Temesi Ferenc: Bartók (részlet)

|  Éjszakamerika, Cleveland |

No és akkor a magyarok. Akiknek akkor fagyott be az agya, amikor elhagyták az óhazát. Vagy akkor, amikor itt megszülettek. Vagy briliáns eszüket idemenekítették, vagy itt születtek tehetségesnek. Vagy nem. Mindenesetre a negyvenes években az ohiói Clevelandben élt belőlük a legtöbb, néhol saját városrészekben, majd’ kétszázezren. Mondták, hogy Cleveland akkoriban a második legnagyobb magyar város volt.

Itt, az Erie-tó lélegzetében (amely picit nagyobb volt, mint a Balatoné, de kisebb a tengerénél) olcsó munkaerőre volt szükség. Ezek voltunk mi. A város egynegyed részét hamarosan már a magyarok alkották. Az emberek szeretnek hasonszőrűek, ugyanazt a nyelvet beszélők közt élni. Itt nem működött az a jól ismert magyar válasz, hogy „én is cipőpucolóként kezdtem, hát akkor te is”. Itt tényleg segítettek az újonnan jöttnek.

Bartók végigsétált a Madison (a mai East 79th) Street és a Woodland Avenue környékéről az East 65th Avenue-ig húzódó negyeden. Mindenütt magyar szót hallott, mindenféle tájszólásban. Magyar templomok, iskolák, éttermek, hentesek, zöldségesek, kifőzdék, még lángossütő is akadt. A Kuntz Tivadar and Co. épületére nyíltan ki volt írva, hogy „CSAK MAGYAROKAT ALKALMAZUNK!” Tiszta beszéd. Három blokkal odébb a Szabadság című első amerikai magyar napilap szerkesztetlensége működött, amely elsősorban eredeti névválasztásával hódította meg a közönséget. Amelynek mindkét világháború közben és után bizonyítania kellett amerikai mivoltát. Ez a Magyarországról elcsatolt hatalmas területek, Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék lakóinak sikerült a legélethűbben: nekik egyszerűen nem volt hova hazamenni, így amerikaiakká váltak.

Jó napot, mondta egy forró kukoricát áruló embernek. Kérek egyet.

Tessék parancsolni, felelte az árus is magyarul.

Hú, de forró! Bartók sziszegett, és a vékony papírszalvéta helyett zsebkendővel fogta meg a kukoricacsövet. Minden magyar meglepődik, hogy a főtt kukorica forró, de hiszen így árulták odahaza is.

Nem elég zsenge, mondta az árusnak.

De uram, a kornot, azt Ájovábul hozzák. Mit töhetök? Nem kér egy kis debrecenit, miszter?

Köszönöm, nem.

Pedig oridzsinel, nekem elhiheti. A Pálos hentes és mészáros, a buccser szálíccsa.

Bartók még mindig a kukoricával küszködött.

És mondja, ki a leghíresebb magyar errefelé?

Hát Kossuth Lajos.

Nem úgy értem, itteni.

Ja, a Gogolák testvérek. Charlie és Pete. Ők már itt születtek.

Azok magyarok?

Azok hát. Az amerikai futball sztárjai, ju nó. De van magyar focicsapatunk is.

És más híresség?

Hát, mondhatnák bézbóljátékosokat is, például Joe Kiss, hihi, vagy Charles Nagy. Ismeri őket, miszter?

Nem. De köszönöm a kukoricát.

Ju ár velkam.

Temesi Ferenc: Bartók
Alexandra Kiadó, 2012.

• Interjú a szerzővel
• Fülszöveg