Kártyabarlangok, kaszinók, korrupció, kurtizánok | Bartal Tamás: Lámpavas és harisnyatű

● K A R Á C S O N Y I
A J Á N D É K N A K
A J Á N L J U K ●

kistibi |

Végéhez ért a Lámpavas trilógia, ezért talán érdemes nem kizárólag az új kötettel foglalkozni, hanem egységben szemlélni az összeset. Mindhárom kötet műfaja krimi. Regényolvasóként én mindenevő vagyok, egyetlen szeletet leszámítva: ez a krimi. Mi írhatta felül ízlésbéli előítéletemet? Az a tény, hogy Bartal Tamás krimijei a magyar történelem olyan sikátoraiba világítanak bele, amelyeket igen kevéssé ismer a regények elsődleges célközönsége, a nagykamasz korosztály.

Az 1848-49-es eseményekről minden iskolai, községi, városi ünnepségen arról szól a műsor, hogy Petőfi, Pilvax, lobog a trikolor, mindenki boldog, csaknem ezer év után a magyarok nagy része egyetért egymással. A történelmi háttér megismerését nem segítette elő a Most vagy soha című magyar film sem. Az iskolás korosztály ezért ebből csak annyit tud meg, hogy a lánglelkű Petőfi magával ragadja a tömeget, lehet piros-fehér-zöld zászlókat lengetni, minden jó, és szép, és győztünk, és mámor. Szégyen, nem szégyen, de ha megnézzük a mindenkori politika ünnepi beszédeit, akkor hallható/látható, hogy azok nem ’48–’49 hőseiről, mártírjairól szólnak, hanem arról, hogy a történelmi örökséget hogyan tudják felhasználni saját céljaik érdekében. Hát ezért tartom fontos műnek a Lámpavas könyveket.

A 19. században játszódó trilógia első része a forradalom és szabadságharc eseményei közé visz, a második kötet a hatvanas évek egyik legfontosabb alakjának történetét járja körül. Ő Teleki László, e kor legizgalmasabb politikusa. Halála öngyilkosság vagy gyilkosság? A harmadik kötet tárgya az a világ, ahol a főváros egyik legkorruptabb embere maga a rendőrkapitány. Napjaink Magyarországán az olvasó ebben semmi meglepőt nem talál, de az mégiscsak izgalmas, hogy Bartal szövevényes krimije éppen azt tárja fel, hogy a múltbéli bűnök megismétlődnek a mában. Felteszi azt a kérdést is, vajon miért nem tanultunk ezekből.

A krimi utolsó kötetének cselekménye két vonalon fut. Az egyik az uzsorából meggazdagodott milliomos, Erny György meggyilkolása. A hiánya nem sajnálni való, de a pénzének egy része nagyon fontos lett volna egy szűkebb politikai klikk számára.

A másik vonal egy gyereklányokat sorozatban gyilkoló (talán elmebeteg) személy ügye. A gyerekek hat és tíz év közöttiek, testüket meggyalázza, fejüket levágja, olykor a levágott fejet ki is sminkeli. A két szál Herczen felügyelő kezében fut össze. Kétség nem férhet hozzá, hogy a regény végén mindkét ügyre fény derül (Ezért [is] unom a krimiket.)

De igazán érdekes dolgok jutnak az olvasó tudomására a bűncselekmények fölött-mellett. Például még sosem hallottam a donaujéger kifejezést. „Ez a fajta jó száz éve abból élt, hogy a Gellért-hegy aljában a Duna-parton csapatban vadászott a víz hordta farönkökre, melyeket kiszárítottak és eladtak tűzifának a budai oldalon. Ha vízi hulla akadt a kezükbe, azt is kihúzták, hátha kapnak értük egy kis jutalmat a hatóságoktól.”

Számomra azonban a legfontosabb az volt, hogy a szereplők jelentős része valóságos figura. Thaisz Elek rendőrkapitány (azaz Lexi bácsi)  még a mai időket is meghaladóan korrupt figura. Tisza Kálmán miniszterelnök jobbkeze, de ez a pozíció nem zavarta abban, hogy bordélyházakat működtessen, állítólag osztrákoknak dolgozó besúgóként segített lebuktatni a szabadságharcban résztvevőket. Hogy a miniszterelnök jobbkeze lehessen egy ilyen alak, ahhoz azért kell egy bizonyos szennyezettségű politikai légkör, továbbá olyan miniszterelnök is, aki mindezt elnézi. Aki párhuzamot keres napjainkkal, nem kell sokáig gondolkodnia rajta. Legfeljebb akkor rendőrkapitány volt a beosztása, munkakörének ma más a neve. Én ezért nem tudok már bízni semmiben, ami politika. Mert ugyanazokat a bűnöket követik el ellenünk, és mi ugyanúgy tűrjük az egészet.

Megjelenik a regényben az első hivatásos magyar kórboncnok is, Arányi Lajosnak hívják. Arányi és Herczen üdítően szerethető két figura a regény fekete lelkű szereplői között. Őket nem a pénz hajtja, hanem valamifajta szakmai tisztesség, és egyikük sem korrumpálható – ez viszont számos konfliktushoz vezet. Mindkét cselekményszál felderítése komoly problémákat okoz. Az Erny gyilkosságot a politika fedi, a sorozatgyilkos pedig egyszerűen nem hagy nyomokat.

• Olvass bele!

A krimit ne is feszegessük tovább, Bartal izgalmas, jól megírt könyvet adott ki a kezéből. Erről a részről talán annyit még, hogy nagyon ügyesen megkomponált a sorozatgyilkos vonala. Ugyanis az első, 1840-es években elkövetett gyilkosságot a fiatal Herczen felügyelő még nem tudta felderíteni. Ám a záró epizódban, több mint húsz év után, nemcsak az elkövető személyére derül fény, de az olvasó megértheti tette indítékait is. Ám ezt nem az Agatha Christie-nél kicsit már meg is unt módon, hogy a zseniális kívülálló elmondja – megcáfolhatatlan logikával és fénylő intellektussal – a valódi történetet, és leleplezi a senki által nem gyanúsított tettest. Az utolsó fejezet arról számol be, hogy mi vezetett a tettig, és miként történt maga a gyilkosság. Ettől megrázó lesz és egyben megrendítő.

Az első két részről szóló írásomban hosszabban foglalkoztam a képregénygrafikus, Téjlor illusztrációival. Úgy érzem, akkor tökéletesen és hitelesen adta vissza a regény világát. Képanyag nincs ebben az utolsó kötetben – de nagyon hiányzik.

Bartal Tamás trilógiájának szereplői nagyrészt valóságosak, és ezzel hitelesítik a kötetek regényvilágát. Mert valamennyit hallhattunk arról, hogyan élt a kétnyelvű Pest-Buda, mielőtt világvárossá vált volna, de nem láttuk még alulnézetből…

Végül hadd fűzzem hozzá, hogy a két rokonszenves szereplő nem a fantázia szülötte. Herczen Vilmos a kor sztárnyomozója volt, a szintén valaha élt Arányi Lajos pedig arról vált ismertté, hogy egy olyan mumifikálási eljárást dolgozott ki, amivel négyévesen meghalt kisfiának a testét meg tudta őrizni egészen a saját haláláig.

Nem szokás és nem érdemes keresni az okát, hogy az író miért ír meg egy regényt – de most meg kell említeni. Bartal Tamás távoli rokona az egykor élt Bartal György, aki a regényben is szerepet kap. Egy ideig a Deák-párt színeiben volt földművelési, ipari és kereskedelmi miniszter. Nem biztos, hogy ez a tény önmagán túl is jelent valamit, de regényírói indítéknak kiváló.

Bartal Tamás: Lámpavas és harisnyatű
Múlt-kor Kulturális Alapítvány, Budapest, 2024
284 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
online ár a lira.hu-n 2691 Ft
ISBN 978 615 824 9409

* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege

A regény a 19. század második felének Magyarországán játszódó detektívregény-folyam, a Lámpavas-trilógia harmadik, záró kötete, melynek története az első két kötettől teljesen független, és igaz történeten alapul. A könyv történelmi háttérbe helyezett, fikciós elemekkel dúsított true crime, azaz a valóságban megtörtént gyilkosságokat és egyéb bűncselekményeket dolgoz fel.
A regény 1874-75-ben játszódik: a kiegyezést követő időszakban, amikor labilis politikai viszonyok uralkodtak Magyarországon, s az alvilág és a hatalom összefonódott a hírhedt pesti rendőrfőkapitány, Thaisz Elek személye révén. A regény több szálon fut: Erny György, a milliomos háztulajdonos kegyetlen meggyilkolása és kirablása mellett a rendőrségnek egy kislányokat erőszakoló sorozatgyilkos után is nyomoznia kell, emellett megismerjük a monarchiabeli szórakozóhelyek és bordélyok fülledt erotikájú világát, valamint a politika korrupcióra épülő rendszerét.