Vérparázs, bálnaút, hullámdisznó | Egill Bjarnason: A megkerülhetetlen Izland

Fazekas Erzsébet |

A könyv címe sok olvasóban egyből felidézheti a (közhelyesen) kötelező tudást: ez a jég, a gleccserek, gejzírek, hőforrások, a kitörés-közeli állapotban lévő, s olykor egész Európa légterét hamufelhővel fenyegető tűzhányók, a lávamezők világa. Az alcím – Hogyan változtatta meg egy kis sziget a világ történelmét? – viszont talán már csak kevesekben hívja elő a térség nagyon is sajátos történelmi, még inkább különleges geológiai múltjára, pláne, a kissé pikáns politikai, és nagyon helyi (árja) kulturális szerepére vonatkozó ismereteket. Az alábbi érdekességeket mazsoláztam ki nagy élvezettel Egill Bjarnason – időrendben kissé csapongó, de ezer évnél is jóval nagyobb időtávot átölelő – igen alapos feldolgozásából, amelyek bizonyára az újdonság erejével fognak hatni minden olvasóra.

Ki gondolta volna, hogy több világmárka is az izlandi piacon szokta kipróbálni új termékeit? Ha tetszést aratnak, itt érhető el a legmagasabb egy főre eső értékesítési arány. „Az ötletek, trendek gyorsan terjednek egy olyan közegben, ahol mindenki mindenkivel beszélget. Ez a homogenitás előnye” – véli a szerző, megemlítve, hogy a lakosság 70%-a használ Costco törzsvásárlói kártyát. Másban is utánozzák egymást a helyiek: Ed Sheeran 2019-es koncertjére 50 ezer jegyet adtak el, így a lakosság 15%-a hallgathatta élőben a zenészt. Viszont beszámol arról is, hogy a homogenitásnak vége is lehet. Az ezredfordulón a teljes lakosság 2,5%-a volt külföldi születésű, most minden második munkahelyet olyan dolgozó tölt be, aki az állás elnyerése után (!) érkezett az országba. A pandémia előtt szórványosan landoltak letelepedni szándékozók a reptéren, ma viszont Húsavikban, a kikötővárosban – ahol a könyv szerzője, Egill is él –, a lakosok 26 különböző országból származnak. A friss adatok szerint: a lakosság 15%-a (kb. 50 ezer ember) külföldön született, vagyis annyian, ahányan 1100 éve, a honfoglalás idején a vikingek voltak.

De vissza a különlegességekhez: vajon ki tudná találni az olvasó, milyen köze van Izlandnak a telefóniához? Nos, aki mobiljához bluetooth-t használ, okvetlenül mélyedjen el a szövegben, mert onnan megtudhatja, hogy négy vezető (skandináv) internetes cég munkatársai miként, s miért nevezték el ezt az eszközt az izlandiak Kékfogú Harald királyáról. Az ő rúna-monogramja képezi a bluetooth technológia logóját.

„Egy izlandi csak kétféle fát tud megnevezni: a karácsonyfát és azt a másikat” – idézi Egill a Shakespeare, illetve Korán-fordító Helgi Hálfdanarson ironikus megjegyzését. Oscar Wilde jóval kedvezőbb véleményt fogalmazott meg: „Izlandot a Föld legintelligensebb népe lakja, felfedezték ugyan Amerikát, de senkinek se szóltak róla.” Amúgy az amerikai kontinens felfedezését a tudósok inkább az útirány elvétésének tudják be: „A korlátaiban is lenyűgöző navigációs készségük történelemformáló elem” – fogalmaztak, bár itt inkább a navigációs készség hiányáról beszélhetnénk… Amúgy a nyelvészektől tudható, hogy külön szó utal a nyílt tengeren való eltévedésre. A szél különféle válfajait pedig 156 szócikk ismerteti az izlandi szótárban. És innen már csak pici ugrás az irodalom: a költészetről szól Edda 2. könyve, ahol Aegir a tenger istene és Bragi (a költészeté) beszélgetésében előjönnek a szóképek: „a csatabárd vérparázs, a tenger bálnaút, a hajó hullámdisznó, a vér sebtenger.”

Azt már csak az igazán vájtfülűek számára idézem, hogy e tájon új műfaj is született, ennek neve ríma (rímes, alliteráló elbeszélő költemény). Az izlandiak tehát írástudók voltak, és e készségüket saját(os) célokra is használták: történeteikkel, családi hátterüket fényezve, státuszukat akarták megszilárdítani. Adott politikai rendszerükben, központi hatalom nem lévén, a befolyásért a helyi családfők egymással vetélkedtek, ebben pedig a regék meg a bennük szereplő lények, a mindenható külső erők segítségére számítottak.

S ha már az írásbeliségről esett szó, említsük meg a germán nyelvek ősi írásrendszerét, a rúna-írást. Izland rúnaábécéje 16 jelből állt. A latin betűkkel szemben a rúna-jel szót, szókapcsolatot is jelenthetett. (A bluetooth b-je például nyírfa, termékenység, a th pedig jégeső, pusztítás, káosz.) Az első időrendbe szedett krónika 1609-ben jelent meg. Az evangélikus hitre való áttérés segítette az írástudás terjedését, magasabb szintre emelte az oktatást. Most átugrunk pár évszázadot egy talán mulatságos epizód kedvéért, hogy megtudjuk, miként uralta az 1970-es évek politikai (köz)hangulatát egyetlen betű. Heves viták indultak ugyanis arról, hogy legyen-e Z az izlandi ábécében, avagy eltöröljék és helyettesítsék mindenütt S betűvel. A lakosság fele azonban szerette a Z-t, bár lehet, hogy csak a pizzát szerette, s azért fogtak kampányba, hogy e szóban meg lehessen tartani… Az ország egyetlen nyomtatott napilapja, a Morgunblaðið újságírói egyenesen sajtóháborúban álltak ki a Z mellett. (A ð jel kiejtése hasonló az angol the mássalhangzójához.) A pizza maradhatott ugyan, de a harc amúgy kudarcra volt ítélve. Sokak megfogalmazása szerint ugyanis az izlandi nyelv kulturális rezervátum, ahol igen ritkák a kölcsönszavak. A telefon megnevezése egy ősrégi szóval sími – ennek jelentése hosszú fonál (most akkor erre a fonálra kellene kötni azt a bizonyos kék fogat – némi informatikai képzavart keltve)…

A szerzőhöz hasonlóan hadd csapongjak én is korszakok és témák között. „A sagák [ejtsd: szága] tudománynak indultak, fikcióként végezték” – fogalmazott Sigurður Nordal professzor, s akár arra is utalhatott, hogy a Vörös Erikről, illetve a fiáról, Leif Erikssonról írt Grönlandiak sagáját (ezek a vínlandi sagák) három emberöltővel később jegyezték le, mindjárt két változatban. A kutatók azt sem tartják bizonyítottnak, hogy ez a bizonyos Erik vörös volt… A grönlandi sagából viszont kiderül, hogy a fiú vágott neki az Atlanti-óceánnak, ugyanis – az ősi történet szerint – az „érdektelen felfedező” Bjarni volt rá hatással. (Bjarni ugyanis végighajózott ugyan Kanada partjai mentén, ám ügyet se vetett rá…) Nem így viszont Leif. Miután bárkákat vásárolt, rekonstruálva a korábbi véletlenszerű útvonalat, Bjarni nyomában elérte Labradort, Új-Fundlandot (Newfoundland), s ott 40 főnyi legénységével partra is szállt. Mindez, a saga szerint, 500 évvel Kolumbusz Kristóf előtt történt. A felfedezők meg jöttek-mentek. Innen el a világ más tájaira, mint Szerencsés Leif (akinek a Reykjavík főtemploma előtt álló 74,5 méteres szobra az amerikaiak ajándéka), máshonnan meg jöttek ide. A szigetre, amin rajtamaradt a Jégföld elnevezés, de volt már Hóföld, Gardar szigete és Thule is.

A leírások szerint 874 nyarán érkezett az a ’vakmerő első telepes’, aki itt is maradt. A norvég paraszt családjával, rabszolgáival jött, ma is őrzi emlékét egy öböl (Ingólshöfdi-fok). Az őt követő többi telepes nevét is feljegyezte Izland első történelemkönyve (a Landnámabók). Az is tudományos tény, hogy az izlandiak genetikai térképén jelentős az ír vonal. A reykjavíki deCODE génintézet kutatói, szekvenálva a Nemzeti Múzeumban őrzött 25 korai izlandi ember genomját, 2018-ban kimutatták, hogy a telepesek 57%-ban északi géneket hordoztak, 43%-nyi gén pedig kelta és vegyes eredetre utal. A népcsoportok (és gének) keveredésére a brit, ír szigeteken kerülhetett sor.

A könyv szerzője hajósinasnak állt, és kapitányától hallotta azt, hogy a grönlandiak, s nyilván az izlandiak is, csak lassan szoktak hozzá a helyi klímához: „…ezredek múltán fokozatosan váltak mind magabiztosabbá a zord éghajlat túlélésében. A skandinávok hirtelen érkeztek, sosem tanultak meg tökéletesen alkalmazkodni.” Tán így van, de azt már sose fogjuk megtudni, hogy a kapitány, a szerző Egill, vagy a fordító fogalmazott-e ilyen körmönfontan. Elég furcsa lehet „magabiztosan alkalmazkodni a klímához” és „fokozatosan érkezni”…

Tovább olvasva, egyre inkább úgy érzem, egyben Klímakönyv-enciklopédiát (is) vettem a kezembe. Vörös Erik egy globális felmelegedési hullámban telepedett le Grönlandon (előtte Izlandon), a hullámnak az 1600-as években ún. kis jégkorszak vetett véget. A NASA szerint ez nem más, mint a szélsőségesen alacsony naptevékenység, a vulkáni aeroszolok hűtő hatása. De lassan magam mögött hagyom a régészetet, az éghajlatkutatást, a genetikát, s visszatérek egy érdekes adalék kedvéért, az irodalomhoz: Tolkien, aki 800 évvel korábban lejegyzett lírai szövegekből tanult izlandiul, gyerekei mellé Reykjavíkból hozatott bébiszittert, s az ő meséiből, a sagákból merítve írta világsikert aratott könyveit.

• Olvass bele!

A könyv magyar kiadásának előszavában Egill keresztnéven említi a fordítót, meg a kiadói főszerkesztőt is, mert az izlandiak ritkán szólítják egymást vezetéknéven, pláne nem rang és cím szerint, legyen az illető akár az ország elnöke. Izlandon ez így szokás… A számtalan többi helyi sajátosság megismerésére, érdemes végigolvasni a rengeteg információt közlő, Izland-monográfiának is beillő könyvet. Akkor is tegyen így, ha az érdekli, mit keresett Eva Braun a szigeten. Hogy Hitler milyen ősi izlandi sportágat engedett nevezni az 1936-os berlini olimpián. Hogy mit láthatott a stadionban a Führer, ha maga is megnézte a sajátos népi hagyományú birkózás, a glima versenyeit. Vagy ha tudni akarja, mit csinált, kinél lakott Bobby Fischer, miként zajlott az évszázad sakkmérkőzése, hányszor hívta fel őt Henry Kissinger, győzelemre biztatva. Hogy miért van a különc (amúgy meghibbant) sakkfenomén sírja a reykjavíki temetőben, hogy mit tárgyalt Ronald Reagan és Gorbacsov Reykjavíkban.

Bár boldogan tovább adnám azt is, hogy mi volt a dánok, a britek, majd az amerikaiak szerepe a második világháború idején Izland (és az izlandi nők!) életében, de arról is csak vázlatosan írhatok, hogy az Apolló-11 legénysége miért az Askja térség fekete sivatagában készült a Holdra szállásra. „A modern Izland gleccserei, vulkánjai, hőforrásai és vasban gazdag kőzetsziklái párhuzamba állíthatók a 3 milliárd évvel ezelőtti Mars felszínével, amikor még annak a bolygónak a felszínén is víz folyt” – szól a tudományos magyarázat. Egill arról is beszámol, hogy az űrhajósok 27 kilónyi kő és por mintával: „egy szeletke Holddal” tértek vissza. Azt se részletezhetem, miért borul lilába hamarosan ez a táj is – aminek sok helyi örül. Egy gazda beszámolója szerint a csillagfürt elterjedése előtt évente többször le kellett zárni az utakat. A mindig erős szél apránként hordta a szigetet a tengerbe. A Laki vulkán 1783-as kitörése után kialakult, azóta mohával benőtt, mára pedig csillagfürtbe borult Eldhraun-lávamezőn az elvetett magok segítik a visszaerdősítést. Mert erdő ma a szárazföldi terület mindössze fél százalékát borítja.

Legyen kötelező házi feladat az olvasó számára kibogozni, mikor, miért, hol mondta Davíð Oddsson izlandi miniszterelnök Simon Perez izraeli politikustársának: „Önök Isten választott népe. Mi Isten fagyasztott népe vagyunk.” Érdemes megismerni, miként lett Izland – a sarkvidéki útvonalak igénybevételével segítve a szovjetek harcát a nácik ellen – „a globális háború transzatlanti fogaskereke”.

„Nem szoptatni akarom a nemzetet, hanem vezetni” – mondta egy kampánygyűlésen Vigdís Finnbogadóttir, a világon az első nő, akit közvetlen szavazással választottak államfőnek (LÁSD a beleolvasót). De a többi izlandi nő is nagy utat járt be az 1970-es években. Mivel a női bér a férfiakénak mintegy 70%-a volt, kiálltak magukért. A mozgalmat elindító középosztálybeli nők (a vörösharisnyások) bevásárláskor a pénztárnál kért összegnek csak 70%-át fizették – ahogy a munkaadók fizették őket. Az akcióból rendőrségi ügy lett ugyan, de ők mentek tovább: teljes országos leállásra szólítottak fel. Ezért aztán 1975. október 24-én a keflavíki reptérről minden délelőtti járatot töröltek. A banki vezetők maguk főzték a kávét, ők ültek be a pénztárakba, az iskolákban nem volt, aki tanítson, a gyerekeket a munkahelyükre vitték be a férfiak. A női dolgozók 90%-a vett ki szabadnapot. A háziasszonyokat délután kettőre a reykjavíki óratoronyhoz hívták. 25 ezer tüntető jelent meg. A Morgunblaðið címlapfotója világszenzációt keltett. Ezt a szabadnap-akciót 1975 után még ötször megismételték, aminek eredményeként a parlament 1986-ban törvényt hozott, három hónap fizetett szülési szabadság jár a nőknek.

Ilyen előzmények után indult, majd nyert 1980-ban Vigdís Finnbogadóttir, a Városi Színház művészeti igazgatója. Vigdís (nevének jelentése: hadistennő) „erőssége, hogy őszintén kíváncsi másokra, gyorsan képes személyes kapcsolatot létesíteni, tudja, hogyan kell jól hallgatni” – írja személyes interjúkészítési tapasztalati alapján Egill. Vigdís megkérdőjelezte a jogszabályt, hogy egyedülálló szülő ne nevelhessen gyereket. Miután elvált, örökbe fogadott egy hétéves kislányt. (A közönség soraiból akkor kérdezte tőle egy idős hölgy: „Asszonyom, ön szűz?” El tudjuk képzelni, hogy valaki ezt a kérdést feltenné a magyar államfőnek?) Mások azt firtatták, miért nincs mellette férfi. Kinek mondja el a titkait? Vigdís csak a hivatali ideje lejárta után (1996-ban) adott erre választ: „azért tudott egyáltalán indulni az elnökválasztáson, mert nem volt férje.”

Hogy milyen messzire jutott szociális téren Izland, jelzi az is, ma már az apáknak is jár négy hónapnyi szülési szabadság – és az országban a költségvetési kiadásokat a nemek közötti egyenlőség szempontjából is elemzik – tehát gender budgeting van érvényben. Az abortuszt pedig a terhesség 22. hetéig engedélyezik.

Izlandnak irigylésre méltó más történelmi-politikai sajátossága is van: egyetlen párt se szerzett soha egyedül többséget a parlamentben. Itt mindig koalíciós tárgyalások révén alakul a (10-12 miniszterből álló) kormány. Itt úgy látják, hogy a vezetői szerep betöltéséhez a karizma fontosabb, mint a politikai tapasztalat. „A választók olyat keresnek, aki úgy nyilatkozhat a CNN-en, szólalhat fel az ENSZ-ben, hogy ne emlékeztessen mindenkit arra, milyen kicsi szigetország Izland, ahol maximum 150 ezer főből (közéjük tartoznak a 35 feletti nők is) kerülhet ki az elnök.” (A népesség 2021-ben 372.520 volt.)

Talán korlátozott kíváncsiságom (kösz, Bjarni!) miatt éreztem kevésbé fontosnak a két izlandi világszépét, és hidegen hagy a világ legerősebb embere címet négyszer elnyerő Jón Páll Sigmarsson esete – de elismerem, hogy az izlandi büszkeség nem hagyhatja őket említetlenül. Lelkesen olvastam viszont, hogy mennyi nőre lehetnek büszkék a hűvös/hideg szigeten. Kezdve Izland első női és a világ első nyíltan meleg miniszterelnökén (Jóhanna Sigurðardóttir), majd jött az első női bankvezér (aki a férfiaknál konzervatívabban értékeli a kockázatot), rendőrfőnök, börtönigazgató, glima-szövetségi elnök, juhtenyésztő egyesületi elnök – még püspök is… Ezt követte a térhódítás a jog, az építőipar, az újságírás terén is. Szavamra, lelkesen folytatnám – de inkább olvassák el a sok érdekességet a szerző tálalásában!

Egill Bjarnason:
A megkerülhetetlen Izland.
Hogyan változtatta meg
egy kis sziget a világ történelmét?
Fordította: Fejérvári Boldizsár
Figura Könyvkiadó, Budapest, 2023
266 oldal, teljes bolti ár 5199 Ft

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Izland története 1200 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy kiábrándult viking kapitány és haszontalan navigátora zátonyra futott az Atlanti-óceán északi részén. Ettől kezdve a sziget már nem csak a sarkvidéki madarak fészkelőhelye volt. Egy olyan nemzet otthona lett, amely csendesen, ám kulcsszerepet játszott az általunk ismert világ alakításában.
Kezdve azzal, nem Kolumbusz, hanem az izlandiak fedezték fel először Amerikát, de túl szerények ahhoz, hogy beszéljenek róla. Ha nincs Izland, az ember nem tette volna be a lábát a Holdra, és Tolkien soha nem írta volna meg A Gyűrűk Urát.
Ez a könyv történelmi körútra vezeti az olvasókat, bemutatva, hogy Izland milyen döntő szerepet játszott olyan változatos eseményekben, mint a francia forradalom, Izrael állam megalapítása vagy a női egyenjogúság kivívása. Ez a szerény nép újra meg újra a történelmi események frontvonalában találta magát és formálta az általunk ismert világot.

Egill Bjarnason nagy hírnevet szerzett magának újságíróként. Médiát és politológiát tanít az Izlandi Egyetemen. Ezt a könyvét számos európai ország nyelvére lefordították.