»Annyira pesti vagyok, hogy Budán rendre eltévedek« | N. Kósa Judit: Nagykörút

Laczkó Ilona Adél |

Aki Budapesten jár, vagy csak átutazik a városon, egész biztosan valahol áthalad a Nagykörúton, vagy legalábbis érinti. Ez a főváros verőere: nyüzsgő és eleven bulvár. Ott mindig történik valami. Sokan és sokszor sétáltunk a Nagykörúton (még ha ma ritkábban is), benéztünk egy-egy belső udvar üzletébe, kávéztunk egy presszó teraszán, siettünk színházi előadásra – de vajon gondolunk-e arra, hogy milyen emlékek, történetek, sorsok őrzői a Körút épületei? Aligha.

Itt-ott ugyan emléktábla hívja fel a figyelmünket egykori híres lakójára, másutt kint maradt cégtábla árulkodik egy elfeledett régi üzletről. De nem tudjuk például, melyik ház épült meg elsőként, kik éltek a gangra nyíló lakásokban, kik a bér- (és egyéb) palotákban, milyen tragédiák vagy éppen komédiák zajlottak a falak között. N. Kósa Judit könyve, a Nagykörút végigkalauzolja az olvasót a négy és fél kilométer hosszú útszakaszon; sok-sok érdekességgel, korabeli fotókkal, történetekkel (olykor pletykákkal) fűszerezi a körút-mesét. Ezért is hiánypótló mű.

Jobban aligha lehetne jellemezni a vérbeli pesti lokálpatriótát, mint N. Kósa Juditnak – az írásom címében idézett – megállapításával. Csakhogy ő nemcsak itt él, hanem ismeri és kutatja – mert ez a szívügye – Pest történetét. Szándékosan nem történelmét írtam, habár NKJ történészből lett újságíró. Számára a város történelme a háttérben (is) zajló eseményekből, a hétköznapi emberek életének apró mozaikjaiból épül fel. Közérthetően, hitelesen és olykor kíméletlenül mellbevágóan.

A szerzőt Pesthez kötötték az iskolái, egy rövid időszakot kivéve mindig valahol a Nagykörút közelében lakott. Ha főzés közben tudni akarja, mennyi az idő, a konyha ablakán kinézve látja, mit mutat a terézvárosi templom toronyórája. Lelőhely című, a Népszabadságban, majd a Népszavában közölt (2004-ben és 2016-ban könyv formájában is megjelent) cikksorozata a főváros történelmének egy-egy alig ismert részletét tárja fel. Virágvölgyi Istvánnal együtt pedig izgalmas és tanulságos összeállítást hoztak létre a Fortepan gyűjtemény nagykörúti fényképeiből.

• Olvass bele!

Az teljesen természetes, hogy egy ilyen hatalmas elképzelés sok év alatt valósul meg, de „A legmeglepőbb az volt, hogy mint mindenki, én is úgy képzeltem a Körút építését, hogy megrajzolták a tervet, bontottak-homokoztak [eltávolították a régi Duna-meder homokját], aztán elkezdtek épülni a házak – válaszolta kérdésemre N. Kósa Judit. – Ehhez képest elképesztő látvány lehetett, hogy a kezdés után tíz-tizenöt éven át helyenként volt körút, helyenként meg egyáltalán nem – ehelyett földszintes majorsági épületek meg girbegurba kerítések álltak az útvonalon, rendszerint keresztbe. A miért benne van a könyvben, de annak idején egészen elképedtem, amikor erre rájöttem.”

A grandiózus terv megvalósítása − melyet legalább annyian támadtak, mint amennyien támogattak − meglehetősen nehezen indult és mérhetetlenül sok akadályba ütközött. A mai Nyugati pályaudvar helyén valamikor volt – a mai üvegpalotáig belógó – indóház előtt terpeszkedett a vasúttársaság kétemeletes épülete, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette tágasabb tér kialakítását, pedig a hozzá tartozó kis parkban még nyilvános illemhely is állt. Számos példát olvashatunk a későbbi évtizedekben tapasztalt tiltakozásokról. A Nyugati pályaudvar nagy rekonstrukciójának idején (1984, erre magam is emlékszem) négyszögletes órát tettek ideiglenesen a kerek óranyílásba – ez is óriási népharagot váltott ki.

A fejlődés, a változás elképesztően gyors ütemét nagyon jól érzékelteti az, hogy a (kimondhatatlan) Nyolcszög tér helyett Oktogon (emlékeimben Novhét) területére az 1880-as évek közepén még itatóvályúk elhelyezését kérvényezték a lovak számára, de 1895 őszén – a városi legenda szerint – Hatschek Béla műszerész már automobillal parkolt le a Nicoletti kávéház elé, amely mellett a millennium évében pedig már elkészült a földalatti vasút lejárata is.

Egy szimpla gyógyfürdő is számos gond forrása lehet. Egyrészt, ha megkérdőjelezik vizének gyógyító erejét. Másrészt, ha a háború után helyreállítás helyett bontási törmelékkel töltik fel. Mert ugyebár a nagy vízhozamú kút továbbra is dolgozik, és képes alaposan eláztatni a környező házak alapjait. A fürdő (Erzsébet körút 51-53.) a rá épült szálloda (a korábbi Royal) tulajdonában volt, amely azonban nem tartotta megtérülőnek az újbóli üzembe helyezést. Erre csak a kétezres évek elején, a tulajdonosváltás után került sor.

Kevéssé közismert, hogy az agg Jókai Mór, bő ötven évvel fiatalabb hitvesével, annak négy testvérével és az anyjukkal együtt egy fél emeletet elfoglaló bérlakásban lakott (Erzsébet körút 44-46.). A házasságkötés körüli nagy botrány ellenére (vagy éppen emiatt) az ifjú Nagy Bella kibérelte a szomszéd lakás három szobáját, egybenyittatta, berendeztette (nyilván az író költségén), így Jókai nyugodtan alkothatott élete még hátralévő részében a tizenkét méter hosszú dolgozószobában.

Rengeteg mindent gyűjtött össze N. Kósa Judit, az építkezésektől a háborúk, forradalmak okozta (több rendbeli) pusztuláson és újrakezdéseken át a körút elkocsmásodásáig, azaz napjainkig. Könnyed, humoros, néhol igencsak ironikus stílusban mesél, szinte ott sétálunk vele a körúton. (Ami egyébként nem lehetetlen, hisz számos alkalommal vezetett már itt városnéző sétákat.)

A sorok közül pedig érezhetően süt a vágy, hogy milyen jó lenne, ha a Nagykörút újra régi fényében tündökölhetne. Természetesen nem visszafordítani kellene az idő kerekét, hisz a megvalósult kényelemről senki sem mondana le. Csupán az életünk tempóját kellene lelassítani, elsétálni a harmadik sarkon lévő nagy boltig, nem pedig autóba ülni azért a néhány száz méteres útért. Mert a ma elviselhetetlen zaj, a szennyezett levegő egyáltalán nem kedvez az ötletnek, hogy kiüljünk a teraszokra némi normális hangú beszélgetésre. Aki járt az utóbbi években szilveszterkor a Blahán, tudja, milyen nagyszerű dolog szabadon sétálni az autók nélküli Nagykörúton.

Álmodozom én is: visszavarázsolnám, mondjuk csak a hétvégekre, a valódi bulvárt, a közösségteremtő, családias, békebeli hangulatot, a színházi előadás vagy a hangverseny előtti kényelmes sétákat – és kizárva a gépkocsiforgalmat. Csak villamosok suhannának föld felett és a föld alatt, legalább a Blaha és az Oktogon, még inkább a Blaha és a Margitsziget között. Miért ne? És akkor nyugodt tempóban végigjárhatnánk a valóságban is azokat a különleges helyeket, amelyekre a könyv nyitja rá a szemünket.

Az igényes kivitelű, szép kiadvány a Nagykörút megszületésének 150. évfordulójára készült, és méltán lett az Ismeretterjesztő kategória győztese a Szép Magyar Könyv 2022 versenyen. A verseny díjainak átadására a 94. Ünnepi Könyvhét megnyitóján, 2023. június 8-án (csütörtökön) 16.00 órakor kerül sor. N. Kósa Judit június 9-én (pénteken) 14.00 órától dedikálja (nem csak) a Nagykörút című könyvét a Vörösmarty téren, a Városháza Kiadó (44.) pavilonjában.

N. Kósa Judit: Nagykörút
Városháza Kiadó, Budapest, 2022
398 oldal, teljes bolti ár 14.735 Ft,
online ár a bookline.hu-n 12.525 Ft
ISBN 978 963 966 9727

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

2022 őszén éppen 150 éves a Nagykörút. Pontosabban: másfél évszázada húzták fel az első épületét, de aztán még harmicnégy esztendőbe telt, hogy ráüthessék a hivatalos pecsétet: immár elkészült.
Ez a könyv arról szól, hogyan lett a külvárosi kertek helyén széles bulvár, kik építették és tervezték, hogyan éltek itt a pesti polgárok. Az egyes fejezeteket kalauzként használva végig is járhatjuk az egész útvonalat. Sétáljanak velem! – N. Kósa Judit