Írta: Tóth Zsuzsanna
Vékonyka kötet, könnyű olvasni akár a buszon is. Távolsági busz, bár nem hosszú táv – oda-vissza abszolválva vagyon a kötet. A legpontosabb, amit egy szóval mondani lehetne róla, egynemű. Tizenöt rövid lélegzetű rádiójáték, mini dráma, amely olvasás közben képzeletünk segítségére szorul, hogy a hozzáadott zörejeket, hangokat, atmoszférateremtő zenéket – a rádiószínházi műfaj kötelező kellékeit – hozzágondolva teljes értékű műként fogadhassuk be. Nem segít minket semmiféle színházi rutin, hiszen ha színpadra gondolnák, még nehezebb dolgunk lenne. Maradnak a hangok, a többnyire szikár párbeszédek, amelyek alapján meg kell teremtenünk a hangokba szőtt figurák történetét.
Nincs könnyű dolgunk. Pedig nem nehéz.
Ezek a drámácskák kevés feszültséget hordoznak. A világ, amelyet tükröznek, a hetvenes éveinek Lengyelországa (oly nehéz kimondani: a múlt század). A hősök – ha ugyan nevezhetjük így ezeket az átlagos figurákat – hétköznapiak. A konfliktusaik is túl ismerősek. És mégsem. Ők maguk, gyerekek, fiatalok, öregek, férfiak és nők, törekvő vagy csalódott és magányos hangok – többnyire két, néha alig több szereplő – az életük kicsinyes díszletei között szintén a fantáziájukra szorulnak. Arra a fantáziára, amely játékokba menekülve kísérli meg színezni a mindennapok szürke egyhangúságát, pótolni az élet-hiányokat.
A Hangok szereplői a kapcsolatok teljességének illúzióját, a nehézségek megoldási lehetőségét sokszor megtalálni remélik a szavakban, ezért kapaszkodnak beléjük. Mintha a szó mágikus erejével festenének új életlehetőséget maguknak. Többször játsszák azt, hogy magukat játsszák – vagy legalábbis egy olyan személyről mesélnek, aki olyan, mint ők. Ez egyfajta eltávolítást jelent, egyfajta elidegenítést is. Néha bizonytalanságban hagynak bennünket. Vallanak, de titkokat őrizve, homályosan. Mintha minden egy másik életben történne meg valójában, s az elbeszélő hangok csak szemlélői, nem alakítói lennének saját életüknek. Sok mindenről beszélnek ezek a hangok. Szülő–gyerek kapcsolatról, kalodákba zárt szerelemről, tébolyba szabadulásról. A Hangok szólnak hozzánk, de nem feltétlenül érintik meg a lelkünket. A megjelenő érzelmek ábrázolása is mintha szenvtelenebb lenne a megszokottnál. Mégis, többnyire megborzongtató a látszólag érzelemmentes közvetítés.
A szerző, Ireneusz Iredyński 1939-ben született, s mindössze 1985-ig élt. Író, dramaturg, drámák, rádiójátékok és dalok szerzője. Műveit több nyelvre lefordították, több sikeres forgatókönyvet írt, s már első verseskötetéért díjat kapott, amelyet több elismerés követett. A maga korában, „kortársként” valószínűleg újszerű hangon szólaltak meg művei. Közel negyven év után hallgatva ezeket a hangokat – már nem érzem annyira felkavarónak. De még ily távlatból is pontosnak, karcosnak tűnnek a mondatai. Nem hiába alakítgatta őket gondosan. „Szeretem a tökéletesre csiszolt mondatokat – fogalmazott egy interjúban. – A célzott, éles párbeszédeket.” Mégis eltűnt a lengyel művészeti életből, ahogy a kötet előszavában írja Helena Marczewska, s csak az utóbbi időben kezdik ismét felfedezni.
Ebben az újra felfedezésben segít minket is ez a kis kötet, amelyben Ireneusz Iredyński hangjai magyarul szólalnak meg, tisztán, pontosan – Nagy Viktória Tímea, Nagy Hedvig Éva és Nagyné Szałek Ewa fordításában.
Ireneusz Iredyński: Hangok
Molnár Nyomda és Kiadó, 2013
A kötet megvásárolható az Írók Boltjában és a Massolit könyvesboltban.
Hangos előzetes (Ablak), Nő (Mérei Gabriella) és Férfi (Szilas Miklós):









Posted on 2013.05.07. Szerző: olvassbele
0