Lackfi János: Rocky (részlet)

Posted on 2023.07.24. Szerző:

0


1 ~~ Úgy futott, mint a Rocky

Úgy futott, mint a Rocky. Jobb láb, bal láb, jobb láb, bal láb, mint aki már nagyon régóta fut, talán kilométerek óta, talán már évek óta, mintha kergetnék, mintha már az anyja hasában is futott volna, mintha már az anyja hasában is kergette volna valaki. A kapucnija leffegett a hátán, az arcán vízcseppek peregtek, izzadság meg eső, mert mindig esőben indult futni, ha nem esőben, az nem olyan jó. Rocky is mindig esőben futott. Esőben jobban izzad az ember, mintha már régóta futna, esőben hamarabb kiizzad, olyan, hogy rögtön filmre lehetne venni, és nagyon jól fest. Rocky fordított háromszögfoltot izzadt a pulóverére, szürke pulóvere volt, kapucnis. A fiúnak is szürke pulóvere volt, kapucnis, szívesen megnézte volna a saját hátát, mennyire izzadt, van-e rajta háromszög, de ahhoz ki kellett volna bújnia magából, nem csak a pulóveréből. Ha ki tudott volna bújni magából, lefilmezheti magát, és ő lenne a Rocky hét. Az edzője azt mondja, a legjobb úton halad, csak csinálja keményen. Hát a fiú már vagy hússzor lejátszotta a filmet, és már együtt mondta Rockyval a film minden egyes szavát, sőt elég, ha csak meglátta az arcát, a házfalat vagy bármit a következő jelenetből, és már mondta is előre, mint a vízfolyás, ezért Pestabá utálta, ha nézi. Figyelj, én békés természetű ember vagyok, de nem tanácsos ujjat húzni velem, mert egyből jön a piff és puff és adj neki.

Úgy futott, mint a Rocky. Jobb láb, bal láb, jobb láb, bal láb, jobb ököl, bal ököl, jobb ököl, bal ököl. Mindig kinézett valamit, amit püfölhet. Mondjuk egy szembejövő autót, mondjuk azt ott, amíg még egész kicsi, aztán addig ütötte, amíg földagad, piff-puff, amíg egész közelre nem ér a sötétben világító lámpájával. Mindig sötétben futott, akkor az arca fele árnyékban volt, mintha befestették volna, a másik felét pedig megvilágítja az utcalámpa. Ez nagyon jól néz ki filmen, olyan fenyegető, és piff és puff. Közelebb jössz, te szemét? Megkapod a magadét! Amikor az autó elhúzott mellette, a fiú utánafordult, és kiabált, hogy kapd be, te dilinyós, az én kutyám harapós, elkapja a töködet, nem lesz benne örömed, ahogy a Pestabától tanulta, aztán jól beintett nekik. Egyszer az egyik kocsi gyorsan hátratolatott, az volt ráírva a hátsó szélvédőre: NO FEAR, és kiugrott belőle pár nagydarab fiú.

Úgy futott, mint a Rocky, és piff és puff, és a Pestabától még furább dolgokat is tanult, de aztán bejött Zsoffa nénje, és elhordta az öreget mindennek, hogy hordd el az irhádat, te rongy alak, te részeg disznó, nem félsz, hogy rád rogy az ég, miket tanítasz ennek az ártatlannak, kinek még fehér a lelke, mint a patyolat, gyere, térdepelj le, mondta a fiúnak Zsoffa nénje, tedd össze a kezed, ahogy tanítottam, feltekintek a magas égbe, ottan láttam a mennyek kapuját, aranybőrbe bújt báránykát, szépasszonyon száz aranyrokolyát, kezében gyémánt rózsafüzér, a füzéren minden szem rubint vér, fia kezén lecsordult a mi bűneinkért, és piff és paff, és a fiú tényleg látta, amit mondott a nénje, nézett bele a gyertyalángba, ott volt az aranykastély, csúcsos kapukkal, aranyhajú asszonnyal, kezében gyémánt rózsafüzér, a rubintszemek mindegyikében még egy aranykastély, abban másik aranyasszony, kezében rubint rózsafüzér, minden rubintgyöngyben kastély, forogni kezdett vele a világ.

Úgy futott, mint a Rocky. Jobb láb, bal láb, jobb ököl, bal ököl, néha összekeverte, és elbotlott. Akkor is elbotlott, mert egyből kiugrottak a kocsiból, és nem tudta, mit csináljon, csak azt tudta, mit csinálna Rocky, piff és puff, de én békés természetű ember vagyok, akivel nem tanácsos ujjat húzni. Nagyon gyorsak voltak azok a fiúk, négyen voltak, a fiú alól egyszer csak kirepült a lába, egyszer csak rugdosták mindenfelől, és közben azt kiabálták, kis köcsög, faszkalap, bazdanyádat, neki mutogassál, a fiú megjegyzett mindent, Pestabától már ismerte a szavakat, ocsmányságok, mondta Zsoffa nénje, majd az arcába köpködtek, érezte, hogy behugyozik, aztán azok négyen röhögve ráhugyoztak, hallotta, ahogy a bíró visszaszámol, tíz, kilenc, nyolc, Rocky, fel kell kelned! Tudta, hogy nem lehet így vége, még nem jöhet a stáblista, látta rubintgyöngyben a kastélyt, zöldre van a bakter fasza festve, aranykastélyban aranyasszonyt, azt áztatja minden áldott este, négy, három, kettő, egy, most.

Úgy futott, mint a Rocky. Bitangul ment neki az ugrókötelezés, dicsérte is érte az edzőbá, pedig eleinte sírt, úgy belegabalyodott. Kígyó, kígyó, álnok kígyó, megkötözöd léptemet, aranyasszony tapos fejedre, bűnöm eltemet, zokogott a dühtől. Tele lett a tréningruhája fehér pöttyökkel, mindenhol, karján, vállán, akkor virágzott a sok cseresznyefa, dühöngött fehér pöttyösen, nem látott a sírástól, a nyála meg a könnye meg a taknya összefolyt, és lecsorgott a tréningruhájára. A kapucnija még azután is csupa fehér pöttyös volt, miután Zsoffa nénje kimosta. Akkor leugrott a cseresznyefáról a Kisbéka, az a béka a szomszédból, csomó-csomó cseresznyevirág hullott vele, így a fiú még pöttyösebb lett, és pöttyös lett a lány is, a kese haja, a szegletes válla, a ruhácskája, tényleg olyan békaszája, békacsontja volt, dudorodott a könyöke, a térde, fehér bőre van, mint a béka hasa, rajta csak egy kis gumó a köldökgombóc, de olyan kicsi topot hord, hogy kilátszik a hasa. Mi az, dilinyós, mondta, még ennyit se tudsz?, így kell, lessél, azzal fogta a kígyót, pörgette-forgatta, ugrándozott vele, mint a gumilabda, még a két karját is megcserélte közben, nem gabalyodott össze.

Úgy futott, mint a Rocky, eszébe jut a lány kis békahasa, piff, puff, a sima bőre, piff, puff, csattannak az ütések.

Mit akart tőled az a mosdatlan szájú, neveletlen kis cafka, kérdezte Zsoffa nénje, láttam ám, minek mászkál át a más kertjébe, tudod-e, hogy hívják ezt?, birtokháborítás!, nem lopott valamit?

Csak ugrókötelezni tanított, abban nagyon ügyes, megmutassam, hogy már milyen jól megy?

Hadd ne mondjam, miben ügyes az ilyen varangyos, hajtja a vére, kihasználja, hogy ilyen ártatlan lélek vagy, már előre a kész férfit látja benned, de ne engedj ama gyümölcs csábításának.

Híjj, egy év, kettő, kacsingatott Pestabá, meglátod, mi lesz még ebből a békácskából, olyan kis ficánkoló, hogy ihaj, és már énekelte is hozzá, hogy Szombathely nagyállomás, nagy ott a faszállítás, két kislány ül a padon, az egyiket megba…

Szombathely nagyállomás, elmész te az öreganyádba, bárcsak élne még, le is törné a derekad, ha látná, mi lett belőled, munkakerülő, asszonybosszantó, mondja Zsoffa nénje, a fiút meg ráncigálta, jöjjön vele imádkozni, nekünk kell befoltozni, amit ez a tudatlan barom ront-bont a mennyeknek várfalán, üdvözlégy, Szép Szűz, arannyal befoglaltatott ládácska, ezüsttel beboltoztatott kelyhecske, hej, megsokasodtak e világ vétkei.

Úgy futott, mint a Rocky. Fél órát is tudott egyfolytában ugrókötelezni az esőben, esőben a legjobb ugrókötelezni, zurrognak a cseppek, ahogy szétveri őket a kötél, ha majd felveszik az új Rocky-filmet, ha majd a fiú játssza a főszerepet, lesz benne csomó esős ugrókötelezés, ő elnézné napestig, tüdőgyulladást kapsz, te gyerek, kiabál Zsoffa néni a verandáról. Hagyjad, fűti a vére, gyújt rá Pesta bácsi, biztos az anyja vére, nem tudom, honnan hozta a vérvonalat, nagytermészetű asszonyok vannak ebben a családban, szent véred árán, magasságbeli, irgalmazzál minékünk.

Kotródj el, vén borissza!

Ej, csak a Krisztus véréből vételezek egy kortyocskát, ahogy a drágalátos, csinos képű papocskád!

Szádra ne vedd a mi Üdvözítőnk szentséges nevét, sem az ő megszentelt szolgáját, mert métely van a te ajkadon, elherdálod a beléd foglaltatott élet kincsét, pedig sejtecske sem voltál, már anyád méhében szeretetébe bugyolált a Magasságban lakozó, és szent az ő neve. Gyere, no, angyalom, még kilel itt a hideg, hoztam törülközőt is, főztem teát, befűtöttem a sparheltet a konyhán.

Úgy futott, mint a Rocky, olyanok lettek az izmai pont, mint a Rockynak, nézte a filmet a tévében, Balboa feszítette az izmait, a fiú is feszítette az izmait, és hát pont olyan, felhúzta a pólóját, oldalt fordult, hogy a tévé kékje szépen kirajzolja a hasát, a mellkasát, pont olyan, nincs különbség, nemhiába emelgette Pestabá féltengelyeit az udvaron, nemhiába csurgatta a pohárba az öt nyers tojást a hűtőszekrény tetején, mint a Rocky, eleinte nehezen talált bele, melléfolyt a fehérje, Zsoffa nénje veszekedett vele, aztán beletanult, olyan nyúlósan csusszant le a torkán, mintha valami élőlényt nyelne, aminek nagyon puha a teste, a fiú tudta azt is, csirke lenne belőle, ha meg nem inná, némelyikben ott is van a kis vércsepp, az élet kincse.

Lám-lám, egy ilyen pici rubintcseppbe egy teljes tyúkot pakolt a Jóisten, mondta Zsoffa nénje.

Egy frászt a Jóisten, röhögte Pesta bátyám, a kakas pakolta belé, jól megbúbolta a tyúkot, adott neki keményen!

Ó, te átokfajzat, hát a kakast ugyan ki teremtette, kiabált Zsoffa nénje.

Pestabá meg egyből rávágta, hogy az apukakakas pakolta az anyjába, azt meg a nagypapakakas a nagymamatyúkba, tán tagadnád, hogy ezt a gyereket meg a kocsmáros Péter pakolta belé a drágalátos húgodba, hogy száradt volna le neki a fityegője, nem a Szentlélek volt, biza. Zsoffa nénéd se volt mindig ilyen satrafa, csak nem fogant meg sehogy se, nem lett a méhének gyümölcse, se tőlem, se a magasságos Szentlélektől.

Ó, a káromlásokért engesztelésül küldd ránk tüzes leheletedet, perzselje ki az álnokságot, mint a pelyvát, cserezze ki lelkünk, mint a ványolók lúgja, izzítson át, mint aranyműves a tisztátalan ércet.

Úgy futott, mint a Rocky, azért is vették neki a videót, mert az volt a szomorúsága, hogy csak egyszer látta a moziban, ahová valakinek el kellett kísérnie.

Én vettem a spórolt pénzemen, kiabálta Zsoffa nénje.

Na, pont videó kell ennek a dilinyósnak, nem elég, hogy szívja a vérünk, kesergett Pestabá.

Szívja, ki szívja, ha nem te?, vágott vissza Zsoffa, mire megy el a rokkantnyugdíjad?, pedig dehogy voltál te rokkant, negyvenkilós vasakat emelgettél naphosszat a gyárban, munka után megcsináltad az autót a fél falunak fusiba, azóta is ott az a sok szemét az udvaron, a nyavalyás féltengelyek. Most meg mi van? A saját taknyodba fúlsz bele éjszaka, odvasra kivájt belül a füst meg a pálinka, mint egy fatönköt, úgyhogy jobb lesz, ha hallgatsz.

Mert a gyárat tán én zárattam be, vagy ki az Atyaúristen?, csattan az ajtó Pestabá mögött.

A fiú közben motyogja előre a Rocky-film szövegét, Zsoffa nénje meg a lámpánál horgol, őt a film nem zavarja, el tudja adni a piacon, amit horgol, a videót is abból vette, a Békácskáéknak bezzeg nincs videója, mindkét szüleje iszik, kétfele isszák el a segélyt, Zsoffa nénje szája horgolás közben is mozog, mondja a rózsafüzérjét, a litániáját fejből. Olyan, mintha betűket horgolna, és azokról olvasná le a szöveget. Néha a film szövegét is mondja a fiúval, tudja már ő is kívülről, békés természetű ember vagyok, de nem tanácsos ujjat húzni velem, motyogja, mintha ez is bele lenne írva, mintha minden előre bele lenne írva a horgolásba vagy az imába.

Úgy futott, mint a Rocky. Bizony olyan e világ állása, kicsi szentem, mondja Zsoffa nénje, hogy ha valaki elront valamit, és áthágja a parancsolatokat, akkor egy rozsdás vaskarika fűződik a lélekláncra, és felebarátjának kell melléfoglalni tüstént egy aranyszemet, hogy egy az egyre következzen, hogy kijavítsák egymást. Amikor a Kisbéka ugrált, hát mintha egy aranygyűrűbe foglalva szökdécselt volna, olyan volt körülötte a forgó ugrálókötél. Átizzította a napsütés, mint az aranyműves az ércet, és libegett a haja, már nem volt kese, egyszer csak megszínesedett neki.

Festett hajú kis ribanc, szóba ne elegyedj vele, rossz vége lesz ennek, még ki se járta az iskolát, már idegyűlnek miatta a fiúk, viszik ide-amoda azokkal a nagy kocsikkal, tűzbetűkkel van ráírva: NO FEAR. Azt mondja a doktor úr, látja, Zsófia, ez itt a baj, kérem, nem félnek ezek se Istentől, se embertől, de még az ördögtől sem, nem hisznek már semmiben, rohannak fejjel a falnak, mert nincs vesztenivalójuk. Írva vagyon, doktor úr, féljed a te Istenedet, nincs bölcsebb tanácsadó az istenfélelemnél, hol félelem nem lakik, reménység nem lakik ott már.

A pólód a múltkor még nem volt ilyen hegyes, mondta a fiú a Kisbékának, aki csak ugrált a kötéllel, és ugrálás közben hegyesedett a pólója alatt valami. A fiú rátette a kezét, finom puha és meleg volt. Na, kéne, mi?, vihogta a lány, mindnek csak az kell!

Úgy futott, mint a Rocky, ment a fejében közben a film zenéje, pedig csak az eső zenélt, de Pestabát meg mindig zavarta a videó, egy tetves filmet nem tudok már megnézni a tévében, minden áldott este ez a Rocky megy, baszom a fajtáját, elébb felkötöm magam, mint hogy még egyszer végignézzem.

Túl sokat jártatod elmédet e világ hívságain, forgatnád fejedben inkább az Írásnak igéit.

Hah, hogy egy ilyen szentfazékkal vert meg engem az Isten, na de megállj, megállj, kutya Szerbia!

Gyilkosnak gyilkos az indulatja, gyümölcseikről ismeritek meg őket, mert nem terem a jó fa rossz gyümölcsöt, és nem terem a rossz fa sem jó gyümölcsöt

Most már elhallgass, vén boszorkány! Pesta bácsi békés természetű ember, de ahogy a Rocky mondja, nem tanácsos ujjat húzni vele. Pesta bácsi a baltával jött vissza, a szarfaszú mindenét, szétverem ezt a kurva képládát, rontott rá a tévére, de elé pattant Zsoffa nénje, egészen sápadtan, olvasószemüvegben, ami a kézimunkához kellett neki, egyik kezében a hit pajzsa, amit maga horgolt, a másikban lángpallosként meredt a tű. Ne a dobozt bántsad! Ennek az árva léleknek egyetlen örömét is elkívánnád? Ölj meg inkább engem, úgyis azt akarod, ezért lángol a te szíved, ontsd hát véremet, aztán számolj el a lelkiismereteddel – Pestabának hirtelen nagyon keskenyre hunyorodott a szeme.

Úgy futott, mint a Rocky, meg ahogy a hangyák futkároztak a bőre alatt, amikor kijöttek a mentők. A fiú egyfolytában vakarózott, és nem tudta, miért van, ahogy kiment megnézni azt a sok embert. Ennyien még sose jártak az utcájukban, tele volt a járda vérpettyekkel, rubintpettyekkel, és mindenik rubintpettyben aranykastély, aranykastélyban aranybékácska, száz aranyrokolya a darázsderekára, száz aranyrokolya a vérfoltos hasára. Azon a nyáron annyi volt a cseresznye, de annyi volt a kukac is, szálakon lógva csüngtek alá a fákról, aki nem vigyázott, kukac pottyant a szemébe, szájába, hajába, közelgett az ítéletnek napja, a földnek férgei elözönlötték a földet, undokmód egymáson hengeregtek, felemésztvén a termés javát, lepotyogott a sok kukacos cseresznye, és vércseppé lapultak az aszfalton.

Én nem tudom, ki volt, én nem tudom, ki tette, hajtogatta a Kisbéka anyja, véreres szeme lefittyedt, foghíján át fröcskölt a nyál. Na, majd a rendőr kartársak elbeszélgetnek azokkal a fiúkkal, vigyék el, mondta a doktor úr, és jegyzetelni kezdett, és a mentőautó vijjogva távolodott, és piff és puff és püff és a fiú ütlegelte a távolodó mentőt, mert elvitte őt, dilinyós, az én kutyám harapós, röhögtek mind rajtam az emberek, pedig Pestabától tanulta ezt a dalt, amíg még élt az öreg.

Úgy futott, mint a Rocky. Aznap este is zuhogott az eső, szaladj a doktor úrért, jaj, Szűzmárjám, mondta Zsoffa nénje zokogva. Nem jutott eszébe, hogy ott a telefon, a fiúnak se jutott eszébe, a néni nem is szeret telefonálni, a fiú meg nem tud telefonálni, nem tud beleszólni, csak tátog, és nem jön ki hang a torkán, Zsoffa nénjének arra futotta az erejéből, hogy fogja a baltát, kivigye, és belehajítsa a kútba, amiből azóta sem húztak vizet. Ó, Szentséges Úristen, sürgette őt a nénje, szaladj már, szaladj, rohant ki ő is az esőbe, a kúthoz, de visszajövet látta, hogy a fiú még mindig ott áll egy helyben, de megvertél engem, Teremtőm, evvel a szerencsétlennel is.

Próbálta elszorítani Pestabá nyakán az eret, de a vér úgy spriccelt belőle, mint csirkevágáskor, hümmögve hajolt fölé a doktor úr, mindenesetre én csak tisztelni és becsülni tudom magát, Zsófia, kérem. Ennyi ideig kitartani egy ilyen senkiházi mellett! Nem ilyen bánást érdemelt maga. Értem, szóval az öreg az antennát akarta megigazítani, és beleesett az ablaküvegbe. Hmm, előfordul az ilyesmi, mindenesetre vért, azt vettem tőle, bár több lesz benne az alkohol, mint a plazma, de ne aggódjanak, tudom, hogy baleset volt.

Nem bántana ez senkit, nézett a fiúra sírós szemmel Zsoffa nénje, erős, mint a Sámson, de szelíd, mint a bárány, amelyik megnémul nyírója előtt.

Úgy futott, mint a Rocky, csak még hazaszaladt a féltengelyért, miközben füttyögtek utána ezek a mocskok, megszabadított engem tömlöcömből az Úr, nem engedte, hogy az ő szentjének teste romlást lásson. Este Zsoffa nénje a fiú ágya szélén ült hálóingben, hálát adunk neked, ó, Uram, és folytak szeméből az aranykönnyek, és folytak a gyertyáról a viaszkönnyek, találjon nyugodalmat szegény lelke, ó, édes Pestám, miért kellett így lennie, kellett neked bakterfaszát óbégatni, részegen gyilokkal hadonászni, most már csak te maradtál nekem, gyöngyöm, az a parázna anyád, a húgom is vajon merre fetreng a világ okádékában, disznók elé vetette patyolat testét, látod, így végzik mind a cédák, ezzel a Kisbékával is elbántak a fiúk, hiába tudja mindenki, hogy ők voltak, négyen mentek keresztül törékeny liliom-testén, mégis az egész kocsma tanúsította, hogy a srácok ki se mozdultak onnan. Lássátok, milyen hamis e világ tanúsága, NO FEAR, bizony, nem félnek ezek sem Istent, sem embert, de lesújt rájuk az Úr haragja a magasságos mennyekből, nem menekednek, akik őellene vétettek.

Lackfi János

Meg se kottyan neki ez a féltengely, hozzászokott, könnyű, mint Dávid markában a parittya, az edzőbá azt mondja, a fiú még a paralimpiára is kijuthat, ha így folytatja, most már a mentálisaknak is lehet, de még az ementálisaknak is, csapott a vállára, és felnevetett, a fiú is vele nevetett, tudod, a sajtfejűeknek, a lyukacsos sajtfejűeknek, érted?, nem értette, mégis együtt nevettek. Most meg a kocsi ablaka úgy foszlik szét, mint a pókháló, érdekes, hogy nincs hangja, a fiú már a filmzenét se hallja, a NO FEAR sem olvasható az üvegen, a fiúk remegő kezéből kipotyog az égő cigaretta, szélesre tátott szájjal ugrálnak ki sorban, és kiabálnak, nem hallani a hangjukat, talán megnémultak, mint a bárány nyírója előtt, aztán a földre esnek, mint a kuglibábuk, a fejük furcsán felreped, és valami fehér gyolcs látszik ki belőle, a kobakuk bélése lehet, úgy markolnak oda a kezükkel, mintha azzal akarnák összetartani, egyikük szaladni kezd, a fiú fut utána egyenletesen, jobb láb, bal láb, kezében a féltengellyel, úgy fut, mint a Rocky.

Lackfi János: Rocky
Helikon Kiadó, Budapest, 2023
308 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft