G. X.
A Manna és a Zsámbéki Színházi Bázis közös előadása fiatalokról szól, nem csak fiataloknak. Mark Ravenhill darabjának ősbemutatójában egy osztály életébe pillanthatunk be. Az Állampolgári ismeretek (Citizenship) a felszínen a drogokról és a szexualitásról szól, fő kérdései azonban az identitáskeresés, a közösséghez tartozás és az – akár egy osztályban is modellezhető – társadalmi berendezkedés működése.
„Az a célom, hogy a körülöttünk levő világról írjak, arról, amiben élünk. Ez pedig gyakran azt jelenti, hogy az egyes karakterek végletes helyzetekbe kerülnek, amiben lelepleződnek” – nyilatkozta írói munkamódszeréről Mark Ravenhill. Ám amíg Nagy-Britanniában a darab csupán arról szól, hogy a főhős, Tom (a magyar változatban Tomi) és középiskolás korú osztálytársai felfedezik a szexualitást, a rendező, Tengely Gábor és a dramaturg, Boronkay Soma által készített magyar változatban a jelenlegi társadalmi környezet fontosabb hangsúlyt kap.
A Manna tehetséggondozó programja keretében ismét végzős egyetemisták – Kaposvárról és az SZFE-ről egyaránt – kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, sőt két olyan fiatal is szerepel, akik még csak jövőre kapnak színész diplomát.
A darab „felnőtt” szereplői méltó tanítói a fiataloknak. Az egyik epizódszerepet Nagy Mari vállalta, a Nemzeti Színház művésznője, aki életében először lép színpadra fiával, a még egyetemista Viktor Balázzsal. Aki az osztálynak – többek között – az állampolgári ismeretek tantárgyat tanítja: Pál András, a Radnóti Színházi művésze. A főszereplőt elcsábító férfit alakító Bercsényi Péter a Budapest Bábszínház tagja, de számtalan független színházi produkcióban is találkozhattunk vele.
Tengely Gábor ötlete alapján kerül most először magyar színpadra Ravenhill műve, melynek témája a nemi identitástudat kialakulása, keresése, a kirekesztettség, a gyerekek egymás közti kegyetlensége – az, hogy egy osztályközösség hogyan képezi le kicsiben a társadalmi berendezkedést, sémákat, feszültségeket. Az alkotók tudják, hogy kockázatot vállalnak a homoszexualitás kérdését sem megkerülő Állampolgári ismeretek bemutatójával, ami kíméletlenül szembesít a mesterségesen kialakított értékrend visszásságaival, miközben pontos, torzításmentes tükröt tart a diákok, a tanárok és az egész társadalom elé.
A szerző néhány évvel ezelőtt úgy nyilatkozhatott: „Egy csomó dolog nyomasztó, ami a gyerekekkel az iskolában történik, de hát ilyen a tinédzserek élete.” Ez Magyarországon, ahol hiába van lehetőség az azonos neműek számára is élettársi kapcsolatok bejegyeztetésére, ahol a Nemzeti Alaptanterv figyelmen kívül hagyja a LGBTQ-jogokat, és ahol az erkölcstanórák keretében a szexuális felvilágosítás valószínűsíthetően háttérbe szorul majd – hiánypótló Ravenhill darabjának színpadi és osztálytermi változata.
A darab nyíltan és nyersen beszél a szexualitásról, de nem mellőzi a humort, formája pedig egyszerre dokumentarista és klipek világát idéző. A Zsámbéki Színházi Bázison augusztus 15-én bemutatandó Állampolgári ismereteket a következő évadban nem csupán a Stúdió K-ban játsszák tovább, hanem az alkotók reményei szerint eljuthat középiskolákba is, ahol a tanulók a saját közegükben, a saját tantermükben tekinthetik meg a produkciót, és a fiatal színészek tapintható közelségében, szinte részeseivé válva a történetnek, az előadás előtt és után pedig – szakemberek vezetésével – speciális foglalkozásokat terveznek.
„Hiszünk abban, hogy bátorság nélkül nem lehet áttörés” – mondja Tengely Gábor, a darab rendezője.
Fotók (a szerző portréja kivételével): Kállai-Tóth Anett
Mark Ravenhill: Állampolgári ismeretek
Fordította: Markó Róbert
Rendező: Tengely GáborSzereplők:
Ivanics Tamás
Spiegl Anna
Fige Attila
Mohácsi Norbert
Viktor Balázs e. h.
Krajcsi Nikolett
Gergely Rozália
Kerkay Rita e. h.Tanár – Pál András
Jósnő – Nagy Mari
Férfi – Bercsényi PéterMagyar változat: Boronkay Soma és Tengely Gábor
Jelmez: Michac Gábor
Dramaturg: Boronkay Soma
Asszisztens: Zsirai Viktória
Produkciós vezető: Gáspár AnnaAz előadás a szerző engedélyével – a Casarotto Ramsay & Associates Ltd. közvetítésével, a Creativ Média Színházi Ügynökség közreműködésével – jött létre.
Bemutató: 2013. 08. 15. 20:00 – Zsámbéki Színházi Bázis
További előadások: 2013. augusztus 16., 17., ősztől a Stúdió K programjában.















Posted on 2013.08.14. Szerző: olvassbele
0