Ott, bizony, élned, halnod! | Matt Bondurant: Fékezhetetlen

Írta: Cserhalmi Imre

Sok olvasó számára jelent vonzó érdekességet, hogy vajon a regényhősök valóságos személyek irodalmi lenyomatai-e, s ha igen, mennyire. Ezt az igényt igyekszik kielégíteni a szerző, Matt Bondurant a könyve epilógusában, hosszadalmasan sorolván, milyen szoros összefüggésben állnak szereplői egy hajdan volt bűnügyéivel, illetve hogy mennyire változtatta-dúsította a történetet fikciókkal. Mi sem természetesebb, mint hogy olyan szereplője is akad, aki az írói fantázia szülötte. Nem ilyen viszont Sherwood Anderson, amerikai újságíró-író, aki az eredeti történetről annak idején – 1935-ben – a sajtóban is írt, s aki e regénynek mindvégig szereplője, hiszen itt is a történetet igyekszik feltárni, kibogozni.

Bondurant neve nem ismeretlen a hazai olvasók előtt, hiszen ez már a második magyarra fordított regénye, amelyből film is készült. Ha bárki azt állítaná, hogy az író eleve a filmcsinálás lehetőségére sandítva írta meg terjedelmes regényét, aligha tudnék vitatkozni vele. A cselekményvezetés, a csúcsjelenetek előkészítése, a rövid elemek sorára – a remélt filmben snittekre – épülő szerkesztés éppúgy erre utal, mint a befejezés a bírósági tárgyalással. Jellegzetes hollywoodi rutinmunka, hogy a film utolsó tíz percében a főhős valamilyen demonstratív közegben, főként nagyobb létszámú sokaság előtt fejtheti ki frappánsan – és gyakran szentimentálisan – a nagybetűs igazságot, amely így a gyengébb felfogású nézők számára is könnyen érthető erkölcsi tananyaggá válik. Ebben a könyvben a törvényszéken történtek ugyan nem jelennek meg (csak az ítéletről tudósít), mégis itt ér véget a regény szereplőinek tulajdonképpeni története, itt csomózza le azokat a szálakat – például Sherwood Anderson regénybeli mozgását –, amelyek végighúzódtak a könyvön.

Mire azonban idáig jut, izgalommal olvashatja végig a regényt az az olvasó, aki kedveli mindazt a kegyetlenséget, erőszakot, ami messzire esik a saját életétől. Ráadásul a történet az amerikai Délen játszódik, abban a világban, amelyikről az amerikai irodalom klasszikusa, Faulkner nehezen felülmúlható színvonalon tudósította a világot. Mindenesetre azon álszentek számára, akik szerint nem létezik megélhetési bűnözés, akár tankönyvként is ajánlható ez a regény.

A Virginia állam Franklin megyéjében élő emberek számára csak két bevételi forrás létezik: a legális dohánytermesztés meg az illegális töményital-gyártás és -forgalmazás. Persze főként ez utóbbi jövedelmező. A gondosan rejtegetett, de igen nagy kapacitású, összetákolt lepárlók termékeit nem véletlenül nevezik bélrohasztónak, lábrángatónak, koponyapukkantónak, s az író is következetesen csak viszkinek, jelezvén, hogy annyira whisky ez, amennyire mondjuk nálunk bor a kannás bor. A regényben találóan jellemzik a hatást: „ez a napi illúzió, a lehetőség fantazmagóriája, amelyet vak öklendezés követ, háborgó bél, vaksi reggelek, fekete szívfájdalom”.

Hanem mindez folyamatos és halál közeli veszélyekkel jár. Mert mindenkit meg kell vásárolni (a hatóságot is, természetesen), és mert az érdekek rendkívül nyersen és végzetesen ütköznek meg. Mintha csak vetélkedni akarna a fogyasztott, gyártott, szállított, eladott ital mennyiségével, szinte vele azonos mértékben folyik, sőt ömlik a regényben a vér. Az író nem finnyáskodik, nincs az a találékony gyilkosság, amelynek naturalisztikus ábrázolásától megtartóztatná magát. A regény címének megfelelően valóban fékezhetetlen indulatok fűtik a szereplőket, akik egyáltalán nem valami gazdag élet fenntartásáért teszik, amit tesznek. Hiszen alig akad köztük, aki e mélységesen sivár életkörülmények közül ki tudna szabadulni. Az álmodozás tárgya: egy öltöny, egy új csizma és jó szivar. Ha az indulatoknak lehetségesek fajtái, akkor e hősökét hideg indulatnak nevezhetnénk. Szavakban való kitörés, magyarázkodás, a személyes kapcsolatokban – például nőkkel szemben – nem jellemzőjük az érzelmes hangütés. Egyébként a könyvben szereplő egy-két nő jellemzése annyira vázlatos, hogy tulajdonképpen csak statisztái a férfisztorinak. Mert minden tekintetben férfias a történet, valóban: elszántságra, a kemény sorssal való, feltételek nélküli szembenézésre, a tervezett cselekedet elszánt végig vitelére, nagy fizikai erőre, tehetséges fegyverforgatásra és arra a bátorságra van szükség, amely az életnek, sőt a túlélésnek legfőbb feltétele.

Csoda-e, hogy ebben a  világban a víz poshadt, a porcelánkészlet csorba, a fellegek komorak, a kanapé hepehupás, az üzelmek kétesek, a férfiak roggyantan, előre lökött csípővel járnak, a nevetés töklámpás-vigyor, a kéz dudorodó csont- és íntömeg, az asszonyok kifejezéstelen tekintettel tevékenykednek, az autók rozogák, a remények hamisak, a nap könyörtelenül süt, az öszvér lestrapált, a pajták omladoznak, a kerítések düledeznek és így tovább. De innen nincs menekvés. A másfajta világ nemcsak földrajzilag esik távol, hanem a reális lehetőségektől is. Egészen fiatalon ide láncolja őket mindaz a tapasztalat, amely ugyan megtanítja őket az élet minden feltételére és fortélyára, de a korlátjaira is. Hol van a lepárló, hol van a pia és hol van a pénz? Ezek az élet központi kérdései. Csoda-e, hogy bármilyen remekül ábrázolja is az író e világ természeti szépségeit, hősei szinte semmit sem vesznek észre ezekből. Se idejük, se energiájuk, se igényük nincsen erre. Nagyon is fogékonyak a templomban hallott bibliai mondatokra: „Ne szeressétek a világot, se azokat, akik a világban vannak! Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.”

A bűnügyi regények, a bestsellerek átlaga fölé emeli a könyvet a többi közt az író történelemszemlélete. A történet a huszadik század első harmadában játszódik, s erről többször is hangsúlyosan tesz említést, a legtalálóbban talán akkor, amikor a fent említett írótárs, Sherwood Anderson egyik könyvét idézi. Szerinte a regényben ábrázolt kor lassanként a történelem homályába vész, ezek az emberek valószínűleg mindannyian a közeledő „nagyvállalati korszak hadseregének katonáivá” fognak válni. Amikor még nem voltak üzletláncok meg trösztök, „szabadabban éltek az emberek – írja –, és amikor gépiesítik a világot, az emberekből (…) egy elemi dolog vész el.” Tudvalévő, hogy minden letűnő világ nemcsak meghaladásra érett avíttságokat, hanem bizony olykor értékeket is magával sodor. Igen, ezekben a durva, robusztus, közönséges alakokban is van valamiféle sajátos emberi szépség és érték. Ennek mintegy a búcsúztatása ad a regénynek különös erőt.

A magyar kiadás alcíme – A világ legszittyósabb megyéje – bizony vitatható. A szittyó szó itt nem eredeti értelmében (nedves réteken gyakori növénynemzetség), hanem szlengi változatában jelenik meg, és részegességet jelent. De a szleng sem örökéletű, a szittyó mintha már kiment volna a divatból, ezért feltehető, hogy a könyvüzletek polcain látván nem minden potenciális olvasó fogja érteni.

Fordította: Berta Ádám

Matt Bondurant: Fékezhetetlen. A világ legszittyósabb megyéje
Atheneaum Kiadó, 2012

»Matt Bondurant: Fékezhetetlen – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«

• Olvass bele!
• Fülszöveg