Michael Benson: Zsidó gengszterek a nácik ellen (részlet)

Bevezetés | A nagy pofán vágás

„Szóval akkor lecsaptunk rájuk. Odamentünk, fogtuk az összes istenverte jelvényüket, aztán szarrá vertük őket. Adtunk nekik rendesen. Én ezért senkitől sem fogadtam volna el pénzt. Hazafias kötelességem volt.” (Mickey Cohen amerikai gengszter, 1938)

Mohón faltam a képregényeket már akkortól, amikor még csak 12 centbe került egy szám, vagyis a hatvanas évek közepétől. Akkoriban hat üres kólás üvegért is lehetett cserélni egyet az utcasarkon. Gyűjtöttem ezeket a füzeteket, tanulmányoztam a történeteket, nyaranta pedig bámultam a megfilmesített változatukat a kertmoziban.

Így aztán határozottan állíthatom, hogy a legpompásabb képregényfüzet-címlap a Captain America Comics legelső száma (a CAC-1) volt, Joe Simon és Jack Kirby alkotása. Kiadója pedig a Timely Comics, amely később Marvelre változtatta a nevét.

A címlapon az 1941. márciusi dátum állt, ám már egy héttel 1940 karácsonya előtt megjelent az újságosoknál. Ez a dátum azért fontos, mert csaknem egy évvel Pearl Harbor, majd az Egyesült Államok kényszerű világháborús hadba lépése előtt vagyunk. 1940 folyamán Adolf Hitler csapatai elfoglalták jószerével egész Európát, és már nemcsak katonai, hanem civil célpontokat is bombáztak Nagy-Britanniában. Zsidókat terrorizáltak és gyilkoltak. Hitler olasz szövetségesei ellenőrzésük alatt tartották Észak-Afrika tekintélyes részét, a japánok pedig több területet elfoglaltak Kelet-Ázsiában és a csendes-óceáni szigeteken. Amerikában mégis sokan gondolták úgy, hogy az országnak semmi oka sincs belépni a háborúba. Az itteni fasiszták fennen hirdették, hogy Hitler igaz ügyet képvisel, mert az Amerikát a harmincas években szürke ködbe borító gazdasági válság mögött „zsidó bankárok” és „zsidó kommunisták” álltak.

A piros-fehér-kék színekben pompázó Amerika Kapitány ezt nem tűrhette. Ő eredetileg a szürke kis Steve Rogers volt Brooklynból, akit a tudósok szuperkatonává injekcióztak fel, félelmetes harcossá, aki egymagában képes a frászt hozni a tengelyhatalmakra.

A kapitányt a CAC-1 borítója mutatta be az amerikai ifjúságnak. Ő volt az, aki behatolt Hitler bunkerének legmélyére, csillagos pajzsával könnyedén elhárította a náci őrök lövedékeit, majd megsemmisítő jobbhorgot mért Hitler állkapcsára.

Az üzenet egyértelmű volt: még egy felfegyverzett náci sem lehet méltó ellenfél egy kemény öklű amerikai srác számára.

Ez persze álomvilág volt, élvezetes mese olyan fiúknak, akik egyszer, később majd katonaként szolgálhatják a hazájukat. Csakhogy Amerika egyes városaiban a harmincas években, a nagy gazdasági válság idején a náciverés nem csupán álom volt, hanem valóság is. Azok pedig, akik művelték, ugyan nem viseltek nemzetiszínű ruhát, de az ütéseik igaziak voltak, ők pedig a maguk módján hősök.

A második világháború és a holokauszt borzalmainak közismertté válása óta a zsidók és a nácik kapcsolatáról leginkább a koncentrációs táborok felszabadítását megörökítő fényképek szólnak, a csontsovánnyá fogyott zsidó túlélők képei, és a megszámlálhatatlan halottéi.

Erről a lidércnyomásról persze sohasem szabad megfeledkeznünk, nehogy még egyszer megtörténhessen, a magam részéről mégis ezzel a könyvvel toldanám meg a zsidók és a nácik közös történetét, egy olyan kötettel, amelyben a benne szereplő kemény zsidó gengszterek – olyanok, mint Meyer Lansky, Longie Zwillman, Sparky Rubenstein, Mickey Cohen, Abraham Reles, Buggsy Goldstein és Harry Strauss, valamint a Herb Brinhez hasonló újságírók, továbbá olyan profi bokszolók, mint Barney Ross, Nat Arno, Abie Bain és Puddy Hinkes már a harmincas évek végén észrevették, hogy a náci veszedelmes fajta, és Amerika Kapitányhoz hasonlóan jól odasóztak nekik.

Következzék hát a legendás harc története, amely Hitler amerikai hívei, az Amerikadeutscher Volksbund, vagyis Amerikai Németek Szövetsége, valamint az Ezüst Légió, illetve azok között az amerikai zsidó hazafiak között folyt, akik a két óceán közötti kontinensen bizonyították be, hogy egy nácinak is akadhatnak kellemetlenségei.

A legtöbb amerikainak ugyan a második világháború végéig fogalma sem volt a szervezett hitleri népirtásról, viszont az amerikai zsidó közösségek már korábban is tudták, hogy valami nagy szörnyűség zajlik odaát. Az Európából kapott leveleik ugyanis beszámoltak arról, hogy sok zsidót deportáltak, és közülük senki sem tért haza.

Így aztán amikor egy amerikai zsidó férfi hallotta a helyi nácik antiszemita hablatyolását, jól tudta, mi ennek a célja, és nem röstellt erőszakkal válaszolni rá.

Tévedés ne essék: ebben a könyvben a gengszterek állnak a jó oldalon. Ha meg akarjuk érteni, miért, Myron Sugermanhez kell fordulnunk, annak a Barney-nak a fiához, aki Newark utcáin harcolt a nácik ellen. Myront ilyen emberek nevelték, és 2016-ban elbeszélt egyet-mást Robert Wienernek, a New Jersey Jewish News újságírójának a válság idején lezajlott náciellenes harcokról. Neki már kisgyerekkorában meséltek ezekről.

Myron kerek perec tagadta, hogy az apja és a társai bármilyen tekintetben gazemberek lettek volna. Gengszterek? Hát istenem, ez csak egy szó. A „túlélők” jobban illik rájuk.

– Ha egy palesztin zsidó Newarkban született, akkor gengszter lett belőle – jelentette ki Myron.

A zsidó maffia igen sok jót cselekedett. Oroszlánrésze volt például a modern Izrael megalapításában. Ha lettek volna zsidó gengszterek Németországban 1923-ban, a sörpuccs idején, akkor egyszerűen lepuffantották volna Hitlert, és a történelem egészen másképp alakult volna.

A newarki gettóban a zsidó maffia látta el a rendőrség szerepét. Tudniillik ha a gójok bejöttek ide kötözködni, akkor a valódi rendőrség a kisujját sem mozdította. Védelmet csak a gengszterek nyújtottak.

– Jól megverték a nácikat, és végül meg is szabadultak tőlük – mondta Myron.

Fordította: Árokszállásy Zoltán

Michael Benson:
Zsidó gengszterek a nácik ellen.
Amerika a ’30-as, ’40-es években
Fordította: Árokszállásy Zoltán
Corvina Kiadó, Budapest, 2023
304 oldal, teljes bolti ár 4990 Ft