Játék a játékban – tanulság nélkül | Molnár Ferenc: Játék a kastélyban / Centrál

Tóth Zsuzsanna |

Általában kíváncsi vagyok arra, miért vesznek elő egy-egy évadban azonos darabokat színházak, jelen esetben azonban a kérdés feleslegesnek tűnik. Molnár Ferenc kései alkotása igazi sikerdarab, ráadásul színészi jutalomjáték is. Az pedig, hogy közben a színházról magáról is megfogalmaz egyet s mást, lehetőséget ad a darabot színre vivőknek, hogy reflektáljanak önnön munkájukra, véleményeket fogalmazzanak meg a színházzal kapcsolatban.

Jelen esetben – a Centrál Színház előadásában – ez az önreflexió nem vág húsba, mondhatni megmarad a felszínen. Viszont hűen követi a molnári dramaturgia poén-kijátszó stílusát. A „well made play” vagyis a „jól megcsinált darab” – ami a 19. század első harmadától hatott nálunk is –, hitvallása, hogy a néző szórakozni és kikapcsolódni megy a színházba. A szórakozást teljes egészében megkapjuk, hiszen jó a sztori, vannak benne csavarok. Igaz, ezek elsősorban a művel első ízben találkozó, „újszülött” nézőket csigázzák fel, hiszen a darab nagyon ismert, tehát jó néhányunknak nem annyira fordulatai nyújtanak szórakozást, mint inkább a megvalósítás mikéntje.

Az alapképlet: két éltesebb úr (sikeres színműíró páros) és egy általuk patronált ifjú zenész (következő operettjük zeneszerzője) érkezik egy pazar kis tengerparti szállodába, hogy meglepjék a fiatalember kedvesét, a primadonnát. Csakhogy a művésznő e pillanatban éppen régebbi hódolójának, a hősszerelmes ostromának enged. Ezt a váratlan látogatók saját fülükkel hallják. Mit lehet ilyenkor tenni? Erre keres és ad választ a darab. Mert ugye, ha ne adj’isten vége lenne a szerelemnek, oda a küszöbön álló operett is, a vele járó elismeréssel (haszonnal) együtt. Így tehát Turai akcióba lép…

A Centrál Színház Puskás Tamás rendezte előadásában a színészek – kiváló csapatmunkát nyújtva – határozottan lubickolnak. Mindenekelőtt Alföldi Róbert a drámaíró Turai szerepében. Habitusából adódóan egyszerre van tele sztárallűrökkel, sziporkázóan ötletes, élvezi az életet – bár élvezetei egyre inkább csupán gasztronómiai vonatkozásúak. Mégis olykor megcsillan benne valami igazi együttérzés, például a fiatal zeneszerző iránt, akit fiaként kedvel. Biztos kézzel fogja össze a történéseket, és vezeti végig a nézőket is a darabon. Alföldi elegáns, szellemes, nagyvonalú, fölényes, arrogáns, és mégis szerethető.

Méltó társa – bár kisebb súllyal vesz részt az események összegubancolásában és kibogozásában, – a szerzőpáros másik tagja, Gál, akit László Zsolt alakít. Gál őszinte rezonőr, de a karaktere szorongóbb, talán éppen ezért dolgoznak sikeresen együtt Turaival. Összeszokott párosukat – amelyben persze megfelelő szerepe van az ugratásoknak – erősíti az ifjú zeneszerző iránti aggódásuk is. (Ádám szerepében Puskás Samu egyszerre vonzó férfi és óvni való kölyök…)

Amit látunk, illúziószínház a javából. Gazdag díszlet (Bagossy Levente), nagyvonalú, stílusos jelmezek (Szakács Györgyi); a gazdagságot sugárzó miliőbe belép három szmokingos úr… A játék stílusa ugyanakkor kicsit túl teátrális, gyanítom, direkt teremt némi kontrasztot, figyelmeztet minket, ne feledjük, színházat látunk. Ráadásul a szöveg maga állandóan beidézi a színházat – már a mutatós kezdésnél is, ami egyrészt humorforrás, másrészt bennfentessé teszi a nézőt, aki szemlátomást mulat ezen. Noha jómagam jobban szeretem azt a fajta színjátszást, amely némi megrendüléssel is jár, bevallom, hogy ebben a kissé felszínes, tét nélküli játékstílusban is akadtak élvezetes pillanatok. Tagadhatatlan, hogy a francia elnevezésekkel birkózó Almády (a régi szerető) szerepében Schmied Zoltán geg-özönnel örvendezteti meg a nézőket, miközben képes valamit felvillantani még a sarokba-szorított férfi megalázottságából is. Kiválóak az epizodisták: Dvornicsek, a lakáj szerepében Magyar Attila igazán figyelemre méltót nyújt, s a kevés szövegű Lehoczky titkárként Rada Bálint is észre véteti magát.

Talán a kelleténél kevesebb csillogási lehetőség jutott Balla Eszternek, aki Annie-t, a légyottba keveredett primadonnát játssza. Szép és vonzó, az alakítása ugyanakkor azt igazolta, hogy „ráégett” a körülrajongott színésznő szerepe, őszinte hangja már egyetlen egy sincs, csak felvett pózai. Szinte biztos vagyok benne, hogy ez szándékos. A ’színház az egész világ’ mottója alatt keveredik itt színház és a színházról való vélekedés, cserébe pedig kapunk egy habkönnyű, jól működő, hepiendes sztorit. (Mintha a másik Molnár-darabból Az ördög itt is fölkelne a karosszékből, hogy kimondja: Voilá!)

De tény: a Játék… igazi kikapcsolódás egy munkával töltött nap után. Tanulság csupán annyi, hogy egy jó drámaíró akár a valóságot is képes felülírni. Nem kevés…

Fotók: Horvát Judit

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Rendezte: Puskás Tamás

Szereplők

Turai – Alföldi Róbert,
Gál – László Zsolt,
Annie – Balla Eszter,
Ádám – Puskás Samu
Almády – Schmied Zoltán
Dvornicsek, lakáj – Magyar Attila
Lehoczky, titkár – Rada Bálint

Díszlet: Bagossy Levente
Jelmez: Szakács Györgyi
Világítás: Friedrich Gergely
Zene: Budapest Bár

Centrál Színház
1065 Budapest, Révay utca 18.

Részletek és jegyvásárlás