Levelekbe zárt (múlhatatlan) szerelem | A. R. Gurney: Love letters / Városmajor

Tóth Zsuzsanna |

Minden adott volt a sikerhez, a Medárd-közeli esővel fenyegető időjárás kegyesnek bizonyult, még szivárvány is megjelent az égen, no és persze alapvetően ott volt a jeles alkotói gárda, meg a megunhatatlan főmotívum, a szerelem. Pontosabban, a szerelmes levelek. A Love letterst láttam a Városmajori Szabadtéri Színpadon, Hernádi Judit és Gálffi László előadásában. Mi kellene még?

Az amerikai szerző, A. R. Gurney Pulitzer-díjra is jelölt, 1988-as keltezésű művével az elmúlt években többször, több színházban lehetett találkozni. A mostani előadás a Belvárosi Színházban született és aratott megérdemelt sikereket eddig is. Pedig nem történik semmi különös a színpadon. Ha nem is a szó eredeti értelmében, de alapvetően szegény színházat kapunk, a színen is csak két szék, meg egy árva fogas. Nincs vetített háttér, raffinált fények, hatásvadász zene.

Ami a szemünk előtt zajlik, mégis színház a javából. Két nagyszerű színész éli ezeket a leveleket, koncentrált jelenlétüknek köszönhetően a nézőtér együtt lélegzik azzal a hullámvasúti utazással, amire vállalkoznak. Egy „múlt századi” szerelem lenyomatát őrzik ezek a levelek – Istenem, még lehetett kézzel írni! –, a maga halvány nosztalgia-porával, olykor mosolyogtató naivitásával. A kor, mint mindegyik, természetesen éppen a változásokban egyedi; ekkoriban lesz mindennapos a telefonhasználat, picikét szabadosabbak az erkölcsök. Már akié.

A dráma két szereplőjének – noha közel azonos pontról, bár az anyagi helyzet némi különbségéből indulnak – egészen eltérő életutat kell bejárnia, amelyet nyilván habitusuk is erősen árnyal. Hogy mi köti össze őket? A kimondott-kimondatlan, parkolópályára tett, elhallgatott, félreértett, félresiklott szerelem. A gyerekkortól, a kiskamaszok hangjától, érzelmeitől jutunk el a meglett emberek ki nem teljesedett viszonyáig, a már meggyötörten reccsenő szavakig.

Hernádi és Gálffi hangjuk színével, egy-egy mimikai gesztussal, testbeszédük jeleivel formálják egyértelművé, a szavakon túli jelentésűvé a leveleket, és a levélírók aktuális korát, állapotát. Még jelmezt se váltanak, kortalanul időtlen, mégis időt is jelző, nagyszerűen működik az a ruha, aminek csak apró változásai villantanak meg más-más élethelyzetet.

És ugyanilyen remekül szerepel a „közös” ballonkabát, ami szintén többjelentésűvé válik a színészek játékában. Mindent (vagy majdnem mindent) megtudunk róluk – két teljes életet kísérünk figyelemmel a játék során. S hogy érdemes-e megtennünk ezt? Mindenképpen. Nemcsak egy kellemes este élményével, egy átélhető (na, jó: romantikus) történettel leszünk gazdagabbak, de néhány valóban torokszorító pillanattal is – mert a színészi játék nagyon-nagyon pontos.

 

Azt sajnos, már nem ígérhetjük, hogy mindezt a Városmajor évszázados fáinak susogása közben nézhetik meg, de ősszel még bizonyosan műsorra kerül a Belvárosiban. Ne hagyják ki.

Fotók: Takács Attila

A. R. Gurney: Love Letters
Fordította: Vámos Miklós
Rendező: Mácsai Pál

Szereplők:

Hernádi Judit
Gálffi László

Orlai produkció