Veled verselek | Szabó T. Anna: Tatoktatok

Posted on 2012. október 17. szerda Szerző:

0


Írta: Jeges-Varga Ferenc

Sokan hangsúlyozzák, hogy a gyermekvállalás az ember életének legnagyobb csodája. Mások ellenben azt emelik ki, hogy szülőnek lenni borzasztóan nehéz munka. Mindkét állítás igaz, külön-külön egyik sem állja meg a helyét. Nem jut eszembe semmi más, ami egyszerre oly sok örömöt szerez és néha oly nagy bosszúságot is okoz a felnőtteknek, mint egy rakoncátlan embergyerek féktelen viháncolása.

A gyermek születésével egy csapásra felborul a hétköznapok addig jól bejáratott rendje, de mondok neked valamit: a szülőség egyik legnagyobb előnye, hogy a felnőtt igazoltan újra gyerek lehet. Nem ciki, ha gyerekdalokat dúdol magában. Nem röhögik ki, ha idétlenül játszik, sőt csodálják, hogy milyen nagy szeretettel és odaadással törődik a kis lurkókkal. Én speciel annak is örülök, hogy nem kell magyaráznom, amikor olyan könyveket olvasok, amit poronty nélkül valószínűleg a kezembe sem vennék.

Úgy tűnik, megint divatba jött gyerekkönyvet kiadni. Aki könyvesboltba tér be, tapasztalhatja, hogy akad elég lapozgatni való a legkisebbeknek és a legnagyobbaknak is. Van, amit a feltűnő színei vagy a kedves figurái miatt kedvelnek a gyerekek, s van olyan is, ami a szavakba öltözött költőiségével vagy a csavaros történetével ragadja meg a képzeletüket.

A sokféleség, tudjuk, nem jár minden esetben ugyanazzal a minőséggel. Van olyan könyv, amit szívesen mutatsz meg a gyermekednek, mert láthatóan gondos kezek foglalkoztak vele, és találkozhatsz olyannal is, amit trehány módon összecsaptak. Igazán ritka azonban, ami nemcsak a szemet kápráztatja el, de a szavaknak is ereje van benne. Amiről már most tudható, hogy a következő generáció kedvenc olvasmányai között is helye lesz.

Szabó T. Anna

Egyet biztosan tudok: a Tatoktatok című verseskötetet évek múlva is biztosan elővesszük. Nem egyszerűen gyerekkönyv, két művészeti ág házasságából született műalkotás. Szabó T. Anna József Attila- és Vackor-díjas költő és Kárpáti Tibor grafikus teljesítménye önmagában is figyelmet érdemel, de ami még nagyszerűbb: a könyvben a szóképek és az illusztrációk egymás segítik, elválaszthatatlan egységbe forrnak.

A Tatoktatok elsősorban a tartalmas irodalmat kedvelő szülők gyermekeit célozza meg. A borító nem hivalkodik. Az okkersárga négyzetforma sarkából két szilvaorrú indián néz ránk. A könyv címe, ez a játékos zagyvaság tarka nyomtatott betűkkel jelenik meg. Egyszerű eleganciát kapunk grafikai tobzódás, képkoktél helyett. A könyv egészét Kárpáti Tibor tervezte, a verseket a nemzetközileg elismert illusztrátor műalkotása fogadja vendégül.

Napjaink vizuális kavalkádjában meghökkentő Kárpáti Tibor rajzainak bonyodalom nélküli visszafogottsága. Szinte csak a legkönnyebben befogadható színekkel (zöld, sárga, kék, piros, fekete, fehér és helyenként testszín), valamint a legalapvetőbb formákkal játszik. Szimpla vonalrajzokból alkotja meg a mosolygós Almajárót, a piros orrú Űregeret vagy a Nemzetközi Medve-induló tarka macicsapatát.

Minden oldalon egy uralkodó szín ad aláfestést a verseknek. A rajzok térelválasztóként működnek. Néha megfelezik az oldalt, olykor egy egész lapot elfoglalnak, de van olyan is, hogy csak úgy kiemelkednek a nagy fehérségből.

De nem csak díszítik, életre is keltik a költészetet. Szabó T. Anna verseinek elsődleges célja, hogy megismertesse a legkisebbekkel a rímek csodás világát. De a szülőket is emlékezteti arra, hogy a magyar nyelvben milyen sok játékosság, huncutság rejlik. Gyerek és felnőtt is szívesen ismételgeti a ritmusos mondókákat, a szóleleményeket. Előbbi azért, mert általában szereti a játékot, utóbbi pedig néha szeret elmélázni azon, mennyivel többre is képes a nyelv, mint amire a hétköznapokban használjuk.

Ugyan csak a kötet első fejezetének a címe Nyelvpörgető, de bátran pörgethetjük a poéta összes vers-rapszövegét. A címadó vers a múlt idejű igék többes szám második személyű alakjával játszadozik, a Na, ezt jegyezd meg! pedig a foglalkozásokat hadarja eszes sebességgel. De pisszeghetünk is jókedvűen vagy próbálkozhatunk az „ibafai pap” módjára írt nyelvtörőkkel. S meg kell említenem az egyik nagy kedvencemet is. A Famese sorról sorra ismételteti el a „fa” szót, eredeti jelentésében és átvitt értelmében is.

A második szakasz (Családláda) az egész famíliával foglalkozik. A mosolymosó olyan nemszeretem dolgokhoz ad segítséget, mint a fogmosás vagy az öltözködés. Egy valamirevaló gyerekkönyvből az évszakok, a hónapok (Nyártél) sem maradhatnak ki. De csibészkedhetünk a virágok neveivel (Tearózsa), dalba foglalhatjuk a gyógynövényeket, a sámánokat és a boszorkányokat, vagy elégethetjük a kiszebábut is (Varázsdalok).

Szabó T. Anna nem feledkezik meg a gyermekek négylábú és szárnyas kedvenceiről sem (Állatkertész). Megénekli a varjakat, a cinegét és a kiscsikót. Az olvasó pedig kedvére találgathat, kit is takarnak az ízes rímes négysorosok (Ki ez itt?). És mielőtt az egésznek vége szakadna, jöhet a nagy Vadulás. Vérnyúl és űregér tombol, kalózok és medvék trappolnak – velünk együtt. A legeslegvégén már az sem fontos, hogy a szavaknak értelmet adjunk. Cserélgessük a mássalhangzókat vagy a magánhangzókat, és hangosan röhögjünk, mi sül ki az egészből.

Én megmondom: a Tatoktatok okos kép- és szómágia. Van benne rengeteg móka s egy csöppnyi komolyság. Felpörgeti a nyelvünket (meg az eszünket). Olvasás közben ütemesen csapkodjuk a térdünket, lábunkkal tapodjuk a földet. Szeretve fejleszti szókincsünket. Segít eligazodni abban, hogy mit mondanak a többjelentésű szavak, és támogatja a helyes szóhasználat elsajátítását, ebbe pedig olykor belefér egy kis halandzsa is.

Édes ráadás, hogy Halász Judit 2011-es Apa figyelj rám című nagylemezén hat mondóka is felcsendül Szabó T. Anna kötetéből. Kell-e ennél több bizonyíték arra, hogy kortárs költőink tollaiból ugyanolyan minőség születik, mint amilyet egykor Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes vagy neves elődeik írtak? Az irodalom mai nyelven is megszólítja fiainkat és lányainkat. Szerencsénkre. Nekünk, felnőtteknek pedig külön öröm, hogy Halász Judit kedves, szellemes gyerekdalain egy újabb korosztály nőhet fel. Arról nem is beszélve, hogy a Magvető Kiadó gondozásában megjelent könyv és a színésznő-énekes albuma külön-külön is szép ajándék bármelyik ünnepre. A kettő együtt pedig egyenesen meseszerű meglepetés.

Szabó T. Anna: Tatoktatok
Kárpáti Tibor illusztrációival
Magvető Kiadó, 2012

»Szabó T. Anna: Tatoktatok – megvásárolható a polc.hu webáruházban.«