„Minden egyre jobb lesz” ǀ Ödön von Horváth két műve / Latinovits; Radnóti

D. Magyari Imre |

A Karoline és Kasimir budaörsi előadásán, melyet Hegymegi Máté rendezett, szinte teljesen üres a színpad, egy zeppelin felfelé törő fémszerkezete, csontváza uralja (díszlet: Antal Csaba). A darabban épp most – az 1930-as évek elején vagyunk – szállt el egy ténylegesen is a müncheni Oktoberfest látogatóinak feje felett, lelkesen integetnek utána, éljenezve a feltalálót, akinek találmányából 1900 és 1937 között száznál is több készült. Karoline még vidáman nevetve meg is jegyzi: „Te, Kasimir, nemsokára valamennyien röpülni fogunk.” Igazán nem von Zeppelin grófon múlt, hogy a jövő s ezen belül az ő jövőjük nem lett különösebben fényes, sőt már a jelen sem az: Kasimir tegnap veszítette el a munkáját és ma veszíti el Karolinét.

Zsúfolt a tér az Istentelen ifjúság előadásán a Radnótiban. Nagy Péter István rendezte, alapja a hasonló című, 1937-es regény, amit Hárs Anna, Nagy Péter István és Sándor Júlia alkalmazott színpadra. (Lényeges: nem hagyományos drámát írtak belőle!). Ebben a térben (díszlet: Kálmán Eszter) minden ide gyűlik, ami egy diák életében fontos lehetett, az iskola, a táborozás sokféle tárgya, a padok, a füzetek, a biológia szertár kitömött állatai s persze a csontváz, a tornaterem zsámolyai és szőnyegei, a sátrak, a lámpák, még egy gazdátlan iránytű is. És a fenyőfák, a természet lágy öléről.

Üresség vagy zsúfoltság: az előadások ugyanarról beszélnek. Érzelmektől fűtötten, hisz amiről szólnak, az mindannyiunkat érint.

Aligha véletlenül vették elő az elmúlt két évtizedben többen is a fiatalon meghalt alkotó írásait. Lehet Ödön von Horváth műveiben – a regényeit is beleértve – valami, ami újabban megint fontossá vált. Egy ideje komor felhők gyülekeznek a fejünk felett, Magyarország és úgy általában, a világ egén, s nem tűnik úgy, hogy az ég a közeljövőben kiderülne. Esni fog, zuhogni, ahogy az Istentelen ifjúságban esik is. Horváth egész életműve e komor felhők gyülekezéséről szól, arról, hogy közeledünk a szakadék felé, csak nem vesszük észre.

A budaörsi léghajóváz minden konkrétsága ellenére nem valóságos, leginkább az alkotók gondolataiban létezik. Esetleg Karoline képzeletében mint a társadalmi felemelkedés diadalmas jelképe, amire felülne, akárcsak a hullámvasútra. Némelyik szereplő olykor bemászik a monstrumba, kicsit téblábol benne, aztán lehuppan a földre. És persze nem az Oktoberfesten és Münchenben vagyunk, hanem valamikor napjainkban, valahol Európában. Olykor mintha Magyarországon lennénk, magyar slágerek csendülnek fel a Torzszülöttek zenekar előadásában, de ez nem biztos. Magyarországon is vagyunk.

A Kikiáltó (Takács Katalin) elegáns, nadrágkosztümös, arisztokratikusan affektáló hölgy (jelmez: Pető Kata), aki az elején meg is szólít bennünket, s hosszan idézi Harari Sapiens című könyvét, amihez aztán a végén vissza is tér. A legfontosabb gondolat a szórólapon is szerepel: „A boldogság …az, ha az ember az életét a maga egészében értelmesnek tartja.” A szövegkönyv alkotói, Hegymegi és Zsigó Anna filozófiai távlatba helyezik a darab szereplőinek gyötrődését. Igazából mindegyikőjük gyötrődik, Karoline (Hartai Petra) és Kasimir (Fröhlich Kristóf) éppúgy, mint régi és új ismerőseik (Bohoczki Sára, Chován Gábor, Ilyés Róbert, Koós Boglárka, Mertz Tibor, Sas Zoltán, Szőts Orsi), bár ezt a gyötrődést maguk előtt is letagadják, vagy talán tényleg nem veszik észre. S amin cseppet sem változtat, hogy Karoline is, Kasimir is új párra talál a nagy vásári forgatagban. Hiába szuggerálja magának új párja, Schürzinger biztatására Karoline a léghajóváz orrában: „Minden egyre jobb lesz!” Ő is tudja, hogy nem lesz jobb, sőt. Rosszabb lesz.

Az Istentelen ifjúság rendkívül szuggesztív előadásának egyik legnagyobb ötlete a tanulók megjelenítése (jelmez: Pattantyus Dóra). Öt diák ül a padokban, ők a huszonhat fős osztály. Egyenruha, egyenfrizura, a választék azonos színű szőke hajat választ el. Ezt teszi a társadalom legkisebb zugába is elhatoló propaganda, ami Horváth korában „központi szerepet játszott a náci hatalom megszerzésében, az uralmi rendszer konszolidálódásában, majd biztosításában”. (Egy olyan tanulmányból idézem, amire az előadás letölthető műsorfüzete hivatkozik.*) „A tömeg befogadóképessége nagyon korlátozott – írta talán kissé cinikusan az említett Mein Kampfban az ambiciózus szerző –, értelme csekély, és éppen ezért nagyon feledékeny. Emiatt tehát a hathatós propagandának mindössze néhány pontra kell szorítkoznia”, és ezt a néhány pontot viszont a végtelenségig kell sulykolni. Például világosan meg kell mondani, ki a barát, ki az ellenség.

Ennek aztán olyan fényes eredményei lesznek, mint például az a bensővé vált szép gondolat, amit N. ír a földrajz-dolgozatában (Miért van szükségünk gyarmatokra?), és azt hiszi, hogy ő gondolja: „Minden néger alattomos, gyáva és lusta.” Nem ő gondolja: ezt gondoltatják vele. Ő csak hagyja, észre sem veszi, hogy manipulálják, sőt meg van róla győződve, hogy gondolkodik. S hogy tényleg minden egyre jobb lesz. A fiatal tanár (Porogi Ádám) pedig tehetetlen. Bár olyan nagyon nem is akar tenni. „Óvakodni fogok – mondja például az üres frázisokat daloló diákok dolgozatai kapcsán – bájos éneküket akár a leghalkabb kritikával is illetni. Ha fáj is, ugyan mit tehet az egyes ember mindenki ellen?” Nem húzza át a négeres mondatot, „mert amit valaki a rádióban kimond, azt nem szabad a tanárnak a tanuló füzetében áthúznia.” De a dolgozatok kiosztásakor csak mond valamit. És N. apja már tiltakozik is, sőt feljelenti az igazgatónál. Kerül majd ennél jóval nehezebb helyzetekbe is.

Azt csak remélni lehet, hogy az egymásra hasonlító diákok belül nem teljesen egyformák. Németországban is működött a Fehér Rózsa. És az osztály néhány tagja is megalakítja a Klubot.

A táborozás során az egyik fiút – történetesen N.-t – meggyilkolják. (Regős Simon e. h. játssza. A többi, nem is egy szerepben kiválóan helytálló színész: Berényi Nóra Blanka, Kádár Kinga, Kuttner Bálint, Major Erik, Schneider Zoltán.) Innentől kezdve a regény és az előadás a krimi eszközeit is használja, de természetesen nem bűnügyi történetet olvasunk/nézünk. Azt hinni is tévedés lenne, hogy az alkotók fogalmaztak úgy: egy manipulált közeg akár gyilkossá is tehet valakit. Nem, a gyilkosság valódi elkövetője, akinek személyére csak nehezen derül fény, elsődlegesen más miatt lett érzéketlen, lelketlen kamasz. De azt igenis mondják, hogy egy olyan közegben, ahol a manipuláció a lélek sötét erőire épít, könnyen felébrednek és elszabadulnak ezek a sötét erők.

Méltatlanul röviden tudtam csak a két előadásról írni. Azt mindenképp hangsúlyozni szeretném, hogy Nagy Péter István, akinek már több rendezését láthattuk a Radnótiban, markánsan és újszerűen, átgondoltan és koncepciózusan fogalmaz. Láthatóan egy teljesen egyedi nyelvet próbál kialakítani, s ehhez meg is van minden tehetsége. Érdemes figyelni rá, ahogy – ezt talán mondanom sem kell – a két előadást is érdemes megnézni. És, nem utolsósorban, Ödön von Horváthot olvasni.

*Németh István: A propagandáról a Mein Kampfban és megvalósulása a Harmadik Birodalomban. Rubicon, 2016/3.

Fotók: Borovi Dániel (BD), Dömölky Dániel (DD)

Karoline és Kasimir
Budaörsi Latinovits Színház
2040 Budaörs, Szabadság út 26.
Részletek és további előadások

Istentelen ifjúság
Radnóti Színház
1065 Budapest Nagymező utca 11.
Részletek és további előadások