Robert Dugoni: A felszín alatt (részlet)

| 5. fejezet |

Az üvegajtó túloldalán lévő asztalnál egy seriffhelyettes üldögélt. Tracy megmutatta neki a jelvényét, és közölte, hogy a seattle-i csoporttal jött. A férfi gondolkodás nélkül a tárgyalóba irányította.

– Ismerem a járást – mondta Tracy.

Amikor benyitott az ablaktalan helyiségbe, a beszélgetést mintha elvágták volna. Az asztal végénél álló egyenruhás seriffhelyettes filctollat szorongatott a kezében, és a parafa táblára rajzszögezett domborzati térképet bűvölte. Az ajtóhoz legközelebb ülő Roy Calloway a szemöldökét kissé összehúzta, az arcán aggodalmas kifejezés jelent meg. Az asztal szemközti oldalán Kelly Rosa, a seattle-i törvényszéki antropológus foglalt helyet.

Mellette Bert Stanley és Anna Coles, a Washington Állam Rendőrségének készenléti helyszínelő csoportjától érkezett két önkéntes ült. Tracy már több gyilkossági ügyön is dolgozott velük.

Nem várta meg, hogy beinvitálják, mert tudta, hogy hiába várná.

– Főnök – biccentett oda Calloway-nek, akit Cedar Grove-ban mindenki így hívott.

Amikor Tracy a székét megkerülve kibújt a kordbársony dzsekijéből, közszemlére téve a pisztolytartó vállszíját meg az övére csíptetett jelvényt, a seriff fölállt az asztaltól. – Ezt meg hogy képzeled? – vonta kérdőre.

Tracy az egyik szék támlájára terítette a dzsekijét. – Ezt a táncot inkább ne lejtsük el, Roy.

A seriff közelebb lépett hozzá, és kihúzta magát. Mindig is a megfélemlítés volt a fő fegyvere. Egy fiatal lány szemében félelmetesnek is hatott, de Tracy már nem volt olyan fiatal, és nem is ijedt meg olyan könnyen.

– Egyetértek – mondta Calloway. – Valóban jobb lenne, ha ezt nem játszanánk el. Szóval ha rendőrségi ügyben vagy itt, akkor olyasmibe ütöd az orrod, ami nem tartozik a hatáskörödbe. Ha pedig…

– Nem rendőrként jöttem – felelte Tracy. – De nagyra értékelném, ha tennél nekem egy kis kollegiális szívességet.

– Az nem áll módomban.

– Roy, tudod jól, hogy soha nem veszélyeztetném egy bűnügyi tetthely érintetlenségét!

Calloway megrázta a fejét. – Nem is lesz rá sanszod.

A többiek fölnéztek. Sütött az arcukról a bizonytalanság.

– Akkor nem mint kollégától kérek szívességet tőled,… hanem mint az apám barátjától.

Calloway kék szeme összeszűkült, a homlokát ráncok barázdálták. Tracy tudta, hogy soha be nem gyógyuló, mély sebre tapintott. Calloway ugyanis együtt horgászott és vadászott az ő apjával, és az apja kezelte a seriff idős szüleit a haláluk előtt. Ezenkívül mindkét férfira mázsás súlyként nehezedett a bűntudat, amiért nem találták meg Sarah-t.

Calloway most úgy szegezte rá a mutatóujját Tracyre, mint gyerekkorában, ha a járdán bringázott. – Nem lábatlankodsz, és ha azt mondom, hogy elmész, akkor elmész. Értjük egymást?

Tracy most nem volt abban a helyzetben, hogy megmondja a seriffnek: több gyilkossági ügyben nyomoz évente, mint Calloway egész pályafutása alatt. – Igen – felelte.

A seriff szúrós tekintete még elidőzött rajta egy kicsit, majd a helyettesére szegeződött. – Folytassa, Finlay – mondta, és visszaült a helyére. A helyettes, akinek jelvényén az Armstrong név díszelgett, lassan összeszedte a gondolatait, és a domborzati térkép felé fordult. – Itt találták meg a holttestet – mondta, és rajzolt egy x-et oda, ahol a két vadász állítólag belebotlott az emberi maradványokba.

– Az nem lehet – szólalt meg Tracy.

Armstrong bizonytalanul Calloway-re pillantott.

– Azt mondtam, folytassa, Finlay!

– Van itt egy bekötőút – folytatta Armstrong. – Egy ingatlanberuházás miatt tisztították meg a terepet.

– Az a volt Cascadia-birtok – szólt közbe ismét Tracy.

Calloway állkapcsa megfeszült. – Folytassa, Finlay!

– A hely, ahol a csontokat találták, úgy nyolcszáz méterre van a bekötőúttól – mondta bizonytalanabb hangon Finlay. – Itt zártuk le az utat – rajzolt még egy kis x-et. – Maga a sírgödör sekély, alig egy méterre ástak le. Na mármost…

– Várjon csak! – emelte föl a fejét a buzgón jegyzetelő Kelly Rosa. – Egy pillanat! Azt mondta, sekély a sírgödör?

– Hát, a láb nem volt túl mélyen.

– És úgy nézett ki, hogy a sírhely egyébként háborítatlan? – kérdezte az antropológusnő. – Mármint attól eltekintve, hogy a kutya kiásta a csontot.

– Igen, úgy nézett ki. Lehet, hogy nincs más a sírban, csak a lábszár meg a lábfej.

– Miért kérdi? – érdeklődött Calloway.

– Azért, mert itt, az északnyugati országrészben kőkemény a glaciális üledék – felelte Kelly Rosa. – Emiatt errefelé nagyon nehéz sírt ásni, különösen ilyen terepen, ahol feltehetően kiterjedt fagyökérzet is akadályozza a munkát. Nem lep meg, hogy sekély a gödör, inkább azon csodálkozom, hogy eddig nem tettek kárt benne az állatok.

Tracy az antropológusnőhöz intézte a szavait. – Azon a területen akkoriban éppen hozzáfogtak egy golf- és teniszparadicsom kialakításához, amely a tervek szerint Cascadia névre hallgatott volna. A fák egy részét kivágták, és irodaként funkcionáló mobilbarakkokban árulták a telkeket. Emlékszel az évekkel ezelőtt Maple Valley-ben talált holttestre?

Kelly Rosa bólintott, majd Armstronghoz fordult. – Lehetséges, hogy a holttestet az ingatlanfejlesztés során eltávolított fagyökér helyén maradt gödörbe temették?

– Nem tudom – felelte fejcsóválva, zavartan a seriffhelyettes.

– Ez miért számít? – kérdezte Calloway.

– Például azért, mert arra utalhat, hogy előre kitervelt bűncselekményről van szó – mondta Tracy. – Ha a tettes tudott az ingatlanfejlesztésről, kiszemelhette a gödröt erre a célra.

– Ugyan miért szemelne ki a gyilkos egy gödröt egy olyan területen, ahol tudvalevő, hogy építkezni fognak? – kérdezte Kelly Rosa.

– Azért, mert azt is tudhatta, hogy a beruházás nem fog megvalósulni – felelte Tracy. – Nagy port kavart errefelé a sztori, hiszen a golfközpont igencsak fellendítette volna a környék gazdaságát, és üdülőhelyet csinált volna Cedar Grove-ból. Az ingatlanfejlesztő meg is pályázta a területhasználati engedélyt golf- és teniszpályák céljára. Ugyanakkor a Szövetségi Energiaügyi Hivatal nem sokkal később jóváhagyta három duzzasztógát építését a folyón. – Tracy fölállt, odalépett a térkép előtt álló Finlay mellé, és tartotta a markát. A seriffhelyettes némi habozás után a kezébe nyomta a filctollat, amellyel Tracy húzott egy vonalat. – Ezt helyezték üzembe utolsóként. 1993. október közepén. Mivel a gát visszafogta a folyót, a tó kerülete megnőtt. – Tracy berajzolta az új határvonalát. – Elárasztotta a környéket.

– Így a sírhely víz alá került, és nem fértek hozzá az állatok – folytatta a gondolatmenetet Kelly Rosa.

– Valamint mi sem – mondta Calloway-hez fordulva Tracy. – Pedig átkutattuk azt a területet, Roy.

Tracy már csak tudta. Hiszen nem csupán tagja volt a keresőcsapatnak, hanem az apja halála után hozzá került az eredeti domborzati térkép is. Az azóta eltelt évek során annyiszor átböngészte, hogy jobban ismerte, mint a saját tenyerét. Az apja szektorokra osztotta a területet, hogy alapos, szisztematikus munkát végezhessenek. Kétszer is átfésülték az összes szektort.

Mivel Calloway továbbra is levegőnek nézte, az antropológusnőhöz intézte szavait: – A duzzasztógátat idén nyár elején lebontották.

– És a tó ismét az eredeti méretére zsugorodott – bólogatott Kelly Rosa.

– Újra megnyitották a területet a vadászok és a túrázók előtt – szólalt meg Armstrong, aki szintén kezdte kapiskálni a dolgot. – Tegnap kezdődött a vadkacsaszezon.

Tracy a seriffre nézett. – Mi még azelőtt fésültük át a területet, hogy elárasztotta volna a tó, Roy. És akkor még nem volt ott semmiféle holttest.

– Elég nagy terület – mondta Calloway. – Nem zárhatjuk ki azt az eshetőséget, hogy nem vettük észre. És azt sem, hogy nem ő az.

– Hány fiatal lány tűnt el azóta errefelé, Roy?

Calloway nem felelt.

– Kétszer is átkutattuk a területet, és semmiféle holttestet nem találtunk – folytatta Tracy. – Úgyhogy ez a láb a keresőakciónk után, és közvetlenül a terület elárasztása előtt került oda.

Fordította: Szieberth Ádám

Robert Dugoni: A felszín alatt
General Press Kiadó, Budapest, 2015