»Budapest formáját az adja meg, hogy milyen hangulatban van, aki nézi.« | Budapest Nagyregény*

● A   T Ö R V É N Y E K
M E G H A L N A K,
A   K Ö N Y V E K   S O H A ●

H. Móra Éva | 

Fokozott figyelem övezte 2023-ban fővárosunkat: ebben az évben volt 150 éve, hogy Pest, Buda és Óbuda egyetlen várossá egyesült. Sorra-rendre jelentek meg tehát ez alkalomból különböző könyvek, albumok, nyílt kiállítás, készült film, s a rendezvényekről még nem is beszéltünk. Ezek közül kiemelkedő vállalkozás és igazi csemegének számít a Budapest Nagyregény – már csak különlegessége okán is.

Különleges, mert Budapest huszonhárom kerületéről más-más szerző írt, kortárs íróink színe-java. Mivel az előzményekről, az előkészületekről is sokat olvashattunk, mire megjelent a könyv, már rengeteg információ birtokában voltunk. Megtudtuk többek között, hogy lehetett kerületet választani valamilyen kötődés alapján; de arra is akad példa, hogy valaki nem ragaszkodott konkrét városnegyedhez, elfogadta, amit a „gép dobott”. Az is ismert, hogy az írók szabad kezet kaptak, csupán néhány megkötésre kellett figyelniük, az egyik a terjedelem volt, egy másik pedig olyan elvárás, hogy legalább két idősíkon játszódjon a történet. Szinte valamennyi novellában az egyik idősík a múltnak egy olyan szakasza, amelyet a szerző tapasztalatból nem ismerhet, így igen sok kutatás, múltba merülés, utánaolvasás előzte meg az alkotói folyamatot. Az elbeszélések legtöbbje imponálóan gazdag, aprólékos háttérismeretről tanúskodik. Különlegesség az is – mint a könyvbemutatón kiderült –, hogy egy pályázat keretében a fővárosiak küldhettek be családi történeteket, melyeket aztán a kötet szerzői szabadon felhasználhattak. A huszonhárom elbeszélés értelemszerűen huszonháromféle stílusban, megközelítésben íródott, de – a szerkesztők elképzelése szerint – mégis egységes egészet alkotnak, ahogyan maga a főváros is sokszínűségében egész.

Mivel sok-sok nyilatkozat, beharangozó, podcast-sorozat található a könyvről a különböző internetes oldalakon, ezért a továbbiakban inkább szubjektív olvasásélményeimről számolok be. Izgalmas volt egy-egy írásban ráismerni egy korábbiban olvasott részletre: némelyik csak érintőlegesen kapcsolódik egy másikhoz, több helyen viszont igen szoros ez a kötés. Így az első fejezetben (Cserna-Szabó András) megismert Virág Jakab alakja, aki egy hányatott sorsú zsidó család utolsó sarja, még két helyen felbukkan úgy, hogy beszélnek róla. (Nagyon szubjektív megjegyzés: alakja, a család históriájába való beágyazottsága emlékeztetett Mikszáth művére, A Balóthy-domíniumra.) Haláláról egy idegenvezető szavaiból értesülünk, igen áttételesen, három macska megjelenéséhez kapcsolva. Bizarr, hogy az idegenvezető – akit a szerző, Kemény István magával az elbeszélővel azonosít – a szenvtelen ismertetésbe egy zsoltár szövegét illeszti: „Teremts új szívet belém / s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet!”

• Olvass bele!

Ugyancsak egy teljes élet ívét ismerjük meg két fejezetből, Tábori Pálét. Németh Gábor Zsidó nyaralás című, a XIII. kerületről szóló elbeszélésében – megkapóan szép, tökéletesen szerkesztett írás! – Tábori gyermek- és időskoráról majd haláláról olvashatunk; az azt követő, zuglói írás szereplői, Edit és családja pedig a férfivá érett, nős Táborival találkozik. Kiderül, hogy Edit élete kislánykorában összeért a kisfiú Tábori életével. E zuglói részt Tóth Krisztina írta, s több szempontból is emlékezetes. Az említett kapcsolódáson kívül figyelemre méltó a legmesszebbmenőkig korhű ábrázolás: Tóth „ügyel a részletekre” – ahogy a korra jellemző Aranypók-jelmondat hirdette. Hősei polgári származásuk miatt nem szerezhettek diplomát, egyszobás lakásban szoronganak hárman, az asszony Caola hajlakkot használ és parókát visel, munka után a Vidám Parkba készülnek a gyerekkel, ezért ünneplőbe öltöznek, a férfi váltás inget visz a munkahelyére, a hullámvasutazás után a lacikonyha talponálló pultjánál esznek, hazafelé a villamos fapadlós, nyitott kocsijában utaznak. Szó esik még a Thököly út 61. legendás erkélyszobráról, a titokzatos magányos nőről. De nem ez a sok apró kellék a novella fő értéke. Megindító a megvalósulatlan álom motívuma a cselekményben, de még fájóbb annak a folyamatnak a finom, sejtető bemutatása, ahogy egy család életének eseményei lassan semmivé foszlanak a nemzedékek emlékezetében. A gyerekből felnőtt lesz, s ami szüleinek fontos volt, neki már nem az. „Sanyi arra még emlékezett…” – aztán már arra sem. S mikor elmerengene egy doboznyi előkerült fénykép fölött, felesége szavai hűtik le: „Erre most nincs idő.”

A már említett Kemény István-írás nemcsak Virág Jakabot idézi meg, hanem a VIII. kerület tót szemetesfiúját is. Alakját Szvoren Edina teremtette meg, szintén bámulatosan hű korrajzzal körítve, kitérve az akkor jellemző munkáslázadásokra, -megmozdulásokra. Kemény fejezetében, a XXII. kerületében filozofikus eszmefuttatás kíséretében tér vissza a szemetesfiú: „…olyan gondolatai voltak, hogy Isten szemében nincsen szemét. […] ha ma élne, talán író lenne vagy költő, mert olyan gondolatai voltak, hogy aki énekel, annak mindig igaza van. Nem lehet, hogy tulajdonképpen az író is egyfajta szemetesember?” Ugyanez a fejezet a csepeli nutriákról is beszél; velük a csepeli fejezetben, Szécsi Noémi elbeszélésében találkoztunk. Érdekes írás ez is. (Melyik nem az?) Éppen a rendszerváltás utáni időkbe kalauzol minket, amikor még a régi beidegződésekkel működik az amatőr színjátszókör: próbálják a munkásmozgalmi darabot, de a bemutatóra már nem kerül sor, „fentről” lefújják. Pedig Erának, az egyik szereplőnek ez kitörési lehetőség lett volna: ha felveszik a Színművészetire, végre nem kell apja büdös nutriatenyészetében gürcölnie, ebédre nutriapörköltet ennie. „úgy kell az ételre gondolni, mint a nyúlpaprikásra. »Képzelj rá tapsifüleket« – mondta anya…”

A víz az összekötőelem a XV. kerület fejezetében. Karafiáth Orsolya az újpalotai víztoronyházról, annak lakóiról írt, nemzedéki és politikai ellentéteket is bemutatva egy családon belül. Fölsejlik a valahai Liva-malom története is Liva Mária emlékeiből, aki Gábor Veronának meséli családja s a malom történetét. Élelmes felmenői sokszorosan kihasználták a víz adta lehetőségeket, majd amikor a vállalkozást államosították, minden pusztulásnak indult. Verona a történet hallgatásakor még bőrgyári dolgozó, később „főelvtársné” lesz… Karafiáth is hiteles, pontos adatokkal támasztja alá a cselekményt, ennek ellenére nem dokumentarista mű született a tollából. Két szereplője ismét egy másik írásban tér vissza: Dunajcsik Mátyás Wings of Désiré című, a XVIII. kerületről szóló novellájában. Ennek kezdő mondata – „Ha a repülés az Angyalok ajándéka volt az embereknek az elveszett Paradicsomért, a repülőtereket biztosan a Sátán tette a csomaghoz” – máshol újra felbukkan. Vámos Miklós óbudai írása saját élményből született: a Duna habjai kisodortak elé egy szétázott, valahai könyvtári könyvet – ez a könyv aztán ismét megjelenik egy másik fejezetben is. És így tovább… Mán-Várhegyi Réka is saját élményeit vette alapul Kőbányáról szóló naplórészleteiben, ahogy Háy János is a XII. kerület lakójaként ír a Hegyvidékről s a biopiac kapcsán a közelmúlt történelméről, emberekről, viszonyulásokról.

Kerülettől függetlenül többször említik a Rókus kórházat, többször beszélnek Houdiniről, a híres illuzionistáról, szó esik a Népsziget állatseregletéről – és végigvonul a könyvön a kivándorlás vagy a kivándorlás lehetőségének motívuma.

Terjedelmi okokból megálljt kell parancsolnom az ismertetésnek. Talán végül még Simon Márton írását említeném. A IX. kerületben két párhuzamos szilveszter estének lehetünk tanúi, az egyik az ezredfordulón játszódik Verával, a másik 1924-ben, Gézával. A két főhős közös vonása a magány, a bizonytalanság. Mindkét történetben kulcsszerep jut a Fradi-pályának: Géza is, Vera is tűzijátékot lát a stadion felől. Géza a jövőt vizionálja marslakók képével, Vera látomásában a múlt jelenik meg ősmedúzákkal.

Talán megértik, hogy rengeteg arra érdemes fejezetre, részletre nem térhettem ki. El kell olvasni!

Budapest Nagyregény
Szerkesztette: Péczely Dóra, Szeder Kata, Tasnádi István, Valuska László
Szerzők (a képen a kerületek sorrendjében):
I.: Cserna-Szabó András; II.: Krusovszky Dénes; III.: Vámos Miklós; IV.: Tompa Andrea; V.: Bartók Imre; VI.: Fehér Renátó; VII.: Kemény Zsófi; VIII.: Szvoren Edina;
IX.: Simon Márton; X.: Mán-Várhegyi Réka; XI.: Nagy Gabriella; XII.: Háy János; XIII.: Németh Gábor; XIV.: Tóth Krisztina; XV.: Karafiáth Orsolya;
XVI.: Kiss Noémi; XVII.: Grecsó Krisztián; XVIII.: Dunajcsik Mátyás; XIX.: Závada Péter; XX.: Szabó T. Anna; XXI.: Szécsi Noémi; XXII.: Kemény István; XXIII.: Dragomán György
Budapest Brand, Budapest, 2023
492 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft,
online ár a libri.hu-n 4740 Ft,
e-könyv változat 3900 Ft
ISBN 978 615 018 7570 (papír)
ISBN 978 615 019 6022 (e-könyv)

* * * * * *

Beszélgetés Krusovszky Dénessel a Budapest Nagyregény kapcsán

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

„Budapest formáját az adja meg, hogy milyen hangulatban van, aki nézi. Gyere, gyere, bárki vagy is, csinálj egy Budapestet.” Ez az Esterházy Pétertől származó idézet lett a Budapest Nagyregény mottója, egyben kulcs a város megértéséhez, játékszabály a könyv megírásához és útmutató az olvasásához.
A város története ugyanis elbeszélhetetlen. Folyamatosan alakul, formálódik, miként a város szövete Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítése óta, és vég nélkül hömpölyög, ahogy az eredeti részeket hol elválasztó, hol összekötő nagy folyó. Ahány korszak, ahány kerület, ahány család, annyi nézőpont, annyi kapcsolódás és annyi élmény.
A városegyesítés 150. évfordulója alkalmából készült alkotás egyszerre pillanatkép és szellemi emlékmű. Ebben a városregényben a szövegek térképek: az olvasó Budapest különböző kerületeit, korszakait, utcáit, épületeit járhatja be, és közben mindenhol emberekkel, sorsokkal találkozik. S bár bőven merít az elmúlt másfél század élményeiből, a jelen hangulatáról, világképéről, kihívásairól és álmairól is mesél.