Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen 2. – Muhi Andris és az ordított világ (részlet)

Prológus

Dirr! Vágódott be nagy robajjal
Az ajtó, és a vaslakat
– Mert az is volt ám rajta, hajjaj –
Kajánul hozzátette: „Katt!”
Aztán nyomasztó, néma csend lett,
S a rab fülében visszacsengett,
Dörgőbben, mint imént e dirr:
„Lakolni fogsz ezért, Emil!”
És ott visszhangzott mennydörögve
Egy rázkódó pocak zaja:
„Hahahha, hahha, hahhaha!
Kattanjon rá a pince pöcke!
A kínkamrába jutsz ezér’,
Te packázó levélpecér!”

A levélpecérnek becézett,
Megilletődött illető
A kínkamrában körbenézett,
S azt mondta meglepetten: „Öööö…”
Maszat-hegy 1-em olvasója,
Nem feledkeztél meg te róla,
Emlékszel arra még talán,
Hogy ott, a hegy túloldalán,
A Paca cár várbörtönében
Emil bácsi, a hű barát
Önként áldozta fel magát
Hősünk szökése érdekében,
S a jó postás a fogdmegek
Pacás markában ottrekedt.

Én elfelejtettem, bevallom,
Fejemből, huss, úgy tovaszállt,
Mint gyermekpracliból a ballon,
Ha elengedte fonalát –
Könyvem ki volt már adva jócskán,
Mikor az egyik olvasócskám,
Egy sírós szemű kisleány
Megkérdezett egy est során,
Hogy „Emil bácsival mi történt?”.
Csak akkor kaptam észbe én
A könyvtár gyermekrészlegén
(Amikbe járok én időnként),
Hogy „ejnye, Varró Dániel,
Nem varrtad ezt a szálat el”.
És akkor szentül megfogadtam,
El is mondtam mindenkinek:
Lesz folytatás, s megírom abban,
Hogy Emil bácsival mi lett.*

Köt hát az ígéret, mi szép szó,
Be kell hogy tartsuk, semmi cécó,
Hogy „kockulhatsz a gép előtt,
Csak írjál leckét még előbb,
Meg menjél el fürödni szépen,
Most vacsorázz, most moss fogat”,
S ha megcsináltad dolgodat,
És végre játszhatnál a gépen,
Azt mondják: „holnap iskola,
Nyomás aludni, kiskoma!”

Ilyesmit én sosem csinálnék,
Méltán mondhatni rá: ne már!
Mert nagy piszokság ez, kiváltképp,
Ha még csak este tízre jár…
De ejnye, kissé mintha távol
Kerültem volna én a tárgytól,
Holott ez helytelen dolog,
Kis olvasóm még unni fog;
Pedig e könyv eleji stancák
Célja az volna biztosan,
Hogy megragadják izmosan
Figyelme szertelen grabancát,
S ne is eresszék többet el –
De engem ez nem érdekel.

Én szeretek fecsegni hosszan,
Vidít a szó, mi szerteszét
Szalad, de mégis összekoccan.
Be szép a könnyű, halk beszéd!
Imádom sodrását a dalnak,
A szemtelennek és badarnak,
És irritál a vasszigor,
Mi sürgetően tapsikol,
Hogy: fekvőtámasz! fókajárás!
Híd! spárga! bukfenc! és a síp,
Mi közben szájában visít,
Az értelmetlen ordibálás,
A fej, mi céklánál lilább,
E harsány, ordított világ.

Emil bánál tartottam épp én
– A rab, mint most már tudjuk, ő –
Ki lent, a kínzókamra mélyén,
Ki tudja, mért, azt mondta: öööö…
Nos, azért mondott öööö…-t a bácsi,
Mert ahogy szétnézett kíváncsi
Szemekkel, azzal szembesült,
Hogy ott csupán egy ember ült,
S egy kínzóeszköz volt csak ottan,
Egy tök formájú, furcsa lant,
Azt cincogtatta ott alant,
Saját dalától meghatottan,
Egy ősz, kivénhedt trubadúr,
A Teremburás Öregúr.

Varró Dániel:
Túl a Maszat-hegyen 2.
– Muhi Andris és az ordított világ
Jelenkor Kiadó, Budapest, 2023
308 oldal, teljes bolti ár 4999 Ft,
online ár a bookline.hu-nál 4250 Ft