Előszó
Tizenkét éven át dolgoztam kórházban. Öt éven át belgyógyászaton, majd fertőző osztályon. Izgalmas, néha szinte nyomozói feladat volt megtalálni a betegek panaszait okozó betegségeket. Különösen nyugtalanított, ha a panaszok okaként a részletes kivizsgálás semmi elváltozást nem mutatott. Bár örültem, hogy nem „beteg”, de nagyon tehetetlennek éreztem magam. A nyugtatókon kívül semmilyen eszközöm nem volt a panaszok enyhítésére, hiszen attól nem múlnak el, ha tájékoztatjuk az illetőt, hogy nincs szervi baja. „Csak” ideges panaszok. Kerestem a segítségadás lehetőségét, mert érdekelt a betegek lelkiállapota is. Sok pszichológiai könyvet olvastam. Több alkalommal előfordult, hogy a beteggel történt beszélgetések valamennyire hatásosak voltak, panaszaik csökkentek.
A több mint tíz éven át tartó közéleti tevékenységem látszólag másik világba repített, de nem szüntette meg az érdeklődésemet. Átmenetileg politikus lettem, de nem szűntem meg orvos lenni. Úgy tekintettem a társadalmi problémákra, mint a kezelendő betegségekre. Nem a sokszor jól hangzó, ám felszínes megoldásokra törekedtem, hanem a bonyolult összefüggések feltárására és a legjobb (néha bizony csak a legkevésbé rossz) megoldásra – a társadalomban is. Kíváncsiságom az ember testi-lelki működése iránt is változatlan maradt. Amikor 2007-ben hallottam a coachingról, azonnal éreztem, hogy nagyon érdekes új területet jelenthet. Elvégeztem egy intenzív, kivételes testi-lelki élményeket nyújtó képzést (Bodó-tréning). Ezt követően egy konferenciára jött el Németországból a speciális wingwave módszernek a kidolgozója és tartott egy előadást.
Cora Besser Siegmund és férje nem orvosok, hanem pszichoterapeuták többféle képzettséggel. Ezt a módszert több elemből rakták össze. Az az érdekessége, hogy ez az egyetlen coaching módszer, amit ISO szerint is lehet minősíteni, mert olyan egyértelmű eljárás rendje van. Először mikor hallottam róla, nagyon kíváncsivá tett. Amikor eljött Magyarországra 2011-ben Cora Besser Siegmund és megtartotta az első képzést, akkor nem csak én, de valamennyien, akik a képzésen ültünk teljesen megdöbbentünk, mert tapasztaltuk saját magunkon és egymáson is, hogy ez a technika varázslatosan működik.
Nagyon meggyőző volt egy eset, amit Cora bemutatott, és a saját élményem is. Volt a képzésen valaki, akinek a gyerekéről kicsi korában kiderült, hogy halláskárosodása van. Ez a dolog nagyon megviselte őt, az anyát. A képzés idején már majdnem felnőtt volt ez a gyerek és anyjának állandó nyugtalanságot okozott az aggodalom és a kétely a gyerek jövője miatt. Megrázó volt, ahogy a traumát feldolgozták. Nagyon meglepő volt az azonnali megkönnyebbülés a folyamat során. Sikerült megszabadulnia azoktól a nehéz érzésektől, amiket átélt akkor, amikor kiderült a gyerek állapota. Azok az érzések nem múltak el benne, hanem egyszerűen rögzültek az idegrendszerben. Fel lehetett oldani és ő elmondta, hogy mennyivel könnyebb, mennyivel másképp látja a gyerek helyzetét. Ez a feloldás segít, hogy a kezdeti érzések, melyek az első kétségbeesésnél ott maradnak a szülőben, ne kísérjék végig a gyerekhez való viszonyát. Tudja a gyereket az adott keretek között mindenre alkalmas személynek tekinteni, ne védje túl, ne aggódja túl a gyerek nehézségeit.
A saját tapasztalatom volt a másik, nagy élmény. A gyakorlást a tanfolyam során kisebb kellemetlen élmény feloldásával kezdtük. Én azt választottam, mikor az óceán partján a nagy hullámverés miatt a parton álldogáltunk, és engem váratlanul besodort egy hullám. Ott volt az életmentő, figyelte partot. Odarohant, elkapta a csuklómat és a következő hullámmal kellő ütemben kivitt a partra. Szerencsére jól úszom, és az egész olyan gyorsan történt, hogy szinte föl sem fogtam, csak a fürdőruhám lett tele homokkal. Nem akkor volt igazán ijesztő ez az élmény, hanem utána volt nagyon rossz az érzés, hogy milyen tehetetlen az ember, és hogy mi lehetett volna belőle. Én ezt akkor enyhébb kellemetlen emléknek éreztem és gyakorlásképpen a kolléganőmmel elkezdtünk ezen dolgozni. A legnagyobb megdöbbenésemre intenzív érzelmek borítottak el.
Cora segített lecsitítani az érzéseket, majd másnap reggel én voltam a bemutató alanya. Akkor ő már teszteléses módszerrel kereste a hátteret, sorban egymás után derültek ki az összefüggések. A tengerparti trauma összes elemét oldottuk, majd még egy 14-15 éves kori élményem is felszínre került, amit az én tudatom nem tekintett traumának. Úszóversenyen voltam, ahol nagyon győzni akartam, és ezért úgy úsztam végig a huszonöt méteres távot gyorsúszásban, hogy még nem tudtam jól levegőt venni. Amikor befejeztem, akkor szinte fuldokolva vettem egy ideig a levegőt. Ez az élmény is ott volt az idegrendszerben, amit felkavart a tengerparti esemény.
Nagyon jól éreztem magam utána, hatalmas nagyot aludtam. A négy nap képzés után pedig (amikor több fordulóban gyakoroltunk egymáson) óriási mértékben megnőtt az energiám. Azonnal bele tudtam fogni olyan dolgokba, amiket már régebb óta terveztem, de mindig valahogy nehezen ment. Nagyon gyorsan elkészültem a honlapommal is. Az volt az érzésem, hogy megvan a módszer, amivel nagyon sok mindent meg lehet oldani. Először ismerősökkel, majd egyre több emberrel dolgoztam. Napról napra egyre jobban megbizonyosodtam, hogy milyen fantasztikusan gyors és hatékony. Egyre többen keresnek meg, mert a változásokat megélt emberek családtagjaikat és ismerőseiket is küldik.
Ez nem konkrétan vett orvosi munka, de az orvosi képzettségemnek van köze ahhoz, hogy ilyen sokrétűen tudom használni ezt a módszert. Anatómiai és élettani ismereteim, a szervezet bonyolult kölcsönhatásainak ismerete segít abban, hogy nagyon részletesen tárhassam fel a zavaró hatásokat. Ma már sok olyan ember jön hozzám, akinek vannak testi tünetei, már minden kivizsgálás megtörtént, de nincs olyan szervi elváltozás, amit kezelni lehetne, tehát ezek úgynevezett pszichoszomatikus panaszok. Ezeket a testi tüneteket nagyon szépen föl lehet tárni, föl lehet oldani és a panaszok megszűnnek, vagy jelentősen csökkennek. Olyan esetet még nem találtam, ahol semmit nem tudnék tenni. Az megtörtént már, hogy komoly probléma volt és sokat dolgoztunk rajta, de nem sikerült lényegében változtatni. Mindenre ez sem csodaszer. Előfordult, hogy dolgoztunk súlyos szorongás miatt, de az illető néhány alkalom után feladta, nem jött vissza. Vannak olyan esetek, amikor az illető eljön, és az első alkalom után nem jön vissza.
Gyanítom, hogy néhányan csodát várnak, és amikor az első alkalom után azonnal nem oldódnak meg a problémák, akkor feladják. Ez nem varázslat, hanem gyakran kitartó munkát igényel. Volt néhány eset, amikor az erős feszültség miatt én javasoltam, hogy menjen pszichiáterhez, mert gyógyszerre volt szüksége, de az a gyakori, hogy olyan emberek jönnek, akik már sok helyen voltak, többféle kezelést kaptak, de nem szűntek meg a panaszaik. A már beállított gyógyszeres kezelés mellett is hatásos a módszer. Sokféle más módszerrel kombinálható. Már pszichiáterek és pszichológusok is elvégezték a képzést. Van olyan pszichiáter, akivel együtt dolgozunk, az adott beteg problémáján, tünetein. Ugyanakkor akik nem ismerik a módszert, azok gyakran eltanácsolják az általuk pszichoterápiával, gyógyszerekkel vagy más módszerekkel kezelt személyeket, mert nem tudják, hogy milyen mértékben javíthatja a kliens állapotát, gyorsíthatja a javulást.
Azt remélem, hogyha ez a könyv megjelenik, akkor egyre szélesebb körben megismerik a módszert. Fontos azoknak, akik már elvégezték a tanfolyamot, hogy dolgozzanak bátran, mert nagyon sok embernek tudnak segíteni. Remélem, hogy segít azoknak is, akik keresnek megoldást a problémájukra, de nagyon nehezen találnak. Sokat segíthet az összefüggések ismerete az orvoskollégáknak, és azoknak a „betegeknek”, akik a megmagyarázhatatlan testi tüneteik miatt szenvednek, de orvosi megoldás nincs a panaszaikra. Már az is segíthet, ha megértik, hogy amit éreznek, az nem „hiszti”, hanem az idegrendszerük megzavart működésének következménye, hogy a benne zajló nagyon valóságos érzésekre van magyarázat.
Ezzel a módszerrel végzett munka engem inkább feltölt, mint megvisel. A zavaró érzések azonnali oldása miatt gyors változásokat láthatok, a kliens megkönnyebbülése gyakran azonnali. Kezdetben gyakran kételkedtem abban, hogy az oldódás tartós lesz-e, hogy a panasz valóban megszűnik-e, de a változások egyre jobban meggyőztek.
Régi ismereteim egészen új fénybe kerültek. Mint a kaleidoszkóp, melynek megforgatásával hirtelen szépen rendezett kép áll össze a szemünk előtt. Az emberek mentális problémáinak és számtalan testi panaszának eredete napról napra vált világosabbá és érthetőbbé. Kezdetben én is egyik ámulatból a másikba estem.
Sok kétellyel, de mindig nagy kíváncsisággal foglalkoztam újabb és újabb kliensek változatos problémáival. Minden új eset egyre meggyőzőbb lett. Eközben kerestem a tudományban is az összefüggéseket. Már korábban is nagyon sok pszichológiai könyvet olvastam, most azonban a traumákkal kapcsolatos irodalmat kerestem. Az érzelmekkel, tudattalannal kapcsolatos pszichoneurológiai kutatások az elmúlt két évtizedben gyors ütemben fejlődtek. A traumák következményeinek kutatása mára már alapvető összefüggéseket tárt fel.
Az elmúlt tizenegy évben már több, mint 1000 személlyel dolgoztam, több mint hatezer órányi tapasztalatot szereztem. Csodálkozásom és lelkesedésem nem csökkent. Minden ülés újabb varázslatot jelent, nekem és a klienseknek is!
dr. Pusztai Erzsébet: Az emberi szoftver
Duna Kiadó, Maglód 2023
168 oldal, teljes bolti ár 3900 Ft













Posted on 2023.07.18. Szerző: olvassbele.com
0