Bevezetés a jelenbe | Tari Annamária: Y generáció

Horváth Balázs |

Tari Annamária bátor ember. A jelenről ír. Alapvetően arról, hogy ez a mi globális és technológiai társadalmunk hogyan alakította a lelkünket, a lelki problémáinkat. Teszi mindezt rendkívül higgadtan, kiegyensúlyozottan, mindenfajta tétovaság és bizonytalanság nélkül. Márpedig ehhez különösen nagy bátorság kell.

Mert a jelen nem olyan, mint a múlt vagy a jövő. A múlt és a jövő különbségei időben és térben távolodva egyre inkább elmosódnak. A 20. század elejéről mást gondolnak a nagyszüleink, mint mi, pedig ők sem éltek akkor. A 17. századról viszont már nem csak nekünk, magyaroknak, hanem Európában mindannyiunknak nagyon hasonló képünk van, generációtól függetlenül. Ugyanakkor egy japán fiatal bizonyára egészen mást gondol róla, de az Australopithecustól már mindannyian egyforma távolságra vagyunk. (Éppen ezért gyakori, hogy a jelen társadalmi helyzet ellenpontjaként nem pár száz évvel ezelőtti, hanem az archaikus társadalomból, a törzsi korszakból vett példákat szoktak említeni.)

A jelent illetően csak különbségekről beszélhetünk. A jelen mindenkinek más és más. Az én jelenem nem olyan, mint a többieké, tehát olyan sem, mint amilyen Tari Annamáriáé. És így van ezzel mindegyik olvasója. Mindegyikünk másféleképpen éli meg a saját jelenét, s így eleve vitázva, kérdőjelezve olvashatunk csak egy ilyen könyvet. Ezért kell az írói bátorság.

De olvasás közben kiderül, hogy az író erre is felkészült. Rám például nagyon jellemző, hogy a ma különbségeit belesimítom a múltba. Párhuzamokat keresek, s rámutatok, hogy nincs új a Nap alatt. Tari Annamária nem vitatkozik velem különösebben, de nem is tér ki előlem. Felhívja a figyelmet a különbségekre, a hangsúlyeltolódásokra, a részletekre. Az ember alapjában véve nem változott meg, de körülötte rengeteg dolog megváltozott. Szóval Tari bátorsága megalapozott, megfelel a kérdésekre.

A bátorságról az anekdotabeli cigány szokott eszembe jutni, aki vásárra vitte vak lovát. Mikor szegény jószág nekimegy a falnak, a gazdája ezzel próbálja menteni a helyzetet: Nem vak ez, vakmerő. Ezt a magam módján értelmezem. A vakság teiresziászi értelmezése tetszik: a vak nem azt látja, amit mi, hanem a valóság lényegesebb részét. A falaknak nekiütközik, de olyan kapukon megy át, melyeket mi nem látunk meg. A vakság eleve bátorság, s mi maximum rövidlátásban, vaksiságban szenvedhetünk. A könyvre ez a vakmerő biztonságérzet a jellemző.

A viszonyokról beszél: az egyén viszonyáról önmaga irányában (milyen férfi/nő vagyok), a párja irányában, egyéb embertársai irányában, különböző csoportok irányában (más generációk) és az elvont ideálok, illetve hagyományelemek irányában (munkamorál, és vissza az elejére: nőkép, férfikép).

Ugyanazt a kétségbeesést éreztem, amit Háy Jánost olvasva (Házasságon innen és túl). Életünk banalitása a rossz vágányon visz előre. A könyv: látlelet. Elhasznált poénnal: kórkép. (Kórkörkorkép.) Néha előkerülnek ugyan tanácsok, egy-egy megnyugtatás, de a könyv nem megoldó iránymutatás, hanem megállapítások sora.

Ha leküzdöttük a könyvben is elemzett ellenségességet – amelyet a neten kommentelve élhetünk ki, könyv olvasásakor viszont csak magunkban sűríthetjük a gőzt –, és képesek vagyunk figyelve, de persze értelmesen vitázva olvasni, el kell ismernünk, hogy Tari Annamária nem fecseg, hanem nagyon is odafigyelt a jelenre.

A tartalomjegyzék íve más logikát követ, mint az előbbi felsorolás. A könyv a technológia hozta különbségektől vezet a párkapcsolatok hagyományosabb, technológiától és kortól némiképpen kevésbé függő problémáiig. Az utóbbiakból talán akadnak kidolgozottabb, kifejezetten erre koncentráló, átfogóbb munkák, de érezhető, hogy ezeket mégsem lehetett volna elhagyni. Mert hogy itt „a fogyasztói társadalom adja a hátteret”.

A komoly témákról szóló könyvek vagy nehéz nyelvezetű szakkönyvek, vagy a ponyva felé hajló, elnagyolt (vagy lapos) életvezetési tanácsgyűjtemények. Kevés a nagyközönség számára érthetően íródott, de szakmailag is elfogadható munka. És itt a tényleges, nem pedig a művelt vagy bármilyen egyéb jelzővel szűkített értelmű nagyközönségre gondolok.

A Jaffa Kiadó örülhet, jó írót talált. Ha csak arra veszi rá a jövőben, hogy minden fejezetből önálló kötetet írjon, egyrészt jó üzletet csinál, másrészt nagy szolgálatot is tesz.

A recenzió címét Dessewffy Tibornak a könyvben is idézett művétől kölcsönöztem. Ugyanakkor sajnos nem hagyhatom megjegyzés nélkül: a könyv alcíméből egy kötőjel hiányzik: társadalom-lélektani. Így a könyv alcíme egy tudományterületet rossz írásmóddal vitt be a köztudatba.

De legalább beviszi.

Adatok: A könyv fülszövege

Tari Annamária: Y generáció

Jaffa Kiadó, 2010