Lelépve a tablóról | Sarah Dunant: A Borgiák bosszúja

Bodó Viktória Booklány |

Vannak kiemelt történelmi korszakok, melyek több figyelmet igényelnek az átlagosnál, ezért több érdeklődőt, filmest, írót és olvasót vonzanak. Az itáliai városállamok reneszánsza, valamint a reneszánsz pápaság feltétlenül olyan. Olyan megújhodása volt ez szellemnek, kultúrának és politikának egy időben, melyre az azt megelőző ezer-párszáz évben nem volt példa a kontinensen. A kereszténység felsőbbrendű időszakában elenyészett a kultúra, a tudomány, a szellem vívmányainak jó része, és ebbe a levegőtlen társadalomba hozott friss fuvallatot a reneszánsz.

Mindig körüllengte valami misztikum a reneszánsz pápákat, a Borgia-pápákat legfőképpen. Valamiféle ördögi, mi több, méregkeverő kompániaként honosultak meg a köztudatban a család tagjai, és szegény Lucrezia Borgia is, aki sokkal inkább volt a keresztény világ fölött hatalmas befolyással rendelkező, körmönfont politikus családja kezében báb, semmint elkövető vagy gonosz asszony. Újabb példa ez a nőknek a zsidó-keresztény kultúrkörben való démonizálására, elnyomására. Akinek hatalma, akarata, gondolatai vannak, s eszközei is ezek érvényesítésére, az nem lehet más, mint valami eredendően gonosz, romlott hordozója. Míg egy férfi ilyen esetben csak az ügyes, esetleg a körömfont jelzőt kaphatja meg.

Tehát, ezt a korszakot festi elénk Sarah Dunant új regényében. A kort, melyben a pápáknak balkézről született gyermekei voltak, akik egyházi pozíciókat viseltek, és hercegi családokba házasodtak be. A kort, melyben a kiválasztott kevesek akkor is szerencsések voltak, ha fattyúnak születtek. A kort, melyben a pápa szeretőjétől nem merték megtagadni a tiszteletet (nyilvánosan), hiszen annyi minden függőt a Szent Széktől: trónok, fejek hullottak a porba és emelkedtek fel egy-egy pápai útmutatás nyomán. A kort, melyben Róma romlott és még mindig a Birodalom összeomlásának posványában fetreng, míg a másik arca a nagy reneszánsz festők, szobrászok és építészek munkáit vonultatja fel. A kort, amiben bizonyos családok tagjai bárhol, bármit elérhetnek, s ahol semmi nem szent, ugyanakkor nagyon is az, mégpedig egyszerre.

Az egészen biztos, hogy a borító büntet, nem tudom, miért nem lehetett valami kevésbé semmitmondót és giccset választani. Erős a kontraszt a külcsín és a belbecs között, olyannyira, hogy Booklány elég hosszú ideig nem vette kezébe a kötetet, mégpedig a külleme miatt. Ilyen borító, sokszor feldolgozott tartalom… – a füzetes regények színvonalát sejtettem mögötte.

Mígnem végül kiderült, hogy a könyv egészen ügyes. Olvasmányos – bár nem tökéletes – stílusban íródott (fordította: Márton Andrea), s sejtésem szerint a szerző elérte azt, amit akart. Jelesül az ötszáz év előtt élt nagy nevek leléptetését a tablóról, s a hús-vér emberré varázslásukat. Mai, köztünk járó alakokká tette a szereplőket, akiket ugyanazok az indulatok mozgatnak, mint a ma emberét, vannak vágyaik és gyűlölnek, ha kell. Diplomaták, cselszövők, szeretők és áldozatok, korlátlan hatalommal, és sokszor mai ésszel fel nem fogható gazdagsággal karöltve. Ne felejtsük: ez még a jezsuiták előtti kor, éppen csak egy gondolattal! A történelmi hűség pedig határozott előnye a könyvnek. Minden benne van, ami számít: nepotizmus, művészetek, intrika, korrupció, háttéralkuk, háborúk és vatikáni titkos folyosók…

Booklány véleménye szerint, ha valaki reneszánsz történelmi regényre vágyik, bátran kezdje ezzel. Fel fogja kelteni érdeklődését a további, hasonló regények iránt, s fenntartani lelkesedését a színes korszakért. Csak nem árt szem előtt tartani, hogy ha a bálványokhoz nyúlsz, a kezeden marad az aranyozás.

Az írás teljes terjedelemben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Sarah Dunant: A Borgiák bosszúja
Athenaeum Kiadó, 2013
656 oldal, 3990 Ft
ISBN 978 963 293 2811

• Olvass bele!

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A tizenötödik század végi Róma a világ szemében a művészet és kultúra fellegvára, miközben a vallási kegyetlenkedés és a politikai korrupció belülről emésztik az örök várost. Rodrigo Borgia VI. Sándor néven bevásárolja magát a pápaságba, de törvénytelen gyermekei iránti olthatatlan szerelme, esztelen gazdagsága és spanyol származása bosszúra készteti a várost irányító olasz főméltóságokat. Az idegen pápa legerősebb fegyvere fia, a lelketlen gyilkológép Cesare, de a fontos politikai szövetségek záloga mégis a tizenkét esztendős szűzlány, a későbbi hírhedt méregkeverő Lucrezia Borgia, aki három rosszul sikerült házasság és rengeteg fájdalom után maga lép a politika véráztatta színpadára. Az olasz reneszánsz nagyregények koronázatlan királynője a világtörténelem és a tévésorozatok kedvelt méregkeverőiről, a Borgiákról festett lélegzetelállító, fordulatos és pontos képet.

Sarah Dunant 1950-ben született. Színésznőként és rádiós-televíziós újságíróként kereste kenyerét, közben nyolc bűnügyi regényt írt.

A Londonban és Firenzében élő, kétgyermekes írónő kedvenc korszakával és helyszínével, a reneszánsz Itália világával először – az Athenaeum Kiadónál 2005-ben megjelent – óriási sikerű Vénusz születése című művében foglalkozott.