Kerényi Péter: VisszaVÁGÓ (részlet)

Kicsoda? Micsoda?

Nagy múltú, igazi kávéházi játék volt tehát az első műsora. Az odahagyotthoz képest rengeteg újdonságot kínáló feladatot kapott: egy nagy hagyományú műsor kellett újból képernyőre vinni.

A játék érdekessége, hogy irodalmi múltja is van: a múlt század húszas-harmincas éveiben a megszállott barkochba-játékosok között olyan zseniális írókat, költőket találunk, mint Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, József Attila, Nagy Lajos… és hosszú még a sor, hiszen ez a játékszenvedély meghódította az irodalmi asztaltársaságokat.

Kosztolányi így ír erről: „Játszottak barkochbát, a tökély elképzelhetetlen fokára emelve ezt az elmemozdító tornát, s a fogalmak körét szűkítve, a felelgető igen és nem válaszaiból a lehető legrövidebb idő alatt kitaláltak minden lehető és lehetetlen dolgot. (…)

„Harmadmagammal, a műsor tévés munkatársaival állítjuk össze a vetélkedőt. Magunkkal hozzuk a kérdéseket. Azé kerül a műsorba, akiét a legérdekesebb úton közelítheti meg a versenyző. Természetesen a műsor kezdetéig titokban tartjuk a feladványokat. Hogy melyek voltak az eddigi legnehezebb kérdéseink? Élőlény: Hufnágel Pisti a Mézga-családból. Ezt nehezen fejtették meg. Tárgy: a holló Mátyás király címeréből. Fogalom: bigámia. Ezt nem találták ki.” – válaszolt Vágó Pista egy újságírói kérdésre

Voltak persze olyan feladványaink is, amelyeket soha nem adtunk fel műsorban, csak egymást fárasztottuk vele. Ilyen például a hón, ami egy hipotetikus testrész, nyilván a hónalj felett található. Vagy a karosszéria lakat, amely persze egy kitalált tárgy, feltételezhetően a karosszéria lakatosok legfőbb munkaeszköze, vagy a kulcslyuk, aminek az a sajátossága, hogy nincs anyaga, esetleg a markotány, amit feltehetően a tenyeres-talpas markotányosnők kínálhattak a különböző árucikkek között a fronton a katonáknak. (Később utánakerestünk: a német Marketender [kereskedő] szó fajzott el így.)

Tény, hogy annyira vigyáztunk a játék tisztaságára, arra, hogy a feladványok előzetesen ne derülhessenek ki, hogy két grafikussal dolgoztattatunk, akik nem ismerték egymást. Egyikük írta a feladványokat tartalmazó inzerteket, a másik pedig a szereplő játékosok nevét. A hetvenes évek közepén nem volt még olyan számítógép, amely kiírhatta volna a képernyőre a neveket és a szavakat. Arról nem is beszélve, hogy nem felvételről, hanem élőben ment a műsor, ami azt jelentette, hogy vasárnap délutánonként már a stúdióban voltunk az esti kezdéshez. A megfejtéseket tartalmazó feliratokat csak az utolsó pillanatban, a műsor kezdetekor helyeztük az ezeket mutató kamera előtti állványra. Egyszer – de valóban csak egyetlen egyszer – így is előfordult, hogy az operatőr nem tudott ellenállni az éppen játszó ifjú szőke hölgy szép szemének és megsúgta a megoldást. Csakhogy, mivel őt is láttuk az egyik kamerán, ahogy a szakmánkban mondani szokták: „másnap már nem kellett jönnie…”

A legizgalmasabb történetünk Vágó Pista első önálló műsora kapcsán – mindig emlékezni fogok rá – 1976. október 24-éhez, vasárnaphoz fűződik. Abban az évben volt az „októberi sajnálatos eseményeknek”, a kor kötelező pol-zsargonja szerint ellenforradalomnak a kerek huszadik évfordulója. Egész héten nagy volt a készültség a hétvégére, a tévé irodáiban lepecsételték a fénymásolókat (akkor: xerox gépeket), és még az állandó belépővel rendelkező tévés dolgozók közül is csak azok mehettek be, akiknek kifejezetten erre a napra volt előre leadva a neve. Nagyon résen kellett lenni, hogy minden tekintetben megfelelő, élő műsort készítsünk… Odafigyeltünk arra, hogy kiemelkedően jó játékosokat hívjunk, meg arra is, hogy a feladandó kérdések egyikének se legyen semmiféle „nem kívánatos” áthallása.

A műsor bizonyította, hogy jól végeztük a dolgunkat. Sőt: olyan jól, hogy a nagyszerű játékosok a szokottnál is gyorsabban fejtették meg az alkalomnak megfelelő, biztonságos feladványokat. Kész voltunk már mindennel, mégis maradt legalább két üres percünk. Márpedig élő adást nem lehet ennyivel hamarabb befejezni. Le kellett üzenni Pistának, ahogy a szakma ezt nevezi „Csinálj időt!”

És István kisvártatva komótosan megszólalt: „Kedves nézőink! Vajon tudják-e, hogy milyen kerek évfordulóra emlékezünk az idén?” A mondat hallatán egy kicsit felbolydult a stúdió vezérlője. Mindenki felkapta a fejét. Még a nagyhatalmú ügyeletes turnusvezető is, valahol egy másik helyiségben. Az ő kezében vagyunk. Ha váratlan dolog történik, vagy olyan műszaki hiba, ami nem korrigálható pillanatok alatt, egyetlen mozdulattal félbeszakíthatja az adást.

– Lehúzom! – hallatszott valahonnan fentről.
– Ne húzd le, nem kell! – válaszoltuk abban bízva, hogy játékvezetőnk nem kattant be, nem szenved pillanatnyi tudatzavarban.

Pista rendületlenül folytatta: „Szóval eszükben van ez a jelentős kerek évforduló?”

– Lehúzom! – hallatszott másodszor a mindenható turnusvezető hangja. Közben peregtek lefele a kínos másodpercek (meg homlokunkon a verejtékcseppek) és István az időt csináló rutinos játékvezetők biztonságával kimondta:

– Idén ezerötszáz éve, hogy 476-ban megbukott a Nyugat-római Birodalom.

Majd ahogy kell, a műsor végén elköszönt – és véget ért az adás. Meg a leizzadás.

Leszaladtunk a stúdióba és azonnal megosztottuk vele a két percnél lényegesen hosszabbnak érzett rémületet.

Mint kiderült, a műsor kezdetétől fogva, május elsejétől készült arra, hogy ezt az érdekességet megossza a nézőkkel. Csak nem volt a dolognak megfelelő apropója, arról nem is beszélve, hogy eddig sohasem volt szükség arra, hogy „időt csináljon”. Most végre kellett – itt volt a kedvező alkalom.

Kerényi Péter: VisszaVÁGÓ
K.u.K. Kiadó, Budapest, 2024
230 oldal, teljes bolti ár 6500 Ft