Bárdos Fetykó Judit: Sárgaház (részletek)

„A főorvos csak késő délután ért vissza, láthatóan fáradt és kedvetlen volt. Bejárták a Lovassy-kastélyt, ahova a családi ápolásból bevontakat fogják telepíteni. Kijöttek a tanácsról, de még a megyei vezetésből is néhányan, láthatóan szeretnék, ha gyorsan megoldódna a dolog.
Sok átalakítás kell, legelőször gyors ütemben belülről renoválni az épületet, kicserélni az elektromos vezetékeket, de a vízzel is baj van. Kevés a fürdőszoba, a WC, ami van, az is távol a szobáktól. Vizesblokk kell a kezelőnek is. Aztán a fűtés. Központi kazán, radiátorok, vagy villanytűzhelyek? Ez mind műszaki probléma, de neki is ott kell lennie, végig kell hallgatnia. Az épület belmagassága ugyanolyan, mint a kórház kórtermeié. Jó, ha a belső munkák épp elkészülnek, mire meg kell tölteni az épületet betegekkel. Ide, ebbe a kastélyba nem lehet hatvan-hetvennél több beteget berakni, de biztosan kevesellni fogják ezt a létszámot. Ma is száz főt emlegettek. Mintha egyik dobozból a másikba öntenék át a betegeket, vagy terelnék őket egyik helyről a másikra, mint egy nyáj birkát. Arról szó sincs, hogy ezek is emberek. És még alig esett arról szó, hogy mi lesz a személyzettel. Az osztályon a betegek takarítanak, hordják az ételt, s mosodai holmit. Ha végképp át kell helyezni őket, a kórház személyzetet fog felvenni ezekre a munkákra. Az osztályról nem adhat át ápolókat, főleg szakápolókat nem, azokból kevés van, jó, ha minden műszakban legalább egy-egy van a két osztályon. Az érettségizett szakápolóból még kevesebb. A női osztályon van kettő, a férfin jövőre fog az egyik igyekvő szakápoló estin érettségizni. Ezekből hamarosan főápoló lesz, mikor az öregek pár év múlva nyugdíjba mennek. Addig meg köztük lesz a ki nem mondott feszültség, hogy a fiatalok a mai modern képzést kapták, ráadásul az érettségijük is megvan. És még ott van a harminc kilométerre lévő, másik kiszemelt épület, a Szenna-otthon, a régi grófi kiskastély, ahogy arrafelé nevezik, ami már csak a nevében kiskastély, több mint húsz évig szülőotthon volt. Annak legalább megvannak és még ma is használhatók a szociális blokkjai, be tudnak telepíteni körülbelül kilencven főt, ami kevesebb, mint a központilag elvárt. Valószínűleg ki fogják szorítani, hogy legyen az száz-száztíz. Zsúfoltság lesz. Kit érdekel? A lényeg, hogy a bolondok ne legyenek szem előtt.”

* * *

„Délután bejött Gabi anyja. Látta a fia arcát, az elmondta, hogy mi történt. Az asszony bement a kezelőbe, ahol szóvá tette a verést. Az orvosnő meghallgatta, s próbálta megnyugtatni az asszonyt, megkérdezte, hogy akar-e hivatalosan panaszt tenni.

– Tudom én milyen, mikor rájön – mondta az anya, megelégedve azzal, hogy az orvosnak szólt. Dehogy akart ő hivatalos panaszt. Hiszen ide kell jönniük legközelebb is… – Igaza volt a férjemnek, nem kellett volna gyereket szülni, az után, amin átmentünk… – nagyot sóhajtott és visszament a fiához.

A kezelőben halkan szólt a rádió, Cseh Tamás énekelt:

„Vizes homokban, sárból ágyon?
Sok fehér babáim, fehér babáim,
Fehér babák.

Mi történt, mi történt lányok?
…Vagy alusztok már, vagy alusztok már,
Vizes homokban, sárból ágyon?

Sok fehér babáim, fehér babáim,
Fehér babák.
Valami történt, valami, lányok;
Rajtatok látom, rajtam látjátok…
Elveszett végképp…”

Az asszony fogta a fia kezét, hallgatta annak összefüggéstelen gondolatrohanásait, s közben visszazökkent a múltba.

„Sok fehér babáim, fehér babáim, / Fehér babák” – visszhangzott a fejében az ének.

Maga előtt látta tizenéves lányait, akik ottvesztek. Ismét és ismét hallotta férje hangját, ahogy azt bizonygatja, nem kell nekik gyerek, mert annak baja lesz azok után, amit ott a nőkkel csináltak. Látta maga előtt a kápókat, amint elkapják őket, és az orvos beléjük nyomja az injekciót, hogy ne menstruáljanak. És most itt ez a Gabi, akit mégis megszült, mert nem tudott gyerek nélkül élni. És aki nehezen, de megtanulta az ötvösmesterséget az apjától, még le is vizsgázott belőle. Aztán beteg lett. Nem kellett volna gyereket szülni – egyre forogtak a fejében az önvádló gondolatok. Átölelte a fia vállát. Eleredtek a könnyei, percekig nem tudott uralkodni magán.

Nehezen nyugodott meg. Közben majdnem letelt a látogatási idő. Még átment egy kis gyümölccsel a női osztályra Weisz Hannához, akinek rajta kívül nem volt látogatója. Hanna épp jobb állapotban volt. Összeölelkeztek, egymás mellett ültek a padon, most szabadok voltak, távol a múlttól, mégis felidéződött talán mindkettőjükben a kiszolgáltatott helyzetek hasonlóságával; ez is valahol olyan, mint mikor sok éve tehetetlenül állták hajnalonta az appelt a tábor udvarán. Szavak nélkül értették a másik fájdalmát.”

Fetykó Judit: Sárgaház
L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2023
264 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft