra, hogy milyen mély vagy meglepő összefüggéseket lehet felfedezni az időjárási események kapcsán. Pfister néha kitér a társadalom-lélektani következményekre is: felhívja a figyelmet arra, hogy a történelemben nem túl ritka éhséglázadások mindig a hamarosan bekövetkező éhínség rémének hírére törtek ki. Amikor már valóságosan nem volt élelem, az emberek már nem lázadoztak. Bizonyára így volt, ellenőrizni nem tudom, bár a belenyugvás oka lehetett az is, hogy addigra elfogyott az erejük.

• Olvass bele!

Időjárási előrejelzést adni nemcsak május elsején vagy augusztus 20-án kényes ügy (emlékszünk a 2006-os katasztrofális viharra). A Duna mentén élők (és nem kizárólag budapestiek) minden évben nagyon figyelik (bár lehet, hogy már csak figyelték) a tavaszi olvadás híreit, meg a nagy nyári zöldárat megelőző jóslatokat. De az európai árvizek krónikája sokkal régebben kezdődött. Az 1206-os rajnai nagy árvízről szóló bejegyzések szerint az áradatot az ellene felvonuló körmenet állította meg. De az igazi érdekesség még csak ezután jött. Az egyház nyilatkozott, és „mindenkitől, aki nyilvánosan véleményt mondott a meteorológiai események okairól, elvárták, hogy ne mondjon ellent az »egyházi szempontból megfelelő« álláspontnak… Az egyház kizárólagos jogot követelt a világ Biblia szellemében történő értelmezésére és az emberek gondolkodásának a befolyásolására és irányítására.”

Az ellenségképzés is összefüggött az időjárással. Ha kedvezőtlenül alakultak a mezőgazdasági termelés adatai, az okokat a boszorkányok tevékenységében találták meg. A történész itt úgy fogalmaz: „[A boszorkány]üldözés csúcspontjai vagy egybeestek a gyors éghajlatromlás időszakaival, vagy szorosan követték azokat.”

Habár némelyik (mindenhez is értő) politikus szerint nem kell komolyan venni az éghajlat-változás baljós jeleit, de ez a két tudós egyértelműnek tekinti, hogy a jelenlegi globális felmelegedést az emberi tevékenység okozza. Ismertetik a mérési eredményeket, a légköri karbon-szennyezettség növekedését, ami az üvegházhatást okozza és ezáltal hőmérséklet emelkedését.

A számos negatív jelenség ellenére a szerzők bíznak abban, hogy az emberiség megtalálja a megoldást, és vissza tudja fordítani ezeket a tendenciákat. Ezt a Bevezető jövőbe tekintő mondata fejezi ki legjobban: „Bízunk abban, hogy [unokáink] egy olyan világban élhetnek majd, ahol a klímaváltozás által előidézett problémák sokkal kevésbé lesznek súlyosak, mint napjainkban.”

Christian Pfister, Heinz Wanner:
Klíma és társadalom Európában.
Az utolsó ezer év 
Fordította: Rácz Lajos
Osiris Kiadó, Budapest, 2024
528 oldal, teljes bolti ár 6980 Ft,
online ár a kiadónál 5235 Ft
ISBN 978 963 276 5068

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Christian Pfister és Heinz Wanner könyve az európai klímatörténeti kutatás legfontosabb összefoglaló munkája. Abban, hogy a két svájci szerzőnek sikerült a korábbi fontos részeredményeket meghaladva a szakmai közvélemény és az érdeklődő olvasók számára egyaránt értékes kézikönyvet készítenie, meghatározó szerepe volt a két szerző párhuzamos életrajzának. Pfister 1944-ben, Wanner 1945-ben született. Egy időben voltak a Berni Egyetem hallgatói, és tanulmányaik és kutatásaik során a földrajz jelentette a közös metszetet. Pfister inkább történésznek vallja magát, Wanner pedig meteorológusnak. Mindkét szerző szakmai pályájának a betetőzése ez a kézikönyv, amely mögött több évtizedes közös kutatómunka áll.
A könyv legfontosabb érdeme állításainak a megbízhatósága és megalapozottsága. A szerzők az 1990-es évek eleje óta építik Európa legnagyobb klímatörténeti adatbázisát (Euro-Climhist), amelyben a kontinens majd minden régiójából hozzáférhetők az európai klímatörténészek generációi által összegyűjtött éghajlattörténeti források. Pfister és Wanner könyvében minden állítás mögött ott sorakoznak a hivatkozott források, amelyek alapján a szerzők képesek voltak megrajzolni az európai klímatörténet ívét az érett középkortól a közeli jövőig.