Bedő J. István |
Pedig olyan jól indul! Mindennapjaink láthatók az Átrium moziszínházban, Nemzeti vegyesbolt címmel. A vegyesbolt már létezik, a szomszédságában lévő videotékát fallal le köll választani, és akkor semmi nem áll útjába annak, hogy trafik legyen a helyén. Illetve nemzeti dohánybolt, mert most az a módi.
De mégis, mert jönnek azok a nyomorult ellenőrök, akik elvárják, hogy már az esedékesség előtt, előre teljesítse a majdani koncessziós az összes francos és kukacoskodó szabályrészletet. Ha eltekintünk attól, hogy a Nemzeti vegyesbolt című előadás forrásműve Kevin Smithnek a Shop-stop című, 1994-es filmje, akkor itt kezdhetnénk lelkendezni. De eltekinteni nem lehet, még ha a történet honosítása sok pozitívumot fel is mutat. Például azt, hogy nincsen trafik rohadtul szigorú ellenőr(zés) nélkül.
Az előadás legjobb pillanatait hozza a két ellenőr (főként a doktor akármilyen Mária), amint éppen fejből mondja el munkakörének hatkilométeres nevét meg a vonatkozó törvények és rendeletek szövegét. Sosem gondoltam volna (pedig sok évvel ezelőtt irdatlan mennyiségű jogszabályszöveget olvastam), hogy ez nevetséges lehet. Pedig az. Ebben a szarrágásban benne van az életünk, meg ahogyan a hétköznapi emberről a jogszabályfaragók gondolkodnak.
A kudarcos üzletmenet, a kekec ellenőrök, a lökött szomszéd, aki papucsban-fürdőköpenyben csattog le némi lónyálért, cigiért, pornólapért – önmagában is jó anyag. Jó anyag a tékás lányának udvarló fiú anakronisztikus hitbéli vakbuzgósága, a vegyesboltos Dante és a tékás Oszi gyilkolászásig menő, de szétrobbanthatatlan barátsága, és jó a furcsa háromszögtörténet Dante és két szerelme/szeretője főszereplésével. (Nem beszélve a tragikomikus emberhalálról a sötét vécében.)
Ám az, amin az elején mulatunk, és természetesnek vesszük, hogy a feszített, konfliktusokkal és baromságokkal terhes helyzetben trágár a szöveg (nem ez a humorforrás, hanem az érzelmek és a kapcsolatok ingatagsága), egy idő után unalmassá válik. Pedig villódzanak a figurák és a helyzetek.
A szocio-vígjátéknak besorolt darab éles helyzetben (akcióban) közel sem működik tökéletesen. Lehet, hogy ennek oka az elmúlt húsz év porát feledtetni szándékozó átdolgozás. A minimalista film a kilencvenes évek derekán – és Amerikában – szókimondásával, tabudöntögetésével óriási sikert aratott, de szövete megszenved(het)i az átültetést a más talajba.
Ami jó – helyenként nagyon jó –, az a trafikügy, a tüntetések és a tékás Oszi vitatható odacsapódása (pláne közszereplése), a nemi élet és hűtlenség kibeszélése, az ellenőrök korrumpálhatósága, a vallási közösség agymosása, a politika betelepedése az ebédlőasztalok mellé. Vagyis mindaz, aminek szinte napi aktualitása van. És ami ettől a legillékonyabb.
Föltételezem, hogy a szövegkönyvet cirka kéthavonta frissítik, a friss politikai ostobaságokhoz igazítják. Csakhogy éppen ettől lesz a legtörékenyebb része a darabnak. Az igaz helyett a valódi bevonása az események közé.
A törékenységek közé tartozik egy sejthetően rendezői (Dömötör Tamás) ötlet: a történet felhabosítása dalokkal. Ettől rohadtul mai lesz az előadás. Kérdés, hogy az a közönség és korosztály, amelyik él-hal ezekért a géppel előállított minimalista zajokért (bár itt gitárral is nyomta valaki), bejön-e megnézni. Csak hát a drogos gyerek mikroportba elmondott dalszövegeitől semmi nem megy se előrébb (vö. klasszikus zenés játék), se a cselekménnyel nem kontrasztál kívülállóan (vö. Brecht) – egyszerűen csak megállítja a darab menetét. Piti Emőke nem dalol, hanem előad (ez most dicséret). De a szöveg törmelékesen érthető, nem is tűnik fontosnak. És amikor az egyrészes darab két hosszú órája után már csak túlélni próbálunk (udvarias néző nem szökik meg), akkor finálé gyanánt még mindig vég nélkül szól egy dal (szerző: Baqais Ádám). Pedig olyan jól indult.
A KOMA nagyon jó színészei nagyon jól játszanak el egy dramaturgért, ollóért kiáltó darabot.
Fotók: Kállai-Tóth Anett
[A címképen Oszi (Domokos Zsolt) és Dante (Hajmási Dávid)]
















Posted on 2015.01.29. Szerző: olvassbele
0