Mint az emberek a sót | Jean-Luc Bannalec: Bretagne-i arany

Paddington |

A kávéfüggő és meglehetősen haspók Dupin felügyelő harmadik kalandját olvashatják most a magyar olvasók. A Bannalec álnevű Jörg Bong német író sorozatának immár tizenhárom kötete jelent meg, hatalmas sikert aratva nem csupán német nyelvterületen. Bannalec/Bong persze tudja, mit csinál, hiszen 2019-ig az egyik legjelentősebb német kiadónál dolgozott. Amikor a főállású íróság mellett döntött, már a kiadó egyik vezetője volt. Ahogy a korábbi két történet is, a Bretagne-i arany tisztelgés a hagyományos detektívregény és a breton kultúra előtt. Továbbá igen szórakoztató olvasmány.

Ebben a történetben a felügyelő, aki már évek óta tölti „száműzetését” Párizstól távol, és lassan egyre inkább bretonná válik, kénytelen elhagyni a komfortzónáját. Eddig, bármilyen fordulatos bűntényt kellett is megoldania, rendre vissza tudott térni este az Amiralba, hogy megigya a soron következő erős feketét és halvacsorával koronázza meg a napját, természetesen a friss fogásból.

Most viszont elhagyja saját zónáját (és egyben a komfortzónáját), a Concarneau-i körzetet, és egy – a Bannalec-olvasók által korábban már megismert – újságírónő, Lilou Breval kérésére ellátogat az egyik sólepárló telepre, ami azonban már egy másik rendőr-felügyelő műveleti terepe. Gyanús műanyaghordókat keres, amikor lövés éri. Így lesz a feltűnésmentesnek szánt magánkutatásból rendőrségi ügy. Dupin megússza néhány öltéssel, de természetesen nem akar kiszállni az ügyből. És akkor lendül bele igazán, amikor az ügynek halálos áldozata is van, maga Lilou. Ráadásul ebből következően kénytelen együtt dolgozni a helyi illetékessel, Rose felügyelővel, aki ráadásul még nő is. (Ez pedig már Dupin számára belépés a pánikzónába!)

• Olvass bele!

Természetesen visszatérnek a korábbi szereplők Dupin két beosztott felügyelője, Kadeg és Riwal, no meg persze a Nolwenn, a titkárnők gyöngye, aki nélkül Dupin létezni sem tudna, és aki igazi Bretagne-guru, mindent tud a vidékről. Persze Dupinnek ismét nem sikerül összeegyeztetnie a munkát és a magánéletet, ami veszélybe sodorja távkapcsolatát a párizsi doktornővel, Claire-rel. Ugyanakkor kifejezetten érdekessé teszi a könyvet Dupin és Rose tandemnyomozása. Izgalmas figyelni, hogy mennyire hasonlóan gondolkodnak, mennyire hasonlóak a módszereik és az értékrendjük, és hogy ezt elfogadni mennyire nehéz mindkettőjüknek.

Egy sorozat harmadik köteténél az olvasó már nagyjából tudja, mire számítson. Dől a sok új információ a legendákkal teli breton kultúráról, ínycsiklandó ételek, szerelem és környéke, egy mindenféle kreativitás nélkül öltözködő detektívfelügyelő és egy újabb bűneset, amit a kötet végére Dupin természetesen felgöngyölít. Ez a kiszámítható olvasmányosság lehet a sorozat titka. Aki korábban már jó barátságba került Georges Dupin felügyelővel, ezt a kötetet is szeretni fogja, és – hozzám hasonlóan – várja majd a folytatást. (Ami azt is jelenti, hogy akik idegenkedtek a korábbi bretonizmusoktól, ezt már ne vegyék kézbe.)

Mégsem állítanám, hogy kiszámítható a krimi. Amennyire összetett a viszony a sókitermelők, a helyi önkormányzat, a sóban utazó nagyvállalat és a minőség-ellenőrző laborok között, ugyanannyira gubancosak a résztvevők emberi kapcsolatai is. És ezek a kapcsolatok bizony tragédiákhoz és akár bűncselekményhez is vezetnek. A só a helyiek számára éppolyan értékes, mint az arany – ezért találó a magyar címválasztás (bár az eredeti, német cím magára a sóra, azon belül is a legfinomabb változatra, az ún. sóvirágra [fleur de sel] utal)

Miközben az olvasó főként arra kíváncsi, mi is történt valójában, sokat tud meg a tengeri só lepárlásának ősi mesterségéről. A jó minőségű só évszázadok óta változatlan módszerekkel kerül az óceánból a sótartóba Bretagne-ban (is). Megtudhatjuk, hogy a sót kitermelő paludier-k mennyire ki vannak szolgáltatva az elemeknek, hogy egy rossz időben érkező eső tönkre is teheti egy egész család megélhetését. Éppen ezért a sókitermelők egy része szövetkezetbe tömörül, és persze megjelenik a nagyvállalat, amelyik fel akarja vásárolni a jó minőségű, hagyományos és különleges módszerekkel művelt sótelepeket.

A történet, amelyet a második kötethez hasonlóan ismét Szalay Zsuzsanna profi fordításában olvashatunk, egy kicsit talán sötétebb a korábbiaknál. Így aztán üdítő színfolt a – szó szerint – rendre elénk ugró, szökött kenguru, aki remekül érzi magát a sóvidéken. Jelenléte pedig lehetőséget ad arra, hogy Bannalec egyrészt felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy némelyik zug az általa különösen kedvelt Bretagne-ban tulajdonképpen magában hordja a Föld összes éghajlati területét. Másfelől arra is figyelmeztet, hogy a klímaváltozás Franciaországnak e rejtett szegletét sem hagyja érintetlenül, és ehhez alkalmazkodnia kell az embernek is.

Jean-Luc Bannalec: Bretagne-i arany
Fordította: Szalay Zsuzsanna
General Press Kiadó, Budapest, 2024
296 oldal, teljes bolti ár 4290 Ft,
kedvezményes ár a kiadónál 3818 Ft,
e-könyv változat 2999 Ft
ISBN 978 963 452 8838 (papír)
ISBN 978 963 452 9118 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Nyárutón a Fehér Föld sóvidékét a fleur de sel mámorító ibolyaillata lengi be, ami az öreg sógazdálkodók szerint olykor különös hallucinációkat hív életre az emberekben. Dupin felügyelő éppen az egyik bretagne-i sótelepet kutatja át egy újságírónőtől kapott fülest követve, amikor a semmiből rálőnek, és tűzpárbajba kerül. A támadó kiléte ismeretlen, aztán egyik pillanatról a másikra a sóvidék kétes ügyeit feltáró hírlapírónak is nyoma vész.
A nyomozati szálak egyre inkább összekuszálódnak, így Dupin engedélyt kap a prefektustól, hogy a területén kívül eső Morbihan-öbölben is kutakodjon – azonban nem egyedül.
Minél mélyebbre ás a zavaros ügybe Rose felügyelővel az oldalán, annál több érdekellentéttel, személyes konfliktussal és csalással találkozik. A sóvidékek medencéinek mélyén különös rejtély lappang, és az apály végül felfedi a részvéttelen óceán legsötétebb titkait.