»A természet kegyetlen tanító, és csak két osztályzatot ismer…« | Fekete István: Csí és más elbeszélések

Laczkó Ilona Adél |

Ó, de gyönyörű! Jó könyv? – kérdezte a keresztlányom, amikor az íróasztalomon meglátta a Csít, a Fekete István életműsorozat legújabb példányát. Valóban szemet gyönyörködtető a könyv, a repkedő fecskék megcsillannak a ráeső fényben. Könnyen olvasható (+9 jelzésű…), kellemesen szellős sorokkal. És bizony nagyon jó könyv! Ha valaki Fekete Istvánnak csak ezt az egyetlen könyvét venné kézbe, az is pontos keresztmetszetet kapna az író sokszínű életművéből. E történetekben nemcsak az állatoké a főszerep, hanem a velük ilyen-olyan kapcsolatba kerülő embereké is. A tájleírások, az egyszerű érzelmek, a cselekményen átsütő gazdag ismeretanyag egy ma már eltűnni látszó kor emlékét idézik fel. Ebben a válogatásban minden korosztály megtalálhatja a számára írt történetet.

Nekem mindig izgalmas kísérlet újra elolvasni egy régebben (vagy nagyon régen) olvasott művet. Nem a nosztalgia okán, és nem is azért, hogy teszteljem a memóriámat. Ilyenkor arra vagyok kíváncsi, vajon mit mond most nekem a könyv. Meglelem-e a válaszokat egykor nyitva maradt kérdéseimre? Leemeltem a polcról − a Hú és a Lutra között álldogáló – régi Csí-kötetemet. 1974-es, szintén Móra kiadás, Würtz Ádám illusztrációival. Amióta az eszemet tudom, nálam aranyszabály, hogy a könyvekbe nem firkálunk (a dedikálást is sokáig szentségtörésnek tartottam). Egyetlen kivétel volt: egy kedves tanárom hatására a tartalomjegyzékben ceruzával halványan mindig áthúztam azoknak a fejezeteknek, részeknek az oldalszámát, amelyik nem tetszett. Ebben a régi könyvben egyetlen elbeszélés, az Éjfél után oldalszáma van áthúzva. Most ezt olvastam el elsőként, és azonnal megértettem, hogy tizenévesként miért nem tetszett. A főhős egy katona, aki a második világháborúban elvesztette az egyik kézfejét. A háború után hazatér a falujába, édesanyja meghalt, a szülői házat kifosztva, üresen találja. Egy ideig kényszerűségből elfogadja mások segítségét, de a szánalomból nem kér. Hatalmas akaraterővel megpróbálja folytatni, vagy inkább elkezdeni a civil életét, egyedül. Kis szerencsével, szorgalmas, kitartó munkával és némi paraszti furfanggal eléri, hogy kiosztják számára a házuk mögötti uradalmi föld egy részét. Ezzel megvalósítja édesapja nagy álmát, és megteremti magának azt a biztonságot, amivel szabad, független, teljes értékű ember lehet. Tizenévesek számára valóban nehezen érthető, átélhető írás ez a testi, lelki veszteségekről, a kitaszítottságról, a túlélésért folytatott mindennapos küzdelemről.

Gyerekként a fővárosban nem találkozhattam fészkelő, vonuló fecskékkel. Évtizedekkel később, a balatoni házam eresze alatt viszont évről évre egész falunyi fecskecsapat fészkelt. Tavasszal nagyon vártuk érkezésüket, augusztus végén pedig szomorkodva figyeltük, ahogy gyülekeztek a villanyvezetéken, indulásra készen. De biztosra vettük, hogy tavasszal viszontlátjuk őket. Ismerték a törvényt, akárcsak Csí és Vit: útnak kell indulni, felnevelni a fiókákat és még a tél elől délre visszavonulni. Bármi történik, élni és túlélni kell. Nem emlékeztem a fecskék történetével párhuzamosan futó másik szálra: egy házaspár, a haldokló feleség és a kétségbeesett, magára maradó, az újrakezdésen tipródó férj történetére. Igen (mondom mai ésszel), az újra társat találó özvegyeket még mindig sokszor megszólják.

Vuk történetét – elsősorban a rajzfilmnek köszönhetően – szinte mindenki ismeri. A koppányi aga testamentuma is viszonylag ismert (bár sokan Gárdonyi Géza művének vélik). A Tüskevár kötelező irodalom, de már a regényből készült – hatvanas évekbeli – filmváltozat sem igazán köti le a mai gyerekeket. Szomorú ez, mert a többség életéből teljesen kimarad a kapcsolat természettel, szabad idejükben a digitális világban kalandoznak a különböző kütyükkel.

Hogy egy kicsit messzebbre nézzek – és persze én sem szívesen általánosítanék – világszemléletükből hiányzik a kölcsönös tisztelet, az egymásra utaltság felismerése, aminek jellemeznie kellene az emberek egymás közötti és az állatvilággal való kapcsolatait. Kötött rucikba, apró csizmácskákba kényszerített cukiságokat gyömöszkölnek (sokszor halálra), csillogó-villogó ketrecekbe zárják, agyonetetik őket és egyáltalán nincsenek tekintettel a kiskedvenc valódi, természetes igényeire. Aztán ha megunják, sokszor kiteszik az út szélére, vagy bedobják valaki más udvarára. A kiskedvenc könnyen pótolható, egyszerű fogyóeszköz lett. Mert nem ismerik őket. Honnan is ismernék?

• Olvass bele!

Még a kertes házakban lakók többségéből is hiányzik az a természetszeretet, amellyel az öreg, nagybeteg Andók várja vissza a háza kéményén lévő fészkére Kelét, a gólyát. Életerőt merít abból, ahogy figyeli, érkezik-e hozzá a párja is, majd költenek-e, rendben világra jönnek, felnőnek, megerősödnek-e a fiókák. Amikor ősszel útra kelnek, az öreg is elindul a saját végső nagy útjára. Az idősek iránti megértő tisztelet is hiányzik társadalmunkból, amit a toronyba befogadott ifjú bagoly tanúsít a párját vesztett, idős Hú iránt. Pihenésében nem zavarja, udvarias – nem zajong körülötte. Mind intenzívebben csökken a természet egyensúlyának tisztelete is. Hogy csak annyit vegyünk el tőle, amennyire szükségünk van, és maradjon a körülöttünk élőknek is.

A szél és az erdő című novella olyan időszerű, mintha Fekete István csak tegnap írta volna: Holott – utánanéztem – a Csí 1940-ben jelent meg először! A nyerészkedésből kivágott erdő hiánya olyan romboló folyamatokat indít el, amelyek szinte teljesen ellehetetlenítik a pusztítást okozó ember életét is. Szerzője már akkor rámutatott, mennyire tarthatatlan ez… Világosan és érthetően írta le mindazt, ami miatt most már a bolygónk egésze van veszélyben. Gyerekeinknek mindenképpen ismerniük kellene ezt a történetet (is). Még akkor is, a Fekete Istvánnak a címben jelzett gondolata a maga teljességében így hangzik: „A természet kegyetlen tanító, és csak két osztályzatot ismer: Az egyik az élet, a másik a halál.”

Fekete István nem kifejezetten ifjúsági regényíró – bár annak tartják. Műveinek mondanivalója a felnőtteknek szól (vagy nekik is), a természet világáról, törvényszerűségeiről, az emberi jellem és a társadalom működésének visszásságairól. Könyveit úgy lehet forgatni, mint egy olyan Titkos kalendáriumot (lásd a kötet utolsó írását), amelyből az ember megérti az őt körülvevő élővilág egészét. Akkor majd természetessé válik számára, hogy ezt a világot megkímélni, megóvni: létkérdés. És nem uralkodik fölötte, hanem harmonikusan él benne. Mert ha nem így teszünk, akkor − lásd a címben szereplő gondolatot − nagyon nagy árat kell majd fizetnünk érte.

Fekete István: Csí és más elbeszélések
Fekete István életműsorozat
Felújított kiadás
Móra Kiadó, Budapest, 2023
176 oldal, teljes bolti ár 2999 Ft,
online ár a kiadónál 2459 Ft,
e-könyv változat 2099 Ft
ISBN 978 963 603 1220 (papír)
ISBN 978 963 603 1527 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A kötetben olvasható hat történet Fekete István novelláinak legjavához tartozik. A lírai hangvételű írások emberszereplői különös, mély kapcsolatban állnak a természettel, sorsuk gyakran összefonódik a közelükben élő állatok – madarak, kutyák, lovak – sorsával.
Ember és állat harmonikus egymás mellett éléséről Fekete István a rá jellemző, magával ragadó stílusban mesél, amelyet jól ismerhetünk hasonló témájú, közkedvelt regényeiből is.