Egy hangya éppen megváltja a világot | Iain M. Banks: Félemmetes géjpezet

Posted on 2013.07.17. Szerző:

2


banks_felemmetes_bor180

Írta: Tóth Gergely

Furcsa világba, a távoli jövőbe visz el Banks regénye, ahol semmi nem az, aminek látszik. A virtuális világ, a kód mindent és mindenkit átsző, az állatokat és növényeket, sőt az embereket is. Serehfa erődnek, az ismert világ legnagyobb városának uralkodója is inkább a virtuális világon keresztül figyeli országa lakóinak életét, ahelyett, hogy a Mérnök klánnal vívott háborúval törődne, vagy a Földet fenyegető csillagközi porfelhővel. Vagy azokkal, akik a világot – őhelyette – meg akarják menteni, és azokkal, akik rájuk vadásznak.

A világ megmentése négy emberre marad. Latrára, a látóra, aki csak a kis barátját, a hangyát akarja megmenteni, és egyre mélyebbre merül a kódba, Gadfiumra, a tudósra, aki a több kilométer magas Tűtorony titkait kutatja, Asurára, a kódból született lányra, és Sessine grófra, az udvaroncra, aki egyre kétségbeesettebben próbálja megtudni, ki akarja őt (az eszközökben nem válogatva) végleg megölni.

Banks a szereplők nézőpontjából meséli el a történetet. Minden szereplő külön stílus, külön sztori, időben és térben gyakran egymástól igen messze, a végjátékot kivéve szinte egyáltalán nem érintkezve haladnak a szálak.

Latra naplórészletei – ő az egyetlen szereplő, akinek történetét egyes szám első személyben írta meg Banks – elsőre nehezen olvashatók, a mai fiatalok által használt rövidítésekkel és helyesírási hibákkal tűzdelt nyelvezet (vagy nevezhetjük „sms-nyelvnek” is) azonban fordulatos, izgalmas kalandokat mesél el, amiket egy bátor és jóindulatú fiú él át – és a végére már ojan joll belejövünk, hogy 1áttalán nem nehéz +éteni.

Sessine márki története volt számomra az egyik legérdekesebb, mert szinte végig a kódban történik, a Kódban, ami az internet távoli utóda. Szívós növényként szövi át a világot, az emberek életét és halálát. E távoli jövőben az embereknek hét élete van, halála után a lélek rövid időt a kódban tölt, majd újjászületik, és a hét élet után újabb hét következik a kódban, míg végül a lélek teljesen feloldódik az álmok, programok és lelkek töredékeiben, s alámerül a káoszba. Oda, ahova élő ember nem merészkedik, mert ott már a kód igazi lakói, a mesterséges intelligenciák élnek. A márkit éppen ők veszik szárnyaik alá, amikor valakik az életére törnek, őket is érinti a világot fenyegető kozmikus porfelhő. Sessine belső világát egészen eddig a saját karrierje töltötte ki, ezúttal azonban kénytelen mással is törődni.

Asura, a felnőttként megszülető és a világra rácsodálkozó lány a legrejtélyesebb alak. Létezésének, utazásának célja és oka sokáig még ő maga előtt is rejtve van. Bár jóslatok szólnak egy asura eljöveteléről, gyanakodva tekintenek rá, mert nem tudják, az emberek javát szolgálja, vagy ellenük fordul.

Gadfium, a tudós nő a király elleni összeesküvők egyike, de veszélyessé ez csak akkor válik számára – és a királyra nézve is –, amikor kapcsolatba tud lépni a kihaltnak hitt Tűtoronnyal.

Iain M. Banks

Iain M. Banks

A szereplőkben nem sok közös van, nem ismerik egymást. Egyetlen dolog köti össze őket, hogy mindegyikükre vadászni kezdenek – a való világban és a kódban egyaránt –, sokáig még ők maguk sem tudják, miért. Latrát végighajszolják a kódon meg az erőd több kilométernyi magasságain és mélységein, Sessine után felforgatják az egész Kódot, Asurát és Gadfiumot váratlanul megtámadják a város olyan területein, ahol szinte ismeretlenek már a fegyverek…

De ahogy ez már lenni szokott, éppen az üldözés hozza őket össze. A jövőben játszódik a regény, mégsem érezzük magunkat idegennek világában. A Tűtoronyban kicsúcsosodó erőd, amit átjár és befon a babilia nevű futónövény, a jólét minden feltételével rendelkező, egységes emberiség, amely önmaga ellen fordul – könnyen kibontható utalás arra, hogy a történelem fordulatai ismétlődnek, mert formálója, az ember nem változik.

Banks fantáziájának élénk képeit Gálla Nóra fordítása jól, érthetően és könnyeden adja vissza magyarul.

Iain M. Banks: Félemmetes géjpezet
Agave Könyvek, 2013
352 oldal
ISBN 978 615 527 2134
Fordító: Gálla Nóra

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Banks_Felemmetes_gejpezet-INDSessine gróf halni készül, ezúttal utoljára. Gadfium, a tudós a Vándorkövek völgyéből különös üzenetet kap, amire már évek óta várt. Mindeközben pedig Latra, a látó egy elveszett hangya után kutat, egyre mélyebbre merülve a kód káoszában.

Aztán egy csapásra minden megváltozik.

Sűrűsödik a naprendszerben terjeszkedő köd, s bár még pislákol némi fény Serehfa falai fölött, megállít­hatat­lanul közeledik a katasztrófa. Tudja ezt a király, tudják a tanácsnokai is, mégis folytatják a mérnökök ellen vívott, esztelen háborújukat.

A kód titokzatos teremtményei tisztában vannak a helyzet súlyosságával, ezért mindent egy lapra tesznek fel: követet küldenek az emberek világába.

Fordító: Gálla Nóra

Iain M. Banks: Félemmetes géjpezet
Agave Könyvek, 2013
352 oldal
ISBN 978 615 527 2134