A magyar animáció idén száz éves. Ebből az alkalomból hazánk a díszvendége a jelenleg zajló, 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválnak. Az Uránia Nemzeti Filmszínház augusztus 25. és 31. között bő válogatást mutat be a fesztiválon szereplő filmekből.
A nézők 16 vetítésen több mint száz magyar animációs filmet láthatnak – klasszikus és kortárs alkotásokat, egész estés animációkat és rövidfilmeket. A három versenyfilmet – Bucsi Réka Symphony No.42, Ruska László és Ringeisen Dávid Papírvilág, valamint Gelley Bálint Otthon című alkotását – a gyermekprogramok kivételével minden műsorblokk előtt levetítik.
Az Urániában öt egész estés filmet láthat a közönség, köztük olyan klasszikusokat, mint a Vuk, a Fehérlófia vagy Gémes József Daliás idők című filmje. A magyar animáció aranykora címmel három blokkban vetítenek válogatást a hazai animációs filmművészet neves alkotóinak fesztiváldíjas munkáiból.
Szerzői animáció címen animációs művészeink egyedi rövidfilmjeiből látható válogatásprogram, szintén három vetítésre bontva. A legfiatalabb anima-filmes generációt pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, az Illyés Művészeti Akadémia és Novus Art School diákjainak alkotásai képviselik, szintén három műsorblokkban Hallgatói animáció néven.
A japán meghívás gesztusára viszonzásul műsorra kerül az Oscar-díjas Hayao Miyazaki Szél támad című filmje, továbbá a 16 vetítés egyikében kortárs japán animációs rövidfilmeket mutatnak be az Urániában. Ez utóbbi vetítésre – a japán alkotók felajánlásának köszönhetően – a belépés díjtalan.
A vetítéssorozat további előadásaira kedvezményesen 600 Ft-ért lehet jegyeket váltani az Uránia jegypénztárában és honlapján. A részletes program itt olvasható.
Az esemény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával, illetve a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál segítségével valósult meg.
A címoldalon: Részlet Glaser Katalin Három nagymamám volt című animációjából.















Posted on 2014.08.26. Szerző: olvassbele
0