Messzi földeken, de magyar szájíz szerint | Raskó Gabi: Hoztok nekünk túrórudit?

H. Móra Éva |

Rendhagyó módon a könyv küllemével kezdem. Nem véletlen: unokáim – amint meglátták a kezemben Raskó Gabi könyvét, melynek nagyszerű illusztrációit Grela Alexandra készítette – mind rácsodálkoztak a színpompás borítóra.

Körkörösen komponált képek veszik körül a szerző nevét és a címet, s e képecskék – sugallva a tartalmat – a különböző népek életéből, kultúrájából merítenek. Látunk itt sombreróban gitározó, nagy bajuszú mexikóit, Bali szigetén robogózó nőalakot, angol gárdistát; látunk építészeti remekeket Európából, és látunk egzotikus növényeket, állatokat Afrikából, Ázsiából, Ausztráliából. Ha belelapozunk, folytatódik az élmény: immár országok szerint, a szövegek illusztrációjaként köszöntenek a kedves, gyerekalkotásokra emlékeztető rajzok, kisebb és egész oldalas méretben is. De ez sem minden: a fejezetcímek is színes-mintás, szabálytalanul dülöngélő betűkből állnak össze – pontosan, mintha gyerekkéz írta volna őket.

Ennyiből is kitalálható, hogy a „túrórudis” kötet célközönsége a legfiatalabb korosztály. Miért éppen ez a csemege került a címbe? Aki huzamosabb ideig élt már külföldön, tudja; aki meg nem, az a könyvből tudja meg: a túrórudi magyar specialitás, a világon sehol nem ismernek hasonlót. (Ugyanez mondható el a szaloncukorról is.) Nagyon tud hiányozni, ha nincs. Mint ahogy nagyon tud hiányozni az anyaországban maradt ház, a környék, az iskola vagy óvoda közössége, hiányoznak az otthon maradt rokonok, barátok. Nehéz lépés a gyerekeknek a külföldre költözés. Nehéz a felnőtteknek is: sok-sok fontolgatás, mérlegelés, beszélgetés előzi meg – de a döntést mégiscsak a felnőttek hozzák. A család kisebbjei legtöbbször a kész ténnyel szembesülnek. Ezt jó esetben – és a könyvben bemutatott családokra ez jellemző – közös tervezgetés követi: akkor járnak el bölcsen a szülők, ha nem titkolják a várható nehézségeket, de mégis nagy kalandként igyekeznek felfogni az áttelepülést, hangsúlyozva a pozitív lehetőségeket.

A szorongás elkerülhetetlen, de csökkenthető. Erre vállalkozott Raskó Gabi: külföldön élő magyar családokat keresett, akik őszintén számoltak be a kiköltözés körülményeiről s a kintlét mindennapjairól. Mindezt a segítés szándékával, hiszen Gabi maga is megtapasztalta gyermekként. Nagyon rokonszenves bevezetőben szólítja meg olvasóit. Röviden mesél arról, hogy ő – és kisfiúként a férje is! – átélte, ami az országváltással jár, felnőttként pedig már tudatosan döntöttek úgy, hogy néhány évre gyerekeikkel is külföldre költöznek. Így azok is részesei lehetnek az ezerféle új impulzusnak, ami egy idegen kultúrában éri az embert; az ő látókörük is szélesedik, ők is nyitottabbak, elfogadóbbak lesznek. Saját élményeikről két fejezetben is mesélnek – nem titkolva, sőt hangsúlyozva a nehézségeket – ettől még hitelesebbé válik a könyv.

Azzal is befogadhatóbbak a történetek, hogy ezeket a családok gyermekei mesélik el, az ovis korúaktól kezdve a kamaszokon át egészen az ifjakig. (Természetesen a nagyon kicsik helyett a szülőké ez a szerep, és az is természetes, hogy a történeteket végül a szerző gyúrta egységes szöveggé.) Érezhető, hogy a parttalanság elkerülése érdekében a mesélők szempontokat kaptak, így szó esik először is a családról – ez is sokféle: magyar szülők vagy vegyes házasság; bizonyos időre mentek vagy véglegesen, esetleg már haza is jöttek; a gyerekek közül ki született itthon, ki a másik országban; teljes vagy csonka családról van-e szó stb. Ezt követi a közvetlen lakóhely és környezet bemutatása, az ország, a különös szokások, hagyományok, ételek; különös figyelmet szentelnek az iskolának. Aki itthon is járt iskolába, össze tudja vetni a kintivel; aki bizonyos idő után itthon folytatja tanulmányait, az is, bár másképpen. Lehangoló az összehasonlítás eredménye… Szinte kivétel nélkül a magyar iskola merevségére panaszkodnak, egyedül a Japánban élő gyerekek tartják túl szigorúnak a kintit.

• Olvass bele!

Minden bemutatkozásban szó esik még a nyelvhasználatról, minden gyerek ismeri és használja a nyelvünket – a kint születetteknek édesanyjuk tanítja meg. Olvasnak magyar könyveket, néznek magyar filmeket, hallgatnak magyar zenéket. Tartják a legfontosabb magyar ünnepeket, főzik a magyar ételeket – persze az adott ország szokásaiba ágyazva. Több helyen is olvashatunk a kinti magyarok közösségteremtő törekvéseiről, klubjairól. Fontos az identitás kérdése: ezek a gyerekek magyarnak vallják magukat.

Néhány érdekesség innen-onnan: a japán iskolákban nincs takarító személyzet, a gyerekek tartják tisztán és rendben a tantermeket, a folyosót is. # Egy mexikói lakópark egyik portása az ajtó előtt, egy szőnyegre feküdt aludni, hogy így védelmezze a családot a betörőktől. # A többnyelvű gyerekek hamar megtanulják a kinti nyelvet, de gyakran mulatságosan belekevernek egy-egy idegen szót a magyar beszédükbe. # A kinti magyar ovisok kedvenc meséi az Anna, Peti, Gergő, a Bogyó és Babóca, a Kuflik. # A brazil iskolák kapuit gyakran fegyveres őrök vigyázzák, tartva az emberrablóktól. # Szaúd-Arábiában fallal körülvett lakónegyedben élnek a más nemzetiségű ott-tartózkodók, rájuk nem vonatkoznak a falon kívüli megkötések. # Balin földrengésriadókat tartanak az iskolákban, de kígyószakértők is okítják a diákokat a megfelelő ismeretekre. És így tovább – kaland maga a könyv olvasása is!

A vallomások után fotókról is megismerhetjük a nyilatkozó családokat, majd hasznos tippeket olvashatunk Szabó Vivien, svédországi magyar pszichológus tollából.

Gondolkoztam, milyen idézetet válasszak a könyvből. Szépek, szívhez szólóak a szerző záró sorai, de inkább egy gyerek gondolatai mellett döntöttem: „Szeretném, hogy amikor valaki az én történetemet olvassa, ne az jusson eszébe, hogy […] mindenképpen el kell […] költözni ahhoz, hogy boldog legyen az ember. Inkább azt szeretném, ha az látszana az én történetemből, hogy igenis lehetséges az élet minden területén, az iskolában, a buszon, a villamoson, az orvosnál, bárhol jobban, kedvesebben, nagyobb tisztelettel fordulni egymáshoz, és hogy ezt Magyarországon is megtehetik az emberek. Vannak, akik most is így élnek ott, de olyan jó lenne, ha sokkal-sokkal többen gondolkodnának így, és sokkal-sokkal jobban vigyáznának egymásra. […] …ahol az lesz a megszokott, hogy segítjük és bátorítjuk egymást, mert az csodálatos lenne!”

Úgy legyen.

Raskó Gabi: Hoztok nekünk túrórudit?
– Külföldön élő magyar gyerekek
igaz történetei
Illusztrációk: Grela Alexandra
Zazie Books Kiadó, Budapest, 2023
168 oldal, teljes bolti ár 6699 Ft,
online ár a bookline.hu-n 5950 Ft
ISBN 978 615 568 4081

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mit éreznek azok a magyar gyerekek, akik külföldre költöznek? Hogyan telnek a napjaik? Milyen élmények érik őket és milyen nehézségekkel kell megküzdeniük? Hogyan tartják a kapcsolatot Magyarországgal, a magyar barátokkal, rokonokkal? Mit szeretnek Magyarországon és mit változtatnának meg, ha tehetnék?
A Hoztok nekünk túrórudit? hét Európában (Ausztriában, Németországban, Svájcban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban) és hét Európán kívül (az Egyesült Államokban, Szaúd-Arábiában, Japánban, Indonéziában, Dél-Afrikában, Ausztráliában, valamint Mexikóban és Brazíliában) élő magyar család igaz történetét mutatja be.

Valamikor természetes volt, hogy aki tehette, külföldön is gyarapította tudását vagy kereste a boldogulását. A II. világháború után azonban, egészen a rendszerváltásig ez a lehetőség csak keveseknek adatott meg. Gyerekkoromban, diplomata szüleimmel magam is évekig éltem a Közel-Keleten és Dél-Amerikában, később pedig, amikor amerikai egyetemeken tanítottam, a gyerekeim is megtapasztalhatták ennek az életmódnak az előnyeit és az olykor sérülésekkel járó nehézségeit. Hogy milyen érzés »új gyereknek«, »másnak« lenni, idegen kultúrákhoz, szokásokhoz, nyelvekhez alkalmazkodni. Ma már, amikor százezrek költöznek rövidebb-hosszabb időre külföldre, ezekkel a kérdésekkel egyre többen találkoznak. Raskó Gabi hiánypótló könyve nekik szeretne segíteni úgy, hogy az új közegbe való beilleszkedés közben ne veszítsék el a kapcsolatukat a szülőhazájukkal és a magyar kultúrával. – Kepes András író, újságíró, televíziós műsorkészítő, egyetemi tanár

Szerepelnek a könyvben olyan gyerekek, akik Magyarországon születtek és olyanok is, akik külföldön. Van család, ahol mindkét szülő magyar, és van, ahol csak az egyik. A családok egy része úgy gondolja, hogy egyszer hazatér Magyarországra, egy másik része nem tervezi, hogy visszaköltözik, és van olyan család is, amely már visszajött. Ami közös a könyvben szereplő gyerekekben: mindannyian beszélnek magyarul, és mindannyian szeretik a túrórudit. Minden család története egy fejezet és szinte mindegyik fejezetben a család valamelyik gyermeke a mesélő, akitől hallhatjuk az ő történetüket. Vannak köztük egészen kicsik, bölcsisek vagy ovisok, helyettük a szüleik mesélnek a könyvben, de vannak általános iskolások és gimnazisták is, akik a saját gondolataikat osztják meg.